Egy gól döntött Tihanyban
Nem kezdte jól az alsóházi küzdelmeket a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese az NB II Nyugati Csoportjában.
Kép: DO-archív
Az alapszakasz nyolcadik helyezettje, a Tihany otthonában kezdte meg szereplését az NB II Nyugati Csoportjának alsóházában a Dunaújváros Futsal együttese hétfőn este háromnegyed nyolctól. A két gárda legutóbbi összecsapása hatalmas küzdelmet hozott, melyben a mieink az utolsó öt percben szerzett három góljuknak köszönhetően tudtak 3-2-es győzelmet aratni, így ezúttal is komoly csatára volt kilátás.
Melyre nagyon készültek a vendéglátók is, akik összesen tizennégy játékost neveztek, s bár a mieink kerete ezúttal sem volt teljes, azért így is sikerült tíz játékosnak elutazni a találkozóra. Ahogy az várható volt, ezúttal is kiegyenlített küzdelmet láthattak azok, akik a helyszínen tekintették meg a találkozót, s az első gólra sem kellett sokat várni, bár erről szívesen lemondtunk volna, ugyanis a hetedik percben Rusvai György révén a házigazdák szerezték meg a vezetést (1-0).
Akadt persze lehetősége futsalosainknak is, de a hazaiak kapusa remek napot fogott ki, s nemcsak az első, hanem a második felvonásban is megbabonázta a mieinket, akik hiába védekeztek a folytatásban már kifogástalanul, egyenlíteni nem tudtak, így a Tihany egy találattal is otthon tudta tartani a három pontot.
Nem is volt elégedett futsalosaink edzője, Tóth Árpád, aki szintén a helyzetkihasználásban látta a vereség okát.
– Sajnos egy nagy hibánkat kihasználta az ellenfél, mi meg a kínálkozó lehetőségeknél vagy rosszul döntöttünk, vagy a remek napot kifogó kapusuk védett. Lőtt gól nélkül nem lehet meccset nyerni…
Tihanyi FC – Dunaújváros Futsal 1-0 (1-0)
Gólszerző: Rusvai Gy.
Dunaújváros Futsal: Cseresnyés – Ivacs, Puskás, Szili, Németh. Csere: Tóth Sz. (kapus), Váradi, Varga, Kuti, Vincze. Edző: Tóth Árpád.
A rovat további hírei: Sport
Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától
2025. aug. 22.
A 2024/2025-ös szezon végén befejezte harmincöt esztendőn át tartó kézilabdás pályafutását Farkas Zsanett, aki ebből huszonnyolcat a rácalmási kézilabdázóknál töltött, de városunkhoz is ezer szállal kötődik.
Hajdu Jonatán 200-on is döntős
2025. aug. 21.
Magabiztos versenyzéssel jutott be a kenu egyesek 200 méteres világbajnoki döntőjébe a DKSE kiváló kenusa, Hajdu Jonatán.
DSTV: hazai pályán szerepeltek
2025. aug. 21.
Hazai környezetben rendezett minősítő versenyt a Főnix Lövész SE a közelmúltban. A dunaújvárosi lőtéren megrendezett viadalra több mint hetvenen érkeztek az ország minden tájáról, s a népes mezőnyben ott voltak a házigazda Főnix Lövész SE versenyzői is, akik ezúttal is remek eredményekkel örvendeztették meg az értük szorítókat. Hangkép.
Jó kezdés a világbajnokságon
2025. aug. 21.
Két számban is továbbjutott a milánói kajak-kenu világbajnokság szerdai előfutamaiból a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.
Még jókor jött a balhorog?
2025. aug. 20.
Háromgólos vereséget szenvedett a FEHA19 elleni felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.
DSTV: Bimmer Parádé a szigeten
2025. aug. 19.
Zúgó kipufogók, perzselő abroncsfelület, kiváló hangulat és fanatikus jókedv – meg persze rengeteg, messziről felismerhető kék-fehér BMW logók. Idén is nagyot ment a Bimmer Parádé, amelynek a Szalki-sziget adott otthont a mögöttünk hagyott hétvégén. A szervezők remek programokkal készültek, amely keretében a családosok és az igazi fanatikusok is találtak maguknak elfoglaltságot. Hangkép.
Szentesen kezdi a bajnokságot a DFVE
2025. aug. 19.
Idegenben, a Szentes ellen vág neki az OB I-es pontvadászatnak a DFVE női vízilabda csapata, mely első hazai bajnokiját a III. Ker. TVE ellen játssza szeptember utolsó napjaiban.