Rablás, betörés, lopás – érdemi magyarázat nélkül
Simán befér a Legszebb Bűnözői Érvelések Nagy Lexikonába az a férfi, aki állítása szerint "hirtelen ötlettől vezérelve" követett el bűncselekményeket. Már a rendőrség vendégszeretetét élvezi, értesült a DO.
Nem mindennapi sorozat, nem mindennapi magyarázattal – sikeres elfogásról tudósított a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata. A szóvivői összegzés szerint a 49 éves elkövető a Technikum városrészben sétálgatott tavaly december 30-án, amikor a Bocskai utcában felfigyelt későbbi áldozatára, akit ezek után követni kezdett. A Bocskai utca egyik társasházának bejáratához érve aztán a 64 éves sértettet hátulról hirtelen a földre rántotta, majd a kiszolgáltatott férfit fejen rúgta. A támadó elvette az idős ember tárcáját a benne található pénzzel együtt, és sebtében elhagyta a helyszínt.
Néhány órával később a férfi ismételten lecsapott. Az éjszaka beköszöntével egy péküzemet vett célba a Gutenberg közben, melynek üvegajtaját betörte, és az azon található biztonsági rácsot egy kővel leütötte. A betörést követően nagy mennyiségű pékáruval távozott az épületből.
A dunaújvárosi nyomozók a tudomásukra jutott bűncselekményekkel kapcsolatban azonnal kiterjedt adatgyűjtésbe és tanúkutatásba kezdtek, a térfigyelő kamerarendszer felvételeinek megtekintése után pedig minden kétséget kizáróan azonosították a bűnelkövetőt. A férfit január 16-án reggel otthonában fogták el az egyenruhások – és itt következett az újabb, a bevezetőben emlegetett lexikonban külön szócikket érdemlő fordulat. A férfi részletes beismerő vallomásában ugyan elismerte a bűncselekmények elkövetését, de tettét egyik esetben sem tudta megindokolni – állítása szerint mindkét esetben hirtelen támadt ötlettől vezérelve követte el azokat.
Engem persze meggyőzött, de nagy kérdés, ez a magyarázat mennyire lesz adekvát és elfogadható mondjuk a bírósági tárgyaláson...
(Fotó: FVMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Pótolják a rendvédelmi kavalkádot!
2025. jún. 15.
Ahogy ígérték, az időjárás gonosz tréfája miatt elmaradt Rendvédelmi Nap felvonulását is megtartják – azt eseményre kedden várják az érdeklődőket! Itt a tételes/térképes tervezet!
Dunaújvárosi cég is érintett a túlárazásban
2025. jún. 13.
Túlárazással jutott pályázati pénzhez, 3,6 milliárd forint kárt okozott az a férfi, akinek a Fejér Vármegyei Főügyészség indítványozta a letartóztatását minősített költségvetési csalás bűntette és további bűncselekmények miatt. Az ügyben dunaújvárosi cég is érintett, értesült a DO.
Újra a Duna-parti lépcsősoron versengtek a lánglovagok (galériával)
2025. máj. 31.
Teljes védőfelszerelésben és légzőkészülékben futottak a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hagyományos lépcsőfutó bajnokságán – a viadalnak csütörtökön adott otthont a szokásos felső Duna-parti helyszín.
Később rendezik a rendvédelmi kavalkádot!
2025. máj. 22.
A várható rossz időjárás miatt elmarad a Rendvédelmi Nap eseménysora a Kultik Mozinál pénteken. A döntés a felvonulást is érinti – azt is későbbre halasztják.
Életmentő akció – sikeres volt a rendőrök beavatkozása
2025. máj. 20.
Dunaújvárosi rendőrök is részt vállaltak abban a kutatásban, amelynek eredményeként az utolsó pillanatokban sikerült megtalálniuk egy eltűnt férfit a rendőröknek Beloiannisz mellett.
DSTV: nők versengtek a volánnál
2025. máj. 20.
Nem mindennapi megméretést szerveztek a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Nők a volánnál című közlekedésbiztonsági versenyen 9 csapat 27 hölgy versenyzője adott számot a tudásáról. Hangkép.
Kábítószer hatása alatt bántalmazta szomszédját, letartóztathatják
2025. máj. 18.
Súlyos testi sértés és más bűncselekmény miatt indítványozta a Dunaújvárosi Járási Ügyészség annak a férfinak a letartóztatását, aki kábítószer hatása alatt bántalmazta egykori szomszédját. A sértett orrcsonttörést szenvedett, értesült a DO.