Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 20. Klaudia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

Sport
DKKA
kézilabda
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2024. már. 27., 17:00

Fontos találkozó vár a DKKA női kézilabdázóira a balatonboglári akadémisták ellen csütörtökön délután öt órától.

Kép: DO-archív

Nem úgy alakult a DKKA felnőtt együttesének legutóbbi találkozója, ahogy azt a mieink remélték, ugyanis a Debrecen sima, 38-28-as győzelemmel vitte el a két pontot a Dunaújvárosi Sportcsarnokból. A papírforma persze a DVSC sikerét ígérte előzetesen, ám bíztunk abban, hogy kézilabdázóink meg tudják nehezíteni ellenfelük dolgát, ám erre csak bő negyed óráig volt esélyük.

Sokat azonban nem lehetett búslakodni a vereség miatt, ugyanis csütörtökön egy még fontosabb meccs vár együttesünkre, mely délután öt órától a NEKA gárdáját látja vendégül a sportcsarnokban. A találkozó előtt a mieink a nyolcadik helyen állnak tizennégy szerzett ponttal, míg a balatonbogláriak tizenegy egységet gyűjtve a tizenkettedik helyen állnak a mezőnyben úgy, hogy egy meccsel kevesebbet játszottak a Kohásznál.

Kézilabdázóinknak ráadásul bőven akad elszámolni valójuk a csütörtöki ellenfelükkel, ugyanis, sem tavaly, sem az idei szezonban nem tudták legyőzni a Balaton-parti alakulatot, melytől tavaly októberben 26-21-re kaptak ki. Ezt szeretné feledtetni együttesünk csütörtökön délután, s mint azt Virág Roland edző elmondta, a visszavágás vágya is hajtja majd játékosainkat az összecsapáson, melyen a két pont megszerzése a céljuk.
– A NEKA egy fiatal játékosokból álló csapat, nagyon tudatos és szervezett játékot játszanak, s az elmúlt időszakban egész jó formát is mutatnak, több mérkőzést meg tudtak nyerni. A mostani meccs nagyon fontos lesz mindkét csapat számára, s bár náluk alulmaradtunk, ezt most mindenképpen szeretnénk javítani. A játékosokat a visszavágás vágya is hajtja majd a találkozón, melyre sok szeretettel várjuk szurkolóinkat is, mert tényleg egy fontos meccs ez számunkra.

A rovat további hírei: Sport

Idegenben is a két pontért lépnek pályára

Idegenben is a két pontért lépnek pályára

2024. jan. 19.

A Budaörs vendégeként folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

DSTV: a foci jövőjéről

DSTV: a foci jövőjéről

2024. jan. 19.

A 2022/2023-as szezonban a bennmaradásért, a 2023/2024-es szezonban pedig a klub fennmaradásáért dolgozik a Dunaújváros FC labdarúgói. Dr. Dobos Barna alakulatának sok nehézséggel kellett megküzdenie – erről beszélgettünk a vezetőedzővel. Hangkép.

Negyedszer az UTE ellen

Negyedszer az UTE ellen

2024. jan. 19.

Hazai környezetben tartaná meg pozitív mérlegét a DAB jégkorong csapata a lila-fehérek ellen az Erste Liga ma esti fordulójában.

Szoros hazai vereségek az ETO ellen

Szoros hazai vereségek az ETO ellen

2024. jan. 18.

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U17-es és U19-es együttese is nagy csatában kapott ki a Győr elleni korosztályos hazai bajnokin.

Megyei párharc a kupadöntőért

Megyei párharc a kupadöntőért

2024. jan. 18.

Az ICEHL-ben remekül szereplő Hydro Fehérvár AV19 lesz a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak ellenfele a Magyar Kupa elődöntőjében.

Négyes döntőben az Acélbikák

Négyes döntőben az Acélbikák

2024. jan. 18.

A Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóját is simán hozták Acélbikáink a BJA ellen, így kettős győzelemmel jutottak be a sorozat jövő heti négyes döntőjébe.

Nehéz ellenfél a kupában

Nehéz ellenfél a kupában

2024. jan. 17.

Az NB I-ben harmadik helyen álló, több volt dunaújvárosi játékost is foglalkoztató Veszprém lesz a Dunaújváros Futsal csapatának ellenfele a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Előremutató pályázaton dolgozik a KMI csapata

  2. DSTV: eredményes negyedév

  3. Kisebb-nagyobb fejlesztések a Békevárosban

  4. DSTV: új szakképzési bázis

  5. Hogyan tervezz hatékony kampányokat webshopodnak?

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: eredményes negyedév

DSTV: eredményes negyedév

Embedded thumbnail for DSTV: új szakképzési bázis

DSTV: új szakképzési bázis

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő