Győzelemmel zárnák az alapszakaszt

spigott - 2024. február 9. 7:30

A Mad Dogs elleni rácalmási összecsapással fejezi be az alapszakasz küzdelmeit a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese ma este hét órától.

Kép: DO-archív

Hiába aratott jó hajrával 5-4-es győzelmet az Asterix Érd elleni bajnokin a Dunaújváros Futsal csapata az NB II-es pontvadászat legutóbbi fordulójában, mivel a legnagyobb rivális ELTE is győzni tudott Nagykanizsán, végleg eldőlt, hogy idén is futsalosaink nélkül rendezik meg a bajnokság felsőházának küzdelmeit. Ez persze nem jelenti azt, hogy az alapszakaszból hátralévő egy mérkőzésen, illetve az alsóházban ne lenne feladata együttesünknek, mely a csalódás ellenére is szeretné szépen zárni idei szezonját.

Ehhez először az alapszakaszt kell győzelemmel lezárnia a csapatnak, mely ma este hét órától a Mad Dogs-Viadukt SE elleni lép pályára a Rácalmási Sportcsarnokban. A biatorbágyi alakulat hasonló cipőben jár, mint együttesünk, ugyanis a szezon előtt szintén a felsőházban reménykedett, ám jelenleg a mieink mögött, a hetedik helyen áll a táblázaton úgy, hogy eddig lejátszott tizenhét meccséből hatot nyert meg, s egy döntetlen mellett tíz alkalommal szenvedett vereséget.

A két gárda biatorbágyi találkozóján remek játékkal, öt gólt szerezve diadalmaskodott Tóth Árpád csapata, mely ezúttal is a három pont megszerzésének reményében lép pályára este héttől, ám a várt sikerhez a játék több elemében is jobb teljesítményt kell nyújtania a csapatnak, mint tette azt legutóbbi, érdi összecsapásán.

A rovat további hírei: Sport

A szerbektől is kikaptak a magyar fiatalok

A szerbektől is kikaptak a magyar fiatalok

2025. júl. 25.

Közel volt ahhoz, hogy kétszettes hátrányból egyenlítsen, ám végül 3-1-es vereséget szenvedett a szerbektől a magyar U16-os fiú röplabda válogatott a jereváni Európa-bajnokságon.

Elkészült a DKKA sorsolása

Elkészült a DKKA sorsolása

2025. júl. 24.

A Vasas otthonában kezdi meg, majd az Alba FKC elleni megyei rangadóval zárja a női NB I 2025/2026-os szezonjának küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

DSTV: nyári munka a tollaslabdázóknál

DSTV: nyári munka a tollaslabdázóknál

2025. júl. 24.

Nyáron sem állt meg az élet a Danubius KSE tollaslabdázóinál. Varga Gabriella a legutóbbi edzőtábor tapasztalatairól, míg Jakab János a további terveikről és a csapat általános fejlődéséről beszélt. Hangkép.

Vereséggel kezdtek az U16-osok

Vereséggel kezdtek az U16-osok

2025. júl. 24.

Három játszmában szenvedett vereséget a címvédő olaszok elleni mérkőzésen a dunaújvárosi Szőke Milánnal felálló magyar U16-os fiú röplabda válogatott a korosztályos Európa-bajnokság első csoportmérkőzésén.

Világbajnoki ezüstérmes a magyar válogatott

Világbajnoki ezüstérmes a magyar válogatott

2025. júl. 23.

A játék minden elemében jobb görögök 12-9-es győzelemmel hódították el a világbajnoki címet a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott ellen.

Munkaruhát öltöttek a DKKA kézilabdázói

Munkaruhát öltöttek a DKKA kézilabdázói

2025. júl. 23.

A napi gyakorlások mellett nyolc edzőmérkőzés is vár a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesére a nyári felkészülési időszakban.

Finn hátvéd az Acélbikáknál

Finn hátvéd az Acélbikáknál

2025. júl. 23.

A huszonhét esztendős Vertti Vuoksiala a lett bajnokságban szereplő Hockey Punks együttesének mezét cseréli dunaújvárosira a 2025/2026-os szezonban.