Mind a járművek, mind az autósok elé komoly kihívást állít a téli közlekedés, derül ki a DSTV összegzéséből. Volt már dolgunk köddel, faggyal, hóval és jéggel is az idei szezonban – a fokozott figyelem, óvatosság mellett fontos a kocsik állapota is. Hangkép.
DSTV: fokozott figyelemmel a téli közlekedésben
A rovat további hírei: Sziréna
Biztonságban induljon a fűtési szezon
Még mindig nem késő elvégeztetni a szezon megkezdéséhez elengedhetetlenül szükséges karbantartási munkálatokat a tüzelő-fűtő berendezések esetében.
Körözött férfit fogtak
A járőrök a Piac téren ellenőriztek tegnap egy 29 éves gyömrői lakost, akiről megállapították, hogy a férfi körözését rendelte el a Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitányság. A rendőrök a férfit elfogták, a helyi rendőrkapitányságra előállították, majd gyanúsítotti kihallgatását követően szabadon bocsátották.
Figyelmesen és felelőséggel!
Kisiskolások hívták fel a figyelmet a biztonságos közlekedésre Dunaújvárosban.
Minden ötödik autóst megbüntették
Az ellenőrzött autósok mintegy ötödét büntették meg a rendőrök az egyhetes TISPOL akció alatt, amely során elsősorban a vezetés közbeni mobiltelefon-használatra fókuszáltak - közölte a rendőrség kedden a honlapján.
Baleset és teljes útzár a 6-oson
Az eddig rendelkezésre álló információk alapján a 6-os főút 59-es kilométerszelvényében egy motoros és egy autós ütközött. A helyszínelés és a műszaki mentés idején teljes útlezárásra került sor. A balesettel érintett útszakaszt a környező utcákban lehet elkerülni.
Embereket akart felgyújtani
Több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt őrizetbe vettek egy 59 éves székesfehérvári nőt, aki vasárnap délelőtt benzinnel locsolt le több embert, meggyújtani azonban már nem tudta őket - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a honlapján.
Autómentes nap idén is
A rendezvény során bűn-és baleset-megelőzési programokkal várták az egyenruhások az érdeklődőket.

