Rangadó vár a futsalosokra

spigott - 2024. január 26. 12:30

Az első helyre hajtó UTE elleni rácalmási találkozóval folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros Futsal együttese ma este hét órától.

Kép: DO-archív

Fontos győzelmet aratott a Dunaújváros Futsal együttese az NB II-es bajnokság legutóbbi fordulójában. A tihanyi összecsapásról remek hajrával, kétgólos hátrányból fordítva sikerült elhozni a három pontot, így futsalosaink megerősítették hatodik helyüket a bajnoki tabellán úgy, hogy harmadik Nagykanizsa is mindössze négy egységgel gyűjtött többet együttesünknél.

Mint a mellékelt ábra is mutatja, rettentően szoros a középmezőny eleje, s éppen ezért is lesz nagyon fontos futsalosaink következő bajnokija, melyre már nem is kell sokat várni, ugyanis ma este hét órától az UTE gárdája ellen futnak pályára Vincze Dezsőék a Rácalmási Sportcsarnokban.

A fővárosiak óriási csatát vívnak az első hely megszerzéséért, eddigi tizenöt meccsükből tizet behúztak, két döntetlen mellett három alkalommal szenvedtek mindössze vereséget, s így szerzett 32 pontjukkal szorosan ott loholnak a listavezető TFSE nyomában. A két gárda idén már összemérte egymással erejét, s az UTE Labdarúgó Akadémián lejátszott találkozó nagy izgalmak után 3-3-as döntetlent hozott.

Kiélezett mérkőzést vár együttesünk edzője, Tóth Árpád is, aki érdeklődésünkre elárulta, hogy mivel mindkét csapat számára nagyon fontos a pontok megszerzése, ezért szoros, kiegyenlített csatára számíthatunk, de hazai pályán nem lehet más a célja a mieinknek, csak a győzelem megszerzése, igaz ehhez a vendégeknek is lesz azért egy-két szava.

A rovat további hírei: Sport

Négy közé jutott a DFVE a Magyar Kupában

Négy közé jutott a DFVE a Magyar Kupában

2025. okt. 11.

Itthon is simán legyőzte a győrieket, így kettős sikerrel jutott be a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé a DFVE női vízilabda csapata.

Újra itthon a DFC

Újra itthon a DFC

2025. okt. 11.

A Majosi SE elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután öt órától.

Sokba került a másfél perces kihagyás

Sokba került a másfél perces kihagyás

2025. okt. 11.

Nagyot küzdött, de egy másfél perces rövidzárlatnak is "köszönhetően" kikapott Csíkszeredán a DAB jégkorong csapata az Erste Liga pénteki fordulójában.

Biztos előnyben a DFVE

Biztos előnyben a DFVE

2025. okt. 10.

Fél lábbal már a négy között érezheti magát a DFVE női vízilabda csapata a Magyar Kupában, miután a negyeddöntő első meccsén magabiztos sikert aratott a UNI-Győr otthonában.

DSTV: szép eredmények a grappling ob-n

DSTV: szép eredmények a grappling ob-n

2025. okt. 10.

Kiváló eredményeket értek el a dunaújvárosi Fox SE versenyzői a közelmúltban megrendezett grappling junior és felnőtt magyar bajnokságon. A budapesti viadalt Mészáros Márk, az egyesület vezetője értékelte, valamint elárulta azt is, milyen feladatok várnak még rájuk a közeljövőben. Hangkép.

Idei első erdélyi túráján a DAB

Idei első erdélyi túráján a DAB

2025. okt. 10.

A Csíkszereda otthonában folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél hattól.

DSTV: elsősöket avattak a Vasváriban

DSTV: elsősöket avattak a Vasváriban

2025. okt. 09.

A múlt héten zajlottak a „Vasvári hét programjai” az iskolában. Ekkor avatták igazi vasváris tanulóvá az intézmény legfiatalabbjait is – sok nebuló kezdte meg a tanulmányait városunk sportiskolájában. Hangkép.