Fájó vereség hazai pályán
Rendkívül hullámzó teljesítményt nyújtva szenvedett 29-27-es vereséget a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese a Vasas elleni hazai bajnokin.
A szintén tíz ponttal, éppen a mieink előtt álló Vasas elleni hazai összecsapással folytatta a bajnokság küzdelmeit a DKKA felnőtt együttese pénteken délután öt órától, nem titkoltan a győzelem reményében.
Ezt akarták elkerülni persze a vendégek, akik hatmeccses vereségi sorozatukat törték volna meg Dunaújvárosban, de gyors vezető találatukra kettővel válaszoltak a mieink sőt, mikor Trawczynska is bevette a kaput, már 3-1-es hazai fórt mutatott az eredményjelző. Nem sokáig sajnos, mert a Vasas gyorsan egyenlített, majd a folytatásban is minden dunaújvárosi gólra volt válasza. A játékrész derekán hetest hibáztak kézilabdázóink, majd az emberelőnyben játszó fővárosiak újra átvették a vezetést, s ekkor már muszáj volt időt kérnie a hazai szakvezetésnek (8-9). Bár ezt követően gyorsan összejött az egyenlítés, a hullámvölgyből nem jöttek ki a mieink, mert a következő nyolc percet 4-1-re nyerték a vendégek (10-13).
A Kohász hatperces gólcsendjét Gajdos törte meg, majd Agócs is betalált üres kapura, de ettől sem jöttek lendületbe kézilabdázóink, és a bosszantó hibákat könyörtelenül kihasználta a Vasas, mely az utolsó másodpercben alakította ki a 13-16-os félidei eredményt.
Képek forrása: DKKA
A játék minden elemében nagyot kellett volna javulnia együttesünknek a második felvonásra, s bár rögtön az elején harmadik hetesüket is kihagyták a mieink, feljavuló védekezésüknek, illetve Szalai, Trawczynska és Paróczy góljainak köszönhetően végre sikerült egalizálni a 36. percben (18-18). Borgyors remek átlövése után újra vezetett a Kohász, de a vendégek sem akartak leszakadni, s hiába Arany és Gajdos találata, a 42. percben újra egyenlőt mutatott az eredményjelző (21-21).
Arany és török révén ugyan sikerült megint "ellépni" kettővel, de ahogy az első felvonásban, a második derekán is jött egy kisebb hullámvölgy, ráadásul emberelőnyben, s a Vasas sorozatban négy gólt szerezve fordította meg az állást az 50. perchez érve (23-25). A bajból Arany és Borgyos igyekezett kihúzni a mieinket, így 26-26-nál sikerült utolérni a fővárosiakat, de az utolsó öt percben szerzett három Vasas-találatra csak eggyel tudtak válaszolni a mieink, akik kihagyták közben negyedik hetesüket is, így a vendégek végül 29-27-es győzelemmel vitték el a pontokat Dunaújvárosból.
DKKA – Vasas SC 27-29 (13-16)
DKKA: Wéninger – Agócs 1, Trawczynska 3, Moreno, Gajdos 2, Borgyos 3, Arany 5. Csere: Oguntoye (kapus), Szalai 4, Paróczy 5, Bouti 2, Török 2, Lakatos, Csáki. Vezetőedző: dr. Paic Róbert.
A rovat további hírei: Sport
Felkészülten várják a visszavágót
2025. jún. 15.
Idegenben is győzni szeretne a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az ISA Haladás ellen az NB III-ét vívott osztályozó második felvonásán.
DSTV: letette névjegyét a felnőttek között
2025. jún. 14.
A közelmúltban ismét remek sportsikereknek örülhettünk. Városunk vezetése is köszöntötte az élete első felnőtt Európa-bajnokságán hatodik helyezést elérő Kovács-Seres Hunort a Fabó Éva Sportuszodában. Hangkép.
Dunaújvárosi éremeső a Vidék Bajnokságon
2025. jún. 14.
Két arany-, négy ezüst- és két bronzéremmel fejezték be a DKSE gyermek és serdülő fiú tornászai Budapesten megrendezett csapatbajnokság második fordulóját, mely egyben Budapest-Vidék Bajnokság is volt.
DSTV: szezonzáró a kempingben
2025. jún. 13.
A Dunaújvárosi Kempingben tartotta meg szezonzáró ünnepségét a DSE Röplabda Akadémia. A remek hangulatú eseményen Tomanóczy Tibor ügyvezető köszönte meg az éves munkát az egyesület edzőinek és versenyzőinek, majd kameránk előtt értékelte a 2024/2025-ös szezont. Hangkép.
Fiatalos lendülettel
2025. jún. 13.
Kuminka Zsombor újabb szezont kezdhet meg Dunaújvárosban, míg Balázs Olivér a KHL Sisak csapatának mezét cseréli az Acélbikák szerelésére.
DSTV: jégen az ovisok
2025. jún. 12.
A Radari Sporttelepen található Angels Skills Hockey Centerben tartott óvodás foglalkozásokat az Angels NJSE, mely a Szent Pantaleimon Óvoda növendékeit látta vendégül a tavaly decemberben átadott intézményben. Hangkép.
A Magyar Kupáért küzdöttek a kajak-kenusok
2025. jún. 12.
Tizenhét dobogós helyezéssel zárták a regionális kupák Fadd-Domboriban megrendezett küzdelmeit a DKSE fiatal kajak-kenusai a mögöttünk hagyott hétvégén.