Remek győzelmek idegenben

spigott - 2023. december 7. 17:30

A DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabdázói is fontos sikereket arattak a Győr otthonában lejátszott korosztályos bajnokin.

Kép: DO-archív

A DFVE serdülő és ifjúsági csapata is idegenben, a Győr otthonában folytatta a korosztályos bajnokságok küzdelmeit szerdán este.

A serdülők mérkőzése előtt a két gárdát mindössze egyetlen helyezés választotta el egymástól a táblázaton, s ugyan a mieink várhatták esélyesként a találkozót, a hazaiak is jól beleálltak a csatába, így az első felvonás után "csak" 2-1-re vezettek Pierre Mahieu tanítványai. A második nyolc percre nyílni kezdett az olló a felek között, mert fiataljaink, 5-2-re megléptek a hazaiaktól, de a térfélcsere után a győriek is kivágtak egy 3-1-es sorozatot, így ígért még izgalmakat a záró felvonás (5-6). A negyedik nyolc percben újra összekapta védekezését együttesünk, mely 6-6 után már nem engedélyezett gólt ellenfelének, cserébe viszont három alkalommal is betalált, így 9-6-os győzelemmel erősítette meg harmadik helyét a tabellán.

Az ifjúságiak összecsapása előtt mindkét gárda 9-9 ponttal állt a tabellán, de a nagy küzdelem itt elmaradt, mert a 2-1-re megnyert első etap után egy 5-0-s sorozattal húzott el a vendéglátóktól együttesünk, így a félidei szünetre már 7-1-es vezetéssel vonulhatott. A fordulást követően hiába törte meg gólcsendjét a győri alakulat, a DFVE ifjúsági csapata így is növelni tudta vezetését, s nagyon sima, 15-5-ös győzelemmel zárta a találkozót, amivel feljött a bajnoki tabella negyedik helyére.

Eredmények, gólszerzőink

Serdülő bajnokság
UNI-Győr – DFVE 6-9
(1-2, 1-3, 3-1, 1-3)
Gólszerzőink: Szalai Szimonetta 4, Lipták Flóra 2, Erdélyi Janka 1, Molnár Luca Sára 1, Karancsi Réka 1.

Ifjúsági bajnokság
UNI-Győr – DFVE 5-15
(1-2, 0-5, 1-2, 3-6)
Gólszerzőink: Kardos Laura 5, Erdélyi Janka 2, Szalai Szimonetta 2, Karancsi Réka 2, Kardos Dominika 1, Bálint Lara Kitti 1, Molnár Luca Sára 1, Pasti Szvetlana 1.

A rovat további hírei: Sport

Hajdu Jonatánék ezüstérmesek a vb-n

Hajdu Jonatánék ezüstérmesek a vb-n

2024. aug. 25.

Remek versenyzéssel szerzett ezüstérmet Hajdu Jonatán és Takács Kincső kettőse a nem olimpiai számok üzbegisztáni világbajnokságán.

Tanulságos vereség a dél-koreai bajnok ellen

Tanulságos vereség a dél-koreai bajnok ellen

2024. aug. 24.

Bár nagyot küzdött, végül 39-35 arányú vereséget szenvedett első és utolsó hazai felkészülési meccsén a DKKA felnőtt együttese – az eredmény egyébként dicséretes, mert az ellenfél a dél-koreai bajnokság győztese, a Sugar Gliders gárdája volt.

DSTV: idősebbek is elkezdhetik

DSTV: idősebbek is elkezdhetik

2024. aug. 23.

Tavasz óta színesíti a Dunaújvárosban elérhető edzésformák palettáját az air bungee fitness. Hangkép.

Táboroztak a sárkányhajósok

Táboroztak a sárkányhajósok

2024. aug. 23.

Remek hangulatban rendezték meg idei nyári táborukat a Dragon Steel SE sárkányhajósai.

DSTV: focival ünnepeltek

DSTV: focival ünnepeltek

2024. aug. 22.

Ötödik alkalommal rendezte meg az Augusztális Foci kupát a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség a DLSZ Arénában, augusztus 20-án. A megméretésre nyolc együttes nevezését fogadták el a szervezők, azzal a nem titkolt céllal, hogy mozgással, labdarúgással ünnepeljék államalapításunk újabb évfordulóját. Hangkép.

A harmadik harmadra lehet építeni

A harmadik harmadra lehet építeni

2024. aug. 22.

Négygólos vereséget szenvedett az ukrán válogatott elleni felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

Elkészült a futsalosok sorsolása

Elkészült a futsalosok sorsolása

2024. aug. 21.

Sárbogárdon kezdi, majd Érden zárja az NB II-es pontvadászat Nyugati Csoportjának 2024/2025-ös szezonját a Dunaújváros Futsal csapata.