Dunaújváros Hetilap

A bölcsődék vezetőivel egyeztettek a feladatokról

Fábos Zsolt - 2024. március 30. 10:00

Barta Endre az alpolgármesteri tárgyalóban fogadta a dunaújvárosi bölcsődék vezetőit szerdán reggel, hogy személyesen is egyeztessék az ágazat aktuális feladatait, teendőit.

A megbeszélés elején jelen volt Pintér Tamás polgármester is, aki elmondása szerint ki akarta használni az alkalmat, hogy a bölcsődék vezetői egyszerre a Városházán vannak és ezúton, személyesen is tolmácsolja feléjük a városvezetés elismerését és köszönetét az elhivatottan végzett munkájuk és hozzáállásuk miatt. Az értekezlet részleteiről Barta Endre humán alpolgármester adott tájékoztatást:
– Azt gondolom, hogy intézményeinkkel folyamatos és jó a kapcsolatunk. A személyes találkozást mindkét fél igényli, tapasztalatom szerint így sokkal hatékonyabban tudunk feladatokat megoldani és sokkal könnyebben kerülnek felszínre a különböző problémák, amikre így aztán azonnal megoldások is születnek. Büszke vagyok erre a fajta együttműködésre és arra is, hogy intézményeink a napi munkájukon kívül is jelen vannak a város életében, számíthatunk rájuk. A mai napon beszéltünk a közelgő önkormányzati választásokról is, elmondtam, hogy mi az a városvezetés vagyunk, amelyik szeretné megóvni az intézményeinket mindenfajta választási atrocitástól, mindenképpen szeretnénk a kampányt az intézmények falain kívül tartani.

(Fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Közélet

Isten hozott, kicsi Nara!

Isten hozott, kicsi Nara!

2025. jan. 06.

Szívmelengető hagyomány Dunaújvárosban, hogy a város első babáját köszönti az önkormányzat. Teian Nara január 2-án látta meg a napvilágot, így ebben az esztendőben őt és szüleit ajándékozta meg Pintér Tamás polgármester a város nevében. Mindenki legnagyobb örömére a baba egészséges, már haza is mehettek a kórházból.

DSTV: véradással búcsúztak az évtől Újtelepen

DSTV: véradással búcsúztak az évtől Újtelepen

2025. jan. 05.

Dunaújvárosban nagyon jól tudják, hogy vért adni fontos dolog, derül ki a DSTV összegzéséből. Még az év végén is, például a Városvédők Újtelepért Egyesület közreműködésével szervezett közösségi óévbúcsúztató alkalmon. Hangkép.
 

DSTV: páratlan összefogás

DSTV: páratlan összefogás

2025. jan. 04.

Rekordot döntött a Jót, szívből – Dunaújvárosért! csapata, ugyanis páratlan összegű felajánlás érkezett a kórház krónikus belgyógyászati osztályának. A Karácsony Mindenkié! akciója megható összefogást eredményezett, nagyon sokakat mozgatott meg a nemes kezdeményezés. Hangkép.

Boldog új évet, Dunaújváros! (galériával)

Boldog új évet, Dunaújváros! (galériával)

2025. jan. 02.

Fergeteges hangulatban telt az évzáró buli a Városháza téren. Sokan búcsúztatták az óévet városunk főterén, ahol a zene mellett étel és ital várta az egybegyűlteket, akiket a zord idő sem állított meg abban, hogy a szabadban köszöntsék a 2025-ös esztendőt. 

A jövő generációjáért dolgoznak

A jövő generációjáért dolgoznak

2024. dec. 31.

Dunaújváros közgyűlése minden évben kitüntetéseket, elismeréseket adományoz a város különböző területein végzett kiemelkedő munka díjazása céljából. Évzáró összeállításunkban ezúttal a Dunaújváros Ifjúságáért díj kitüntetettjeiről olvashatnak. 

Dicsőséges évzáró a véradások frontján

Dicsőséges évzáró a véradások frontján

2024. dec. 30.

Bár az idei utolsó lehetőség még szilveszterkor is adott a véradók előtt, sűrű és színes hónapon vannak túl a szervezők és az önkéntesek egyaránt. Nagyon kell a vér az ünnepi időszak után – erről is szó esik az alábbiakban. Adjon, aki tud!

Boldog születésnap a család körében

Boldog születésnap a család körében

2024. dec. 29.

Újabb 90 éves polgárral bővült a szépkorúak köre városunkban. Tóth Józsefné Lídia néni hatalmas családja körében ünnepelte kerek születésnapját. A jeles alkalomból Szántó Péter önkormányzati képviselő látogatta meg otthonában.