Nagy küzdelemben, szép győzelem

spigott - 2024. január 13. 18:38

Szinte végig vezetve, mégis fordulatos, izgalmakban gazdag mérkőzésen aratott háromgólos sikert a Kisvárda elleni hazai bajnokin a DKKA női kézilabda csapata.

Hazai környezetben, a Kisvárda elleni találkozóval folytatta a bajoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától. A két gárdát egy pont választotta el egymástól a tabellán, így élvezetes, izgalmas meccsre volt kilátás, melyen a vendégek szereztek gyorsan kétgólos fórt, de Krupják-Molnár és Agócs révén másfél perc alatt fordítottak a mieink (3-2). Erre, valamint Horváth találatára még volt válasza a Kisvárdának, de a 9. és a 15. perc között valósággal átrobogott ellenfelén együttesünk, melyben Oguntoye remekelt, míg a túloldalon Horváth, Paróczy, Bouti, Agócs, Kopecz és Szalai is betalált, így pillanatok alatt 10-4-re megléptek kézilabdázóink.

A vendégek kétszer is időt kértek, s a második pauza legalább annyira megtörte a mieink lendületét, hogy nem tudták tovább növelni előnyüket, de így is magabiztosan tartották az öt-hatgólos vezetést (12-6). A játékrész véghajrájában viszont komolyabb hullámvölgybe kerültek az akadémisták, akik sorozatban hibáztak ellenfelük kapuja előtt, így a Kisvárda egymás után öt gólt szerezve csökkentette minimálisra hátrányát (12-11). Bouti a legjobbkor 15 másodperccel a félidő vége előtt törte meg a mieink gólcsendjét, majd egy labdaszerzés után Moreno is betalált az utolsó másodpercben, vagyis a szünetre 14-11-es Kohász-fórral vonultak a felek, de bőven ígért még izgalmakat a második felvonás.

Végh Zoltán felvételei

Melynek elején felváltva szerezték góljaikat a csapatok, hol a Kisvárda, hol a mieink dupláztak, így rendre 2-4 találat között volt a két gárda közti különbség (20-17). A 41. percben, Szalai pontos lövése után vezettünk újra öttel, de továbbra sem nyugodhattunk meg, mert a Kisvárda is nagyot küzdött, de egészen a 49. percig tartották négy-ötgólos fórjukat kézilabdázóink (27-23). Ahogy az első felvonás hajrájához közeledve, úgy ezúttal is jött sajnos a hullámvölgy a Kohász játékában, s ezt, valamint két hazai kiállítást is kihasználva, megkezdte a felzárkózást a vendégcsapat, mely az 56. percben már az egyenlítésért támadhatott (29-28).

A Kohász játékosai azonban remekül védekeztek kétszer is, majd Sallai húzott váratlant, s lőtt nagyszerű gólt, majd egy újabb jó védekezés után Trawczynska volt eredményes hétméteresből, így másfél perccel a meccs vége előtt már biztosnak tűnt a győzelem (31-28). Főleg úgy, hogy a csereként beállt Bartók Dorina kifogott egy hétméterest is, s mivel az utolsó két támadásból egyik oldalon sem született már gól, kézilabdázóink végül nagyon fontos, 31-28-as győzelemmel tartották itthon a bajnoki pontokat, amivel feljöttek a tabella hetedik helyére úgy, hogy pontszámban beérték az ötödik helyezett váciakat is.

DKKA – Kisvárda 31-28 (14-11)

DKKA: Oguntoye – Agócs 3, Trawczynska 2, Szalai 4, Paróczy 3, Horváth 2, Krupják-Molnár 8. Csere: Wéninger, Bartók (kapusok), Nick 1, Moreno 1, Kopecz 1, Bouti 3, Csáki, Gajdos 1, Sallai 2. Vezetőedző: Paic Róbert.

A rovat további hírei: Sport

Maguknak köszönhették a vereséget Acélbikáink

Maguknak köszönhették a vereséget Acélbikáink

2024. nov. 25.

Sok helyzetet kihagyott, a speciális játékelemekben finoman szólva sem remekelt, így háromgólos vereséget szenvedett a DAB jégkorong csapata a Csíkszereda ellen.

DSTV: játékkal emlékeztek

DSTV: játékkal emlékeztek

2024. nov. 24.

2023-ban nagyon sokan emlékeztek egy kiváló sportemberre, a helyi darts-közösség oszlopos tagjára, a tragikus hirtelenséggel elhunyt Győri Tamásra. A Dunaújvárosi Darts Club pedig idén is egy jó hangulatú, méltó dartsversennyel tisztelgett a sportoló emléke előtt. Hangkép.

Csak a jégen kívül jótékonykodnának Acélbikáink

Csak a jégen kívül jótékonykodnának Acélbikáink

2024. nov. 24.

Ott folytatná, ahol pénteken abbahagyta, s visszavágna a Csíkszeredának a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga vasárnapi fordulójában.

Pontszerzés idegenben

Pontszerzés idegenben

2024. nov. 23.

Hiába egyenlített négygólos hátrányból felállva, végül szétlövésben szenvedett 14-13-a spanyol Terrassa otthonában lejátszott BL-mérkőzésen a DFVE női vízilabda csapata.

A vége már sima volt

A vége már sima volt

2024. nov. 23.

Összességében magabiztos győzelmet aratott a sereghajtó Érd elleni rácalmási bajnokin a Dunaújváros Futsal együttese pénteken este.

Ez igen, győzelem az éllovas ellen!

Ez igen, győzelem az éllovas ellen!

2024. nov. 23.

Óriási odaadással játszva, Sági Máté remek kapusteljesítményének, Tyler Watkins két góljának is köszönhetően aratott 3-1-es győzelmet a listavezető Gyergyói HK ellen a DAB jégkorong csapata pénteken este.

DSTV: Muskotály Bálint visszatér a ringbe

DSTV: Muskotály Bálint visszatér a ringbe

2024. nov. 22.

Ismét megrendezik Dunaújvárosban a Nemzetek Csatája elnevezésű nemzetközi küzdősportgálát december 21-én, melyen újra ringbe száll Muskotály Bálint kick-box világbajnok. Hangkép.