Dunaújváros Hetilap

A sok nehézség ellenére stabil évet zárunk, sőt gyarapodtunk, fejlődtünk

Fábos Zsolt - 2023. december 21. 10:10

Az esztendő végén sokan számot vetünk a magunk mögött hagyott időszakkal, az abban történtekkel és persze egy kicsit előre is tekintünk. Ezt tette Szabó Zsolt városunk gazdasági alpolgármestere is, aki rövid évértékelőt tartott szerdán délután a Városházán.

Szabó Zsolt többször elmondta már, hogy úgy kívánnak politizálni, hogy a transzparencia jegyében rendszeresen tájékoztatást adnak a város gazdasági helyzetéről a városlakók számára. 

"... feszesre kellett szabnunk"

Szabó Zsolt szerint a jól ismert nehézségek ellenére önkormányzatunk stabil pénzügyi helyzetben zárja a 2023-as évet. Idén jutott önerőből fejlesztésekre, és arra is, hogy a város segítő kezet nyújtson a szociálisan rászoruló polgárainak:
– Tavasszal rezsitámogatást nyújtottunk a nyugdíjas városlakóknak. Az energiaválság közepette a városvezetés ezzel a segítséggel köszönte meg a több évtizedes munkát azoknak az idős polgárainak, akik egész életükben Dunaújvárosért dolgoztak, és akik mind a mai napig szívvel-lélekkel elkötelezettek közösségünk értékeinek megőrzése mellett. A város költségvetését az energiaválság és a kormány önkormányzatokat sújtó elvonásainak következtében feszesre kellett szabnunk. Ennek ellenére, felelős gazdálkodással és tervezéssel sikerült forrást találnunk arra is, hogy a kormány gazdaságpolitikájának köszönhetően elszabadult inflációt valamelyest kompenzálhassuk és a legkiszolgáltatottabb városlakók megkaphassák ezt a támogatást.
Szabó Zsolt szerint a jelen gazdasági helyzet komoly kihívásokat jelent az idősebb generáció számára. Az idősebb korosztály leginkább élelmiszerre és rezsire költ, és éppen ezek ára emelkedett leginkább az utóbbi egy évben, így ők azok, akik a leginkább elszenvedőivé váltak a kedvezőtlen gazdasági folyamatoknak:
– A segítség természetesen mindig jól jön, azonban ez hatványozottan igaz a mostani helyzetben, amikor minden egyes forintnak megvan a helye a háztartásokban. Az idősebb generációnál maradva, önkormányzatunk karácsony alkalmából idén is egyösszegű támogatást nyújtott a város nyugdíjasainak. A jogosultak körét jelentősen bővítettük annak érdekében, hogy még többen vehessék igénybe ezt a támogatást. Még februárban módosítottuk az iskolakezdési támogatás igénylésének feltételeit. A jövedelemhatár jelentős emelésével itt is kiterjesztettük a jogosultak körét. A módosítással az általános iskolában és középiskolában nappali oktatásban részt vevő gyermekek családjainak nyújtottunk egyszeri, 6 ezer forint összegű pénzbeli támogatást. 

Sok fejlesztést is hozott

Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester elmondta még, hogy az energiaválság sok fejtörést okozott az embereknek, de az önkormányzatnak is:
– Nagyon büszke vagyok arra is, hogy a távhőszolgáltatást végre egy olyan cég kezébe adhattuk, amelynél megvalósul az önkormányzati kontroll. Ennek köszönhetően több száz dunaújvárosi vállalkozásnak tudtuk biztosítani az olcsó távhőt, megkímélve őket a közel tízszeres távhő ár megfizetésétől. Ezzel rengeteg munkahelyet és vállalkozást tudtunk életben tartani.  
A 2023-as esztendő egy sor fejlesztést is hozott Dunaújváros számára. Szabó Zsolt ezek közül sorolt fel néhányat: 
– Elindult a piac felújítása, számos új játszótér készült el, a Palme közben szociális lakásokat újítottunk fel, modern közösségi tereket valósítottunk meg. Európai Uniós forrásból elkészültek a Kandó Kálmán téri körforgók, folyamatosan bővítjük a bicikliút hálózatot, megújítottuk az Intercisa Múzeumot és felújítottuk a Mondbach Kúria épületét, ami a Pentele városrész méltó központjává válhat. Több közvetlen uniós pályázatot is elindítottunk és nyertünk el, ezzel egészítve ki a város költségvetését, legyen szó városüzemeltetésről, vagy energiahatékonyságról. 

A 2024-es esztendővel kapcsolatban Szabó Zsolt elmondta, hogy jövőre is feszes költségvetéssel, ésszerű gazdálkodással készül a város, szociálisan érzékeny, gondoskodó büdzsét terveznek! A cél változatlanul a város fejlesztése, az itt élők komfortérzetének és jólétének folyamatos növelése.

(Fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Közélet

Rendőrök, tűzoltók, katonák és a BV munkatársai – színes volt a rendvédelmi nap (galériával)

Rendőrök, tűzoltók, katonák és a BV munkatársai – színes volt a rendvédelmi nap (galériával)

2025. jún. 18.

A rossz idő miatt csúszott ugyan, de végre csúcspontjához érkezett a Közbiztonsági Hónap programsorozata – a rendvédelmi nap helyszíne volt a mozi előtti tér kedden. A kicsiket és nagyobbakat egyaránt izgalmas programok, szimulátorok és bemutatók várták – és persze nem maradt el az ilyenkor szokásos felvonulás sem.

Az óvodapedagógusokat is köszöntötték (galériával)

Az óvodapedagógusokat is köszöntötték (galériával)

2025. jún. 17.

Pedagógusnap alkalmából városunkban hagyomány, hogy az óvodapedagógusokat is megünneplik. Erre idén is sor került – a Dunaújvárosi Óvoda mind a tíz tagintézménye egyszerre vett részt a jeles eseményen hétfőn délelőtt a Városháza "C" szárnya házasságkötő termében.

Duplázott Dunaújváros – ismét Humanitárius település címet nyert a közösség

Duplázott Dunaújváros – ismét Humanitárius település címet nyert a közösség

2025. jún. 13.

Tavaly a Magyar Vöröskereszt országos vezetősége Humanitárius település címmel tüntette ki Dunaújvárost – amit a segítő közösségnek hála idén ismét kiérdemelt a város. Az elismerést újra Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője, valamint Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a közbiztonsági bizottság elnöke vette át.

Lomtalanítás a Rómain: 51 tonna hulladék!

Lomtalanítás a Rómain: 51 tonna hulladék!

2025. jún. 13.

A Római városrészben tartották meg a tavaszi lomtalanítási akció egyik állomását múlt szombaton. Az akció során megint elképesztő mennyiségű, összesen 51 tonna hulladék gyűlt össze.

Megígérte a kormány a korkedvezményes nyugdíjat – most mélyen hallgatnak róla

Megígérte a kormány a korkedvezményes nyugdíjat – most mélyen hallgatnak róla

2025. jún. 12.

Nyílt levélben emlékeztette Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárt a kormány ígéretére, miszerint a nyugdíj kapujában álló vasműsök korkedvezményes nyugdíjban részesülnek. A levelet betűhíven közöljük.

Akik számára a tanítás nem munka – hivatás (galériával)

Akik számára a tanítás nem munka – hivatás (galériával)

2025. jún. 12.

Apáczai Csere János születésnapjához kapcsolódóan köszöntötte és díjazta városunk önkormányzata a pedagógusokat – mint minden évben, ezúttal is három elismeréssel. A Dunaújváros Érdemes Pedagógusa, a Dunaújváros Oktatásügyéért díjakat, valamint a Pedagógus Életpályáért Emlékérmeket kedden vették át a díjazottak a Városházán.

Több "frissítő" fejlesztés a lakosságért

Több "frissítő" fejlesztés a lakosságért

2025. jún. 11.

A városfejlesztés soha véget nem érő folyamat – kisebb és nagyobb munkálatokkal egyaránt tesznek az itt élők komfortjáért. Kálló Gergely, a 7. választókerület önkormányzati képviselője régóta várt újdonságokról számolt be a Március 15. téren.