Mind a járművek, mind az autósok elé komoly kihívást állít a téli közlekedés, derül ki a DSTV összegzéséből. Volt már dolgunk köddel, faggyal, hóval és jéggel is az idei szezonban – a fokozott figyelem, óvatosság mellett fontos a kocsik állapota is. Hangkép.
DSTV: fokozott figyelemmel a téli közlekedésben
A rovat további hírei: Sziréna
Vita után agyba-főbe verte
A járőrök tegnap a Szent György úton igazoltattak egy 21 éves pusztaszabolcsi férfit, akiről megállapították, hogy a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés miatt elrendelte a körözését. A megalapozott gyanú szerint a férfi szeptember 1-én hajnalban, a Szórád Márton úton előzetes szóváltást követően bántalmazott egy dunavecsei férfit, aki ennek következtében súlyos sérülést szenvedett. A rendőrök a pusztaszabolcsi férfit gyanúsítottként hallgatták ki.
Rézkábelt lopott
A Vasmű térre kértek rendőri segítséget tegnap délután, mivel egy raktárépületből rézkábelt tulajdonítottak el. A járőrök még aznap elfogták a 36 éves dunaföldvári elkövetőt, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra előállították, majd lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
Nagy KRESZ Teszt
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság a Dunaújvárosi Balesetmegelőzési Bizottsággal közösen meghirdeti a Dunaújvárosi Nagy KRESZ Teszt elnevezésű közlekedési vetélkedőt.
Életet mentett a szén-monoxid-érzékelő
Helyesen jelzett a szén-monoxid-érzékelő egy társasházi lakásban tegnap a városban. A földszinti lakásban két felnőtt és egy gyerek tartózkodott, amikor riasztott a készülék.
Súlyos baleset Sárbogárdnál
Sárbogárd közelében két személygépjármű és egy mezőgazdasági munkagép ütközött össze.
Elsodorta a biciklist
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy szalkszentmártoni férfi ellen.
Mérlegen a fiatalok szokásai
A Dunaújvárosi Bűnmegelőzési és Kábítószerügyi Egyeztető Fórum egy felmérést végzett a közelmúltban a dunaújvárosi fiatalok körében. Az alkohol- és a drogfogyasztásról, a káros szenvedélyekről és a szabadidő eltöltéséről szóló kérdőívet mintegy ezer diákkal töltötték ki. Az eredményekből egy tanulmányt készítettek el.

