Németországban csípték el a késes rablót!

Öcaline - 2023. december 19. 8:13

A férfi még augusztusban követelte nagy konyhakéssel a bevételt egy dunaújvárosi trafikban – végül egyetlen doboz cigarettával távozott. Németországban kapták el, múlt pénteken ért haza, kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését, értesült a DO.

Nagy port felvert ügy végére tettek pontot a dunaújvárosi rendőrök, erősítette meg a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata. A szóvivői összegzés szerint felfegyverkezve elkövetett rablás elkövetőjét kerítették kézre. A férfi nagyméretű konyhakéssel jelent meg egy dunaújvárosi trafikban augusztus 10-én késő este, és a bevételt követelte az eladótól, amit nem kapott meg. Ezután egy doboz cigarettát magához véve elmenekült. 
A rendőri egységek a riasztás után azonnal a helyszínre vonultak, azonban a maszkos tettest nem sikerült elfogniuk. Forró nyomon helyszíni szemlét tartottak, adatokat rögzítettek, elemezték a biztonsági kamerák felvételeit, és tanúkat gyűjtöttek össze. A rabló kézre kerítése érdekében négylábú társuk is segítségükre volt, azonban ő sem tudott a rabló nyomára bukkanni. 
Néhány nappal később sikerült a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható férfit azonosítani, aki azonban addigra már elhagyta az országot. ((Az esetről anno a DO is beszámolt, és közöltük a kapcsolódó felhívást is!) A férfi ellen európai elfogatóparancsot adtak ki. O. Józsefet körözés alapján Németországban fogták el és állították bíróság elé november végén, majd a dunaújvárosi nyomozók a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren vették át múlt pénteken.A rendőrségi összegzés arra is kitér, hogy a férfit őrizetbe vétele mellett kihallgatták, melynek során beismerő vallomást tett. 

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai kezdeményezték letartóztatását.

(Fotó: FMRFK)
 

A rovat további hírei: Sziréna

Online csalások: fontos (lenne) az egészséges gyanakvás

Online csalások: fontos (lenne) az egészséges gyanakvás

2024. júl. 23.

Országos kiterjedésű, de Fejér vármegyei vonatkozásokkal is bíró csalássorozat nyomán adott ki közleményt a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata. Tipptár, érdemes megfogadni!

Sanyarú sorban tartott kutyusokat – állatkínzásért felelhet

Sanyarú sorban tartott kutyusokat – állatkínzásért felelhet

2024. júl. 19.

Az állatok bestiális körülmények között, gondozatlanul, élelem és víz nélkül vészelték át "gazdájuk" kínzását a perkátai szőlőhegyen lévő ingatlanban. Több tucat négylábút találtak a dunaújvárosi rendőrök – most lezárták a nyomozást, a 35 éves nő állatkínzás miatt felelhet.

Meghosszabbították a hőségriasztást

Meghosszabbították a hőségriasztást

2024. júl. 12.

Az év eddigi legdurvább hősége volt a héten – nem kérdés, hogy lesz még hasonló a következő hetekben-hónapokban. Sajnos változatlanul aktuális: a kánikula időszaka különleges kihívások elé állít mindenkit. Tippek és trükkök újra – de nem lehet elég a figyelmeztetés! 

Ha kánikula, akkor fontos a megelőzés is!

Ha kánikula, akkor fontos a megelőzés is!

2024. júl. 10.

Hőségben minden könnyebben kap lángra, de még egy veszélyforrásra figyelmeztet a katasztrófavédelem vármegyei szóvivője: a szénmonoxid-mérgezések száma is megugrik a kánikula időszakában.

Az eltiltásra is fittyet hányt a szabályszegő

Az eltiltásra is fittyet hányt a szabályszegő

2024. júl. 09.

Eltiltás hatálya alatt vezetett, majd kivonta magát a rendőri intézkedés alól egy férfi a városban – most vádat emelnek ellene. Ittas is volt, ehhez képest apróságon bukott, értesült a DO.

Tűzgyújtási tilalom – fontos tudnivalók

Tűzgyújtási tilalom – fontos tudnivalók

2024. júl. 07.

Nem árt tisztában lenni a tényekkel: április 30-tól október 1-ig tűzgyújtási tilalom van érvényben. Ez azt jelenti, hogy például a kerti zöldhulladékot nem lehet égetni, de ha nincs megyei, vagy országos tiltás, bográcsozni-sütögetni még lehet a szabadban. 

Harmadfokú hőségriasztás – majdnem egy héten át!

Harmadfokú hőségriasztás – majdnem egy héten át!

2024. júl. 06.

Ahogy tegnapi anyagunkban jósoltuk, vasárnap nulla órától jövő péntekig a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást rendelt el az ország egész területére az országos tisztifőorvos.