Mind a járművek, mind az autósok elé komoly kihívást állít a téli közlekedés, derül ki a DSTV összegzéséből. Volt már dolgunk köddel, faggyal, hóval és jéggel is az idei szezonban – a fokozott figyelem, óvatosság mellett fontos a kocsik állapota is. Hangkép.
DSTV: fokozott figyelemmel a téli közlekedésben
A rovat további hírei: Sziréna
Sanyargatta is utasait a moldáv csempész
Személyszállításra alkalmatlan járműben vállalkozott a szállításra a férfi – ráadásul csak komoly üldözés után fogták el. Több csempészett utasa elájult a kegyetlen kaland során. Ügyészi szakba került az eset.
Eltűnt Bednárik Gábor – jelentkezzen, ha látta! (FRISSÍTVE!)
A dunaújvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 49 éves férfi megtalálása érdekében. Akár már egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE!)
Térfigyelő kamera rögzítette a rúgást – súlyos testi sértés miatt felelhet
Megrúgta, majd magára hagyta áldozatát egy fehérvári férfi városunkban szombaton este. A rendőrök perceken belül elfogták, mivel a bűncselekmény közelében lévő térfigyelő kamera rögzítette az esete. Premier plánban, mutatom is!
Ittasan ült a teherautó volánja mögé – lefülelték
A dunaújvárosi kapitányságon kezdtek eljárását a Rácalmáson elcsípett kapatos fuvaros ellen. Nem először keveredett hasonló ügybe. Ki tudja kapásból, hol van Miske?
Húsklopfolóval támadt az apjára – súlyosbítást kért az ügyészség
Súlyosbításért fellebbezett az ügyészség az apjára húsklopfolóval lesújtó férfi ügyében – a tavaly nyári támadás sértettje életveszélyes sérüléseket szenvedett a dunaújvárosi lakásban.
18 éves fiatal vesztette életét a 6-os úton
Eddig tisztázatlan körülmények között letért a pályáról és nagy erővel egy fának csapódott az a személyautó, amelynek vezetőjét már nem tudták megmenteni hajnalban a főút Baracs melletti szakaszán. Még mindig tart a helyszínelés. A baleset áldozata kizuhant a kocsiból. 18 évet élt.
Árokba hajtott egy autós, forgalomkorlátozás az M6-os pályán (FRISSÍTVE)
Egy személy meg is sérült, a baleset miatt félpályán halad a forgalom a sztráda főváros felé vezető oldalán. Az útzárat csak 17 óra után oldották fel. (FRISSÍTVE!)

