Egy ide, egy oda az utánpótlásnál
A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U17-esei simán nyertek, az U19-esek viszont kikaptak az Alba FKC otthonában lejátszott korosztályos bajnokin.
Kép: DKKA-archív
Székesfehérváron, az Alba FKC elleni találkozókkal folytatta a korosztályos bajnokságok küzdelmeit a DKKA U17-es és U19-es együttese pénteken. Az U17-esek összecsapásának egyértelműen a mieink voltak az esélyesei, s a dunaújvárosi fiatalok így is álltak bele a meccsbe, hiszen még tíz perc sem telt el a játékból, mikor már 10-3-ra vezettek. A folytatásban is egy, de inkább két fokozattal nagyobb sebességgel játszottak az akadémisták, akik könnyedén szerezték újabb góljaikat, s a félidei szünethez érve már 25-9-re vezettek. A térfélcsere után mindenkinek lehetőséget adott a szakvezetés, s a tetemes előny miatt valamelyest felpuhult a Kohász serdülőinek védekezése, de a meccset így is nagyon simán, 48-26-ra nyerték, s újabb két pontjukkal feljöttek a tabella negyedik helyére.
Az ifjúságiak találkozója lényegesen nehezebbnek ígérkezett, mert a két gárdát csak öt pont választotta el egymástól. Egészen a 25. percig fej fej mellett haladtak a csapatok, de 14-13-as hazai vezetésnél nagyon beragadtak kézilabdázóink, így a második etapnak a házigazdák vághattak neki 21-14-es előnyből. Ugyan Zubai Gábor együttese ekkor sem adta fel a küzdelmet, de hiába jött vissza kettő gólra az 55. perchez érve (34-32), a véghajrában már nem tudott közelebb férkőzni ellenfeléhez, így a mérkőzést végül a fehérváriak nyerték 38-34-re, s ezzel a sikerrel három pontra megközelítették a tabella hetedik helyén álló DKKA-t.
Eredmények, gólszerzőink
U17-es bajokság I. osztály, nyugat
Alba FKC – DKKA 26-48 (9-25)
Gólszerzőink: Mózsi Villő Lelle 12, Takács Száva Fanni 7, Hermán Viktória 5, Ecsődi Amanda Katalin 5, Szili Dóra 4, Titscher Kata 3, Erdei-Nagy Csenge 3, Erdei-Nagy Lara 3, Dósai-Molnár Réka 3, Rigó Réka Fanni 3.
U19-es bajokság I. osztály, nyugat
Alba FKC – DKKA 38-34 (21-14)
Gólszerzőink: Megyeri Bodza Zsuzsanna 6, Bruzsa Lili 6, Mikó Luca 5, Egejuru Euniké Sára 5, Badacsonyi Edina 4, Vas Kitti 4, Faragó Kira 2, Borhy Sára 2.
A rovat további hírei: Sport
Elődöntős a DFVE
2025. már. 14.
Hiába tartotta magát remekül két és fél negyedig a házigazda III. Kerületi TVE, a DFVE női vízilabdázói a negyeddöntő második meccsét is magabiztosan nyerve jutottak be a bajnokság legjobb négy csapata közé.
DSTV: készülnek a tollaslabdázók is
2025. már. 14.
Az elmúlt hetekben-hónapokban többször is olvashattak a honlapunkon a Danubius KSE sikereiről és legfrissebb eredményeiről. A napokban a DSTV stábja is ellátogatott a tollaslabdázókhoz. Hangkép.
Új év, új célok a Dragon Steel SE-nél
2025. már. 14.
A hazai és nemzetközi versenyek mellett rengeteg egyéb programmal várja a sárkányhajózás szerelmeseit a Dragon Steel SE a 2025-ös esztendőben is.
DSTV: úszóink céljai
2025. már. 13.
Az év eleji felkészülés nem maradt el az úszóknál sem. A napokban Szabó Gergővel és Kovács-Seres Hunorral beszélgettünk a Fabó Éva Sportuszodában az idei céljaikról és a legfontosabb versenyekről. Hangkép.
Előnyben a DFVE
2025. már. 13.
Az utolsó negyedben egy kicsit kiengedett, de így is biztos győzelmet aratott a bajnoki negyeddöntő első meccsén a DFVE női vízilabda csapata az III. Kerületi TVE ellen.
Remek edzőbázisra, igazi otthonra leltek
2025. már. 12.
Kifogástalan körülmények között, továbbra is körülbelül ötven fővel végzik napi munkájukat a Hikari Dojo karatékái két esztendeje felújított és birtokba vett edzőtermükben.
Most nem jutott érem az Európa-bajnokságon
2025. már. 12.
Miközben a serdülő birkózók a címeres mezekért küzdöttek, addig Nyikos Veronika élete első U23-as Európa-bajnokságán szerepelt a mögöttünk hagyott hétvégén.