Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 24. Mátyás
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Remek siker a rangadón

Sport
futsal
Dunaújváros Futsal
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2023. dec. 19., 07:30

Taktikus játékkal, valamint a véghajrában lőtt három üres kapus góllal aratott 4-1-es sikert az ELTE elleni bajnokin a Dunaújváros Futsal együttese.

Kép: DO-archív

Idei utolsó hazai mérkőzését játszotta a Dunaújváros Futsal csapata, mely az ELTE-BEAC gárdáját látta vendégül a Rácalmási Sportcsarnokban hétfőn este. Mivel a középmezőny rendkívül szoros, ezért óriási szüksége volt a mieinknek a három pontra, de ez igaz volt a vendégekre is, akik a forduló előtt a harmadik helyen álltak a tabellán.

Ennek megfelelően nagyon komoly taktikai csatát hozott az első felvonás, melyben felváltva forogtak veszélyben a kapuk, de gólt egyik gárda sem tudott szerezni a félidei pihenőig. A második húsz perc is hasonlóan kiegyenlített játékot hozott, s már ekkor érezni lehetett, hogy nagyon komoly előnybe kerül az, aki megszerzi az első találatot.

Erre egészen a 26. percig kellett várni, mikor egy előre ívelt labda Vincze közreműködésével jutott el Némethig, aki hét méterről a léc alá bombázott, megszerezve ezzel a vezetést együttesünknek (1-0). A vendégek igyekeztek ugyan, de nem találták a hazai védekezés ellenszerét, s igaz volt ez akkor is, amikor átálltak öt a négy elleni játékra.

Az "emberhátrányból" ugyanis parádésan jöttek ki a remekül védekező dunaújvárosiak, akik Varga, Cseresnyés és Ivacs révén is betaláltak az üresen hagyott kapuba, így hiába szépített öt másodperccel a lefújás előtt Vadászi, a meccset végül futsalosaink nyerték 4-1-re, s idei hatodik sikerükkel feljöttek a tabella ötödik helyére úgy, hogy a harmadik Haladás is csak kettő ponttal előzi meg őket.

Dunaújváros Futsal – ELTE-BEAC 4-1 (0-0)
Gólszerzők: Németh, Varga, Cseresnyés, Ivacs, ill: Vadászi

Dunaújváros Futsal: Cseresnyés – Ivacs, Fekete, Szili, Németh. Csere: Csányi, Puskás, Varga, Kuti, Kiss, Vincze. Edző: Tóth Árpád.

A rovat további hírei: Sport

Egy ide, egy oda az utánpótlásnál

Egy ide, egy oda az utánpótlásnál

2024. feb. 03.

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U17-esei simán nyertek, az U19-esek viszont kikaptak az Alba FKC otthonában lejátszott korosztályos bajnokin.

DSTV: lehetőségek az ovisok sportolására

DSTV: lehetőségek az ovisok sportolására

2024. feb. 02.

Szervezett és kötetlen mozgásra is rengeteg lehetősége van a dunaújvárosi óvodásoknak, akik korán megismerkedhetnek a különböző sportágakkal is. Hangkép.

Döntetlennel folytatta felkészülését a DFC

Döntetlennel folytatta felkészülését a DFC

2024. feb. 02.

Már az első félidőben kialakult a végeredmény a Dunaújváros FC labdarúgóinak edzőmérkőzésén, melyen a Dunaföldvár volt a Dobos Barna alakulatának ellenfele.

Elismerték a legjobbakat

Elismerték a legjobbakat

2024. feb. 01.

A felnőtteknél Horváth Attila, az ifjúságiaknál Mihaldinecz Márkó vehette át az év legjobbjának járó kupát a Magyar Motoros Vízisport Szövetség dunaújvárosi díjátadóján.

Debreceni továbbjutás a kupában

Debreceni továbbjutás a kupában

2024. feb. 01.

A vendég DVSC magabiztos, tizenhárom gólos győzelmet aratott a DKKA kézilabdázói ellen a Magyar Kupa ötödik fordulójában.

Czifra Bettina Lili élete legnagyobb versenyére készül

Czifra Bettina Lili élete legnagyobb versenyére készül

2024. jan. 31.

Még nem járt Párizsban, régi vágya volt, hogy eljusson oda. Czifra Bettina Lili olimpikonként lehet ott a francia fővárosban, ugyanis a tavalyi vb-n kvótát szerzett, így élete legnagyobb versenyére készül.

Nagy csaták a szőnyegen

Nagy csaták a szőnyegen

2024. jan. 31.

Három korcsoportban is bejutottak az országos fináléba a házigazda mezőfalvi diákok a grundbirkózók régiós diákolimpiai selejtezőjéből.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nőnapi gyűjtés – a közösség segítségében bízva

  2. Történelmi siker a diákolimpián

  3. DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

  4. Mediterrán konyha kulcsszereplői: az olívaolaj és a balzsamecet

  5. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

Embedded thumbnail for DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  3. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  4. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

  5. Kezdődik a parkolók nagytakarítása!

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő