Aki egy élhetőbb városrészért dolgozik
Egy városvezető és egy önkormányzati képviselő csak akkor tud sikeresen együtt dolgozni, ha ismerik egymás problémáit, feladatait, terveit. Beszélgetni kell, egyeztetni kell, meg kell hallgatni a másikat. Pontosan ezekkel a tervekkel érkezett a Római városrészbe Pintér Tamás polgármester.
Bár nem rendkívüli esetről van szó, hogy Pintér Tamás és a Római 3-as körzet képviselője, Motyovszki Mátyás találkoznak és beszélgetnek. Mondhatjuk úgy is, hogy ez a dolguk. Ez esetben pedig a közelmúltban nem történt semmi rendkívüli, csupán két városvezető tette a dolgát. Ezúttal a Rómain.
A képviselő legyen elérhető
Előfordulhat, hogy egy-egy témában nem is ismerjük a városlakóink véleményét. Éppen ezért az egyik legfontosabb feladatunk, hogy az emberek között legyünk, hogy meghallgassuk őket. Azért kell dolgoznunk, hogy komfortosabban élhessenek, hogy legyen parkolóhelyük, tiszta és kulturált környezet vegye őket körbe. Mi ezért dolgozunk, városvezető és képviselő közösen - fogalmazott Pintér Tamás polgármester:
– Nemrég találkoztam és beszélgettem a Római városrészben élő ismerőseimmel magáról a városrészről, magáról erről az élettérről, az elvégzett munkákról, a tervekről, feladatokról. És persze a terület képviselőjéről, Motyovszki Mátyásról is. Azt gondolom, hogy egy képviselő személye, hozzáállása, egyénisége nagyban befolyásolja az emberek véleményét az önkormányzatról, a hivatal működéséről is. Szóval fontos a képviselő személye. Nekem is fontos, hiszen a képviselőimmel ezért vagyok napi kapcsolatban, tudnom kell a problémákról, sikerekről, a hétköznapokról és ünnepnapokról egyaránt. Tudnom kell, hogy ott vannak az emberek között, hogy elérhetőek, hogy amit lehet, azt elintéznek. Ma ezért találkoztam a Fáy utcában a képviselővel – és azért,hogy áttekintsük a rövidebb és hosszabb távú terveinket.
Százzal több a parkolóhely
Nagyon sok apróság történik a környezetünkben, amit hajlamosak vagyunk észre sem venni, pedig le kell vágni, be kell temetni, újra kell építeni, aszfaltozni, burkolni. Ezer ilyen dolog van. Motyovszki Mátyás a 3-as választókerület képviselője szerint az elmúlt évek munkája már meglátszik a Római városrészen:
– A Római 3-as választókerülete egy eléggé elmaradott városrész volt a korábbi időszakban és rengeteg dolgunk volt azt elmúlt évek során. Az itt élők részéről nagyon sok kérés fogalmazódott meg és azt gondolom, amit csak lehetett, azt közösen meg is valósítottuk. Több dologra is büszke vagyok: az egyik, hogy a területemen közel 100 parkolóhellyel több lett. Nos, 100 férőhely relatív dolog, de szerintem semmiképp nem elhanyagolható tétel. Büszke vagyok a felújított járdaszakaszokra, az új padokra, szemetesekre, az új napelemes lámpákra. Egyáltalán, örülök annak, hogy az itt élőkkel konstruktívan tudunk együtt gondolkodni, és lépésről lépésre előbbre haladni. Örülök annak is, hogy polgármester itt volt ma, fontosnak tartom, hogy folyamatosan tudunk egyeztetni, megbeszéljük a feladatokat, illetve egyeztetjük az elképzeléseket. A legfontosabbnak még is azt tartom, hogy mi emberek közelebb kerültünk egymáshoz, jobban figyelünk a környezetünkre, egymásra. Egészen jó közösségek kezdenek kialakulni. Szeretném folytatni ezt a munkát, remélem, hogy a jövőben is élvezni tudom majd az itt élők bizalmát és támogatását.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Új Esély Központ: helyük lett a helyi szociális rendszerben
2024. nov. 14.
Áprilisban nyitotta meg hivatalosan is kapuit, a volt Bánki iskolában, a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió, ahol nappali szociális központot üzemeltetnek. Azóta eltelt időben sok szenvedélybeteg fordult meg náluk, részük van a helyi szociális rendszerben. A tapasztalatokról, az eddig elvégzett munkáról egyeztetett szerdán délután Barta Endre alpolgármester.
Teljesen megújultak a köztemetőben a II. világháborús sírok és emlékhelyek
2024. nov. 14.
Megújult a Mondbach-kúria, az előtte lévő szovjet hősi emlékművet áthelyzete az önkormányzat, a területet rendezte, elvégezte a parkosítási, virágültetési munkálatokat. Szerdán a huszonnyolc exhumált szovjet katona földi maradványait a Dunaújvárosi Köztemetőben helyezték végső nyugalomra, ahol teljesen megújult a katonai parcella.
A Dunaújvárosért díj kitüntetettjei
2024. nov. 14.
Dunaújváros közgyűlése különféle kitüntetéseket adományoz a város különböző területein végzett kiemelkedő munka elismerése céljából. Összeállításunkban hétről hétre felelevenítjük a 2019-2024-es önkormányzati ciklusban díjazottak névsorát, életútját – a Dunaújvárosért díjjal kezdünk!
Sikerrel célba ért a jótékonysági akció
2024. nov. 13.
Átadták, s már használatba is vehetik a Móra iskola diákjai azokat a fejlesztő eszközöket, melyeket a májusi "Jót Fut a Város – Dunaújváros" akciónak köszönhetően sikerült beszerezni a Jót, Szívből – Dunaújvárosért akciócsoport jóvoltából. Példás kezdeményezés, és már biztos: jövőre folytatják!
A szociális munka napját ünnepelte az Útkeresés Segítő Szolgálat
2024. nov. 12.
Az Útkeresés Segítő Szolgálat minden esztendőben bensőséges keretek között ünnepli meg a szociális munka napját. Ekkor adják át az intézményen belül meghirdetett Szociális Munka díjat az arra legérdemesebb kollégájuknak. Az idei díjat Abonyiné Szűcs Györgyi vehette át.
Új szemlélettel és új tervekkel dolgoznak a Szertelen Házban
2024. nov. 12.
A Szertelen Ház, hivatalosan MRE Újváros Drogambulancia széles körű ellátási formával rendelkezik, de leginkább a szenvedélybeteg-ellátással, számukra nyújtott különböző szolgáltatásokkal foglalkoznak. Még múlt szerdán délelőtt látogatott el hozzájuk Barta Endre alpolgármester és Kálló Gergely képviselő, az önkormányzat ifjúsági tanácsnoka.
DSTV: a forradalom lángjai
2024. nov. 12.
A megemlékezés beszámolóját már olvashatták, most itt a DSTV hangképes összegzése. Az 1956-os forradalom és szabadságharc végsőkig kitartó dunapentelei harcosainak emléke előtt az 1956-os emlékműnél tisztelegtek fáklyával, virággal, szép szavakkal. Hangkép.