Elkészült az életmentő készülékek térképe
Hosszú egyeztetések és munka után elkészült Dunaújváros aktualizált defibrillátor térképe, melyet a Dózsa György úti főposta előtt találhatnak meg városunk lakói.
Mint arról Petrás Gábor, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ) "Jót, Szívből - Dunaújvárosért!" akciócsoportjának vezetője beszámolt, három hónapos munka és rengeteg egyeztetés, pontosítás után végre elkészült az országban egyedülálló defibrillátor-térkép, melyen minden, a városban megtalálható életmentő készüléket feltüntettek a projektben résztvevők.
Húsz helyszínen huszonhat készülék
A munkálatokat a DLSZ Jót, Szívből - Dunaújvárosért! csapata végezte el, de jár az óriási köszönet az együttműködésért minden érintett tulajdonosnak és üzemeltetőnek, Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának, az Mprint Stúdiónak, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének, valamint mindenkinek aki segítette és támogatta, hogy ez az életmentő munka elkészüljön, árulta el Petrás Gábor:
– 2017-ben kezdtük el először feltérképezni, hogy hol találhatóak életmentő készülékek Dunaújvárosban, majd ezt megálmodva dolgoztuk ki és rajzoltuk meg ehhez kapcsolódóan a térképet. Idén újragondoltuk és aktualizáltuk az adatokat, s nagy öröm számunkra, hogy Dunaújvárosban összesen 26 darab készülék van összesen húsz helyszínen, vagyis sok vállalat, intézmény és magánszemély fontosnak tartja az életmentést. Azt viszont sajnálattal tapasztaltuk, hogy vannak a városban nagy kereskedelmi és ipari vállalatok, ahol nincs életmentő készülék, de reméljük, hogy a cégek vezetése is előbb, vagy utóbb fontosnak tartja majd, hogy náluk is legyen egy defibrillátor készülék. Köszönjük a segítő munkát mindenkinek, de bízunk benne, hogy soha nem kell használni ezeket a készülékeket.
Az akciócsoport vezetője elárulta még, hogy amennyiben további készülékről van információ, azt a dmjv.dlsz@gmail.com e-mail címen, vagy a +36-70-616-59-41-es telefonszámon jelezhetik, hogy térképet folyamatosan aktualizálni tudják.
Jó, ha térképen is látjuk
Sokat dolgozott a térkép aktualizálásán Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány kuratóriumi tagja is, aki szerint óriási segítséget jelenthet a város lakóinak az, hogy mindenki pontosan tudhatja, hol vannak életmentő készülékek Dunaújvárosban:
– Sok energiát, időt töltöttünk azzal, hogy a városban minél többen tudjanak újraéleszteni, s itt nemcsak a Guinness-rekordról beszélek, hanem arról is, hogy rengeteg oktatást tartottunk a Vöröskereszttel együtt, s a rendvédelmi hónapokban is rendre van újraélesztés oktatás. Ez sokszor nem elég, mert hiába tesszük meg, s hiába mi vagyunk a legjobbak ebben, ha van egy eszközünk, akkor jó, ha ezt térképen is látjuk, s ott, amikor az ijedtség van, akkor ezt a térképet látva, a fejünkbe vésve, vagy akár a telefonunkban elmentve, tudjuk, hol vannak életmentő eszközök a városban és ezeket használva még nagyobb esély lesz a sikeres beavatkozásra. Minél több ilyen készülék található egy városban, annál biztonságosabb a város, annál nagyobb eséllyel élnek túl az emberek.
Életmentő készülékek Dunaújvárosban
Hely |
Darab |
Létesítmény |
Cím |
Pontos hely |
Telefonszám |
Elérhetőség |
1. |
1. |
DMJV Polgármesteri Hivatal |
Városháza tér 1. |
Porta |
06-25-544-100 |
21.jún |
2. |
2. |
Dunaújvárosi Mentőállomás |
Kossuth u. 2/C |
Mentőautó |
06-25-411-011 |
0 - 24 |
|
3. |
Dunaújvárosi Mentőállomás |
Kossuth u. 2/C |
Mentőautó |
06-25-411-011 |
0 - 24 |
4. |
Dunaújvárosi Mentőállomás |
Kossuth u. 2/C |
Mentőautó |
06-25-411-011 |
19.júl |
|
5. |
Dunaújvárosi Mentőállomás |
Kossuth u. 2/C |
Mentőautó |
06-25-411-011 |
0 - 24 |
|
3. |
6. |
Dunaújváros Sportcsarnok |
Eszperantó út 2. - 4. |
Porta előtti aula |
06-70-616-5941 |
Nyitvatartási időben |
06-30-286-6663 |
||||||
4. |
7. |
Jégcsarnok Dunaújváros |
Eszperantó út 6. |
Zsűri fülke |
06-30-216-2442 |
Nyitvatartási időben |
5. |
8. |
Dunaújváros Stadion Főépület |
Vasmű út. |
Orvosi szoba, kezelő fsz |
06-50-107-9501 |
Nyitvatartási időben |
|
9. |
Dunaújváros Stadion Főépület |
Vasmű út. |
VIP Lounge 1. emelet |
06-50-107-9501 |
Nyitvatartási időben |
6. |
10. |
Aquantis Wellness- és Gyógyászati Központ |
Építők útja 7/A |
Recepció |
36-20-323-2926 |
Nyitvatartási időben |
36-20-396-7297 |
||||||
7. |
11. |
Bartók Kamaraszínház |
Bartók Béla tér 1. |
Aula szervezési iroda mellett |
06-25-402-598 |
Nyitvatartási időben |
8. |
12. |
Fabó Éva Sportuszoda |
Építők útja 9. |
Elsősegélynyújtó helyiség középső lelátó |
36-20-213-8248 |
0 - 24 |
36-20-396-7297 |
||||||
9. |
13. |
Dunaújvárosi Egyetem |
Táncsics Mihály u. 1. |
"A" épület porta |
36-25-551-100 |
0 - 24 |
10. |
14. |
Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium |
Római krt. 47. |
Iskolai porta |
36-70-400-2657 |
Hétköznap 06 - 20 |
11. |
15. |
Tesco Áruház Dunaújváros |
Aranyvölgyi út 6. |
Belső bejárat, vagyonőr |
36-20-827-2319 |
Nyitvatartási időben |
12. |
16. |
Body Fashion Magyarország Kft. |
Neumann János u. 1. |
Recepció |
36-25-514-100 |
0 - 24 |
13. |
17. |
Hankook Tire Magyarország Kft. |
Hankook tér 1. |
Intézményen belül |
36-70-933-9044 |
0 - 24 |
36-70-902-1733 |
||||||
|
18. |
Hankook Tire Magyarország Kft. |
Hankook tér 1. |
Rendelő (Intézményen belül) |
06-25-556-49 |
0 - 24 |
36-70-390-1907 |
||||||
19. |
Hankook Tire Magyarország Kft. |
Hankook tér 1. |
Rendelő (Intézményen belül) |
06-25-556-049 |
0 - 24 |
|
36-70-390-1907 |
||||||
14. |
20. |
Kemi-Ker Kft. |
Verebély László utca 1. |
Bejárati ajtó |
06-25-433-540 |
Nyitvatartási időben |
15. |
21. |
Bronz Kávézó és Lottózó |
Béke körút 1. (Interspar Áruház) |
Bejárati ajtó melletti falon |
06-20-977-6870 |
Nyitvatartási időben |
16. |
22. |
Humanitárius Menekült Szálló |
Erdősor 37/a |
Porta |
06-70-933-8511 |
0 - 24 |
(régi Hild kollégium) |
||||||
17. |
23. |
OMV Töltőállomás |
Dózsa György út 35. |
Pénztár |
06-25-410-522 |
0 - 24 |
36-20-448-5285 |
||||||
18. |
24. |
ISD Dunaferr Zrt. Üzemi Mentőszolgálat |
Vasmű tér 1. - 3. |
Mentőautó |
36-25-584-104 |
0 - 24 |
19. |
25. |
VÉD-SZ Kft. Létesítmény tűzoltóság |
Papírgyári út 46. |
Létesítmény tűzoltóság |
36-20-251-7590 |
0 - 24 |
20. |
26. |
Hamburger Hungária Kft. |
Papírgyári út 46. |
7-es papírgép épület I. kezelő |
36-25-557-771 |
0 - 24 |
A rovat további hírei: Közélet
Halloween bulit rendeztek a Lajos király körúti játszótéren
2024. nov. 18.
Halloween napjára már jó néhányat aludtunk, de ez a száraz és egyébként üres tény cseppet sem zavarta a Lajos király körúton élőket, még múlt szombaton sem. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő karolta fel egy szülői csoport javaslatát, hogy rendezzenek Halloween partit.
Az óvodai közösség ismét nagyot villantott
2024. nov. 18.
Hagyományos jótékonysági gálaestet rendezett pénteken délután a Dunaújvárosi Óvoda. A Bartók színpadán jelenlegi óvodások, óvodapedagógusok, ismert előadóművészek léptek fel, hogy szórakoztassák a közönséget. És ebben nem volt hiány, a közönség láthatóan remekül szórakozott.
"Lányból nővé" – a térségben is fut a Magyar Vöröskereszt karitatív kezdeményezése
2024. nov. 17.
Ez már a hatodik tanév: a humanitárius szervezet 2018 óta törekszik arra, hogy támogassa az úgynevezett menstruációs szegénységben érintett diáklányokat. A városban és a térségben öt iskola kapott higiéniás termékadományokat a napokban.
Nagy munka zajlik az Útkeresés udvarán
2024. nov. 15.
A hivatalos átadónak még nincs időpontja, de nemsokára új játszótérelemekkel gazdagodik majd az Útkeresés Segítő Szolgálat Bartók Béla utcai bázisa. De nem véletlenül volt a területen Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a Hankook önkéntesei, illetve a Pentelei iskola különítménye sem.
Tart a tervezés, szociálisan érzékeny, a jövőbe mutató költségvetésünk lesz
2024. nov. 15.
Elkezdődött városunk következő évi költségvetésének a tervezése, tájékoztatta honlapunkat Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester. Hogy pontosan mit tartalmaz majd a büdzsé azt az Országgyűlés által előterjesztett költségvetési törvény elfogadása után lehet tudni. Addig viszont folyhat az előkészítés.
Megemelt támogatás érkezik decemberben
2024. nov. 14.
Városunk közgyűlése októberi ülésén módosította a szociális rendeletét, amelyben összegszerűen megemelte, és évi két alkalomra bővítette az időskorúak természetbeni rezsitámogatását. Ennek köszönhetően nyugdíjasaink a december havi távhő-szolgáltatási díjból, jóváírás formájában kapják meg a támogatást.
Pappné Grabant Ilona: "az emberek otthona nem a lakásuk ajtajáig tart"
2024. nov. 14.
Pappné Grabant Ilona a 8-as választókerület megválasztott képviselője, és mint minden körzeti képviselő, ő is a "Rajta, Újváros!" Egyesület színeiben indult és nyert. Október óta látja el ezt a feladatot, sőt, városunk idősügyi tanácsnokának is megválasztották. Cikluskezdeti beszélgetést kértünk és kaptunk tőle.