Notórius, ám roppant ügyetlen áruházi szarka bukott meg
Tízszer próbált meg különféle termékeket eltulajdonítani a dunaújvárosi áruházakból az a nő, akinek letartóztatásáról az ügyészség rendelkezett, értesült a DO. Folytatólagosan elkövetett lopás, folyamatos bukó a hajtás után!
A nem mindennapi sorozatról a vármegyei főügyészség adott tájékoztatást; Jászberényiné dr. Király Teodóra sajtószóvivő összegzéséből kiderül: a Dunaújvárosi Járási Ügyészség kisebb értékre, de üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett lopás bűntettének kísérlete és további bűncselekmények miatt indítványozta annak a nőnek a letartóztatását, aki tízszer próbált meg termékeket eltulajdonítani különböző áruházakból Dunaújvárosban.
A nyomozás adatai szerint a nő tavaly december 15-től egészen február 1-jéig négy áruházi láncolat sérelmére próbált meg lopásokat elkövetni oly módon, hogy a termékeket a táskájába rejtette, a kasszát fizetés nélkül elhagyta. Mondjuk ki, szerény sikerrel – ugyanis a biztonsági őr minden helyszínen és minden alkalommal feltartóztatta, és visszavette tőle a kiszemelt zsákmányt. A rendszeres bukások révén a lopással veszélyeztetett, alkalmanként 13 ezer és 122 ezer forint közötti értékű áru is mindig meglett, vagyis a kár a visszavétellel megtérült.
Az ügyészi tájékoztató arra is kitér, hogy a gyanúsítottal szemben büntetőeljárások vannak folyamatban hasonló bűncselekmények miatt, ráadásul korábbi elítéltetéseiből tavaly tavasszal szabadult. Ebből eredően alaposan feltehető, hogy újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el, hiszen a gyanúsítotti kihallgatásai, őrizetbe vétele, az ellene folyamatban lévő büntetőeljárások sem tartották vissza attól, hogy cselekményével felhagyjon, illetve újabb bűncselekményt kövessen el.
A Székesfehérvári Járásbíróság helyt adott az ügyészi indítványnak, és elrendelte a terhelt letartóztatását – igaz, a döntés a gyanúsított fellebbezése miatt nem végleges.
(Illusztráció: FVMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Súlyos baleset Dunaújváros közelében
2023. jún. 30.
Személyi sérüléssel járó baleset történt nem sokkal egy óra után a 62-es főúton, Dunaújváros közelében.
Fákat döntött ki, ágakat szakított le a vihar Fejérben is
2023. jún. 24.
Mintegy 80 bejelentést regisztráltak a vármegyéből a tegnap esti vad vihar nyomán – a dunaújvárosi tűzoltókat még Kálozra is hívták, hogy segítsenek, értesült a DO.
Letartóztatták a késsel fenyegetőző rablókat
2023. jún. 23.
Az alaphírt már toltuk a rendőrségi összegzés alapján, most befutott a vármegyei főügyészség közleménye – a lényeg: elrendelték a két támadó letartóztatását.
Előbb tüzet kértek, de aztán megverték és kirabolták
2023. jún. 22.
A Weiner körúton történt az eset szerdára virradó éjjel – a dunaújvárosi rendőrök néhány óra alatt azonosították, majd elfogták és őrizetbe vették a három támadót. Sértegetés, fenyegetés, durva támadás is színezte a történetet, értesült a DO.
Nyáron is támad a néma gyilkos
2023. jún. 19.
A közhiedelemmel ellentétben nemcsak a fűtési szezonban, de a nyári időszakban is fennáll a szénmonoxid-mérgezés veszélye. Alattomos és halálos, tessék vigyázni!
Két hónapon belül harmadszor lopott egy nő a városban
2023. jún. 18.
Gyorsított eljárásban állították bíróság elé a notórius tolvajt – fogházbüntetésre ítélték, értesült a DO.
Látta a balesetet? Jelentkezzen máris!
2023. jún. 15.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét az eddigi ismeretlen személyazonosságú gépjárművezető azonosításához. Nem nyújtott segítséget, távozott a helyszínről.