Tihanyi rajt az alsóházban

spigott - 2024. február 26. 12:30

Idegenben, a Tihany elleni összecsapással kezdi meg a másodosztályú bajnokság alsóházi küzdelmeit a Dunaújváros Futsal együttese ma este háromnegyed nyolctól.

Kép: DO-archív

Mint arról beszámoltunk már, sajnos nem jutott be a bajnokság felsőházába a Dunaújváros Futsal együttese az NB II Nyugati csoportjában, így a tavalyi szezonhoz hasonlóan az alsóházban kell küzdenie futsalosainknak. Tóth Árpád alakulata az alapszakaszban elért hatodik helyének köszönhetően hat bónuszponttal, az első helyről kezdi meg a bajnokság második etapját, nem titkoltan annak reményében, hogy ezt a pozíciót megtartva szerzi meg a másodosztályú pontvadászat hatodik helyét.

Ebben az első akadályt a Tihany együttese jelentheti a mieink számára, ugyanis futsalosaink éppen ellenük kezdik meg az alsóházi csatározásokat ma este háromnegyed nyolctól a Tihanyi Sportcsarnokban. Mai vetélytársunk a nyolcadik helyen végzett az alapszakaszban úgy, hogy tizennyolc meccséből ötöt nyert meg, s egy döntetlen mellett tizenkét alkalommal szenvedett vereséget.

A csapatok két alkalommal mérték össze egymással erejüket, s mindkét alkalommal a mieink örülhettek a győzelemnek. A Rácalmáson lejátszott októberi bajnokin kiütéses, 12-1-es sikert arattak Csányi Dávidék, ám Tihanyban már nagyon meg kellett küzdeni a pontokért, ugyanis a 35. percig még a hazaiak vezettek két góllal, s innen tudtak 3-2-re fordítani Vincze Dezsőék.

Nem vár tehát könnyű feladat együttesünkre, ám amennyiben játékosaink kihozzák magukból, amit tudnak, s megfelelő létszámban tudnak elutazni az összecsapásra, úgy fontos három ponttal erősíthetik meg vezető helyüket a táblázaton.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: új edzői stábbal készülnek a szezonra

DSTV: új edzői stábbal készülnek a szezonra

2024. szep. 18.

Több jeles eseménynek is helyszíne volt a Fabó Éva Sportuszoda a mögöttünk hagyott hétvégén. A klub és városunk vezetése is köszöntötte a DFVE női vízilabdázóinak olimpikonjait pénteken, majd az egyesület bemutatta a felnőtt együttes új edzői stábját is. Hangkép.

Sorsoltak a Magyar Kupában

Sorsoltak a Magyar Kupában

2024. szep. 18.

A Kecskeméti RC ellen vág neki a Magyar Kupa 2024/2025-ös kiírásának a DKSE felnőtt röplabda csapata.

Átrobogott a Kohászon az ETO

Átrobogott a Kohászon az ETO

2024. szep. 18.

Nagyon gyorsan, alig negyed óra alatt eldőlt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének győri fellépése.

Elérték céljukat futsalosaink

Elérték céljukat futsalosaink

2024. szep. 17.

Idegenben is nyolc gólt szerezve húzta be első idei bajnokiját a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese az NB II Nyugati csoportjában.

Szoros vereséggel kezdtek az U18-asok

Szoros vereséggel kezdtek az U18-asok

2024. szep. 17.

Hiába vezetett még két góllal az utolsó negyed előtt, büntetőlövések után szenvedett egygólos vereséget a két DFVE-játékossal felálló magyar U18-as női vízilabda válogatott a kínai korosztályos világbajnokság nyitómeccsén.

Vereséggel kezdtek az Acélbikák

Vereséggel kezdtek az Acélbikák

2024. szep. 16.

A meccs közel egyharmadát emberhátrányban töltve kapott ki két góllal a FEHA19 vendégeként a DAB jégkorong csapata az Erste Liga első idei mérkőzésén.

Orosz vezetőedző irányítja a DFVE vízilabdázóit

Orosz vezetőedző irányítja a DFVE vízilabdázóit

2024. szep. 16.

A klub és városunk vezetése is köszöntötte a DFVE női vízilabdázóinak olimpikonjait pénteken, majd az egyesület bemutatta a felnőtt együttes új edzői stábját is.