Dunaújváros Hetilap

Huszonhét játszóterünk van – egyre újabbak, egyre szebbek

Fábos Zsolt - 2024. március 23. 9:00

A tavaszias időjárás egyben azt is jelenti, hogy hamarosan megkezdődik a játszótéri szezon. Dunaújváros legfiatalabb korosztályának huszonhét játszótér áll rendelkezésre az önfeledt játékra, és szerencsére ezek a játszóterek egyre szebbek.  A Bocskai utca mögött most bővült egy játszótér, a Városháza tér mellett pedig egy vadonatúj létesült. 

Felnőtt fejjel egészen biztosan nem látunk bele a játszóterek világába, a játszótéri elemek különbözőségéből fakadó izgalmakba, de ha visszagondolunk gyermekkorunkra, igenis volt jelentősége a hajóhintának, a rakétának, vagy a mókuskeréknek. Így fogadjuk el, a gyerekeknek nem létezhet ennél sokkal fontosabb. Ez az ő világuk. Csak nekünk kell megteremteni!

A játszóterekkel mindig foglalkozni kell

Városvezetőink kedden a két új játszóteret szemlélték meg, felnőttfejjel. Pintér Tamás polgármester gondolataiba azért belecsempészett egy kis nosztalgiát:
– Szerintem nagyon fontos, hogy a városban felnevelkedők milyen múltat őriznek, milyen képeik maradnak gyerekkorukból. Én emlékszem ezekre a filmkockákra és jó visszagondolni, szép idők voltak. És azt gondolom, hogy nekünk mindent meg kell tennünk azért, hogy a mai gyerekek valami hasonlót tudjanak majd mondani sok év múlva és a játszótereink épüljenek, szépüljenek. Ezt mi többféle módon is megtesszük. Egyrészt tematikus játszótereket építettünk, másrészt a különböző korosztályoknak megfelelőket alakítottunk ki. A Városháza tér melletti játszótér inkább az ötéves korosztály számára, míg a Bocskai utca mögötti az idősebb gyerekeknek kínál játékelemeket. A játszóterekkel mindig foglalkozni kell, működtetni, fenntartani, fejleszteni, modernizálni és újakat építeni. A gyerekeinknek kell a kinti lét, kell a játék, kell a társaság.

Ez nem az önkormányzat játszótere, hanem az itt lakóké

A Bocskai utca mögött, a Kádár völgy felső részén, a régi játszótér bővült most egy újjal, így egy igazi komplexum lesz majd ez a terület a fiatalság főhadiszállása. Mezei Zsolt alpolgármester, önkormányzati képviselő szerint tökéletes helyen, tökéletes tér jött létre:
– Nagyon szép helyen van ez a játszótér és nagyon jól is néz ki ebben a környezetben. Nincs még teljesen kész, hiszen a homokozót áprilisban töltjük fel, mint a város összes többi játszóterének homokozóját, hiányzik még innen a napvitorla, egy kis rendrakás, aztán indulhat a szezon. Tervezünk ide egy nagy átadó bulit is valamikor májusban, ahová természetesen a környék összes kisgyermeke hivatalos lesz majd. Szabó Zsolt képviselőtársammal tervezünk ide pónilovat, kürtöskalácsot, arcfestést, meg hasonlókat. Ez a játszótér ugyanis nem az önkormányzaté, hanem az itt lakóké, a gyerekeké, a szülőké, nagyszülőké. És ez így jó.

A méltó környezet a gyerekeknek is jár

Szabó Zsolt alpolgármester, önkormányzati képviselő szerint a városvezetés dolga az, hogy minden korosztály számára a lehető legjobb lehetőségeket és körülményeket biztosítsa:
– Azt szoktam mondani, hogy olyan egy város jövője, mint a benne élő fiatalok lehetőségei. Ez természetesen vonatkozik a legfiatalabbakra is. Mi azon dolgozunk, hogy itt a Technikumban is méltó otthont tudjunk biztosítani az itt élőknek. Ennek a törekvésnek egy fontos állomása volt a játszótér fejlesztési program. A munkát pedig folytatni fogjuk. Már készülünk a játszótér avató bulijára!

(Fotó: Végh Zoltán)
 

A rovat további hírei: Közélet

Szépkorúak köszöntése a "Dívák" bemutatójával a Bartókban

Szépkorúak köszöntése a "Dívák" bemutatójával a Bartókban

2025. okt. 03.

Folytatja az elmúlt évek szép hagyományát az önkormányzat, az idősek világnapja alkalmából színházi produkcióval köszöntik városunk szépkorú polgárait – a Dívák című önfeledt komédiázásra a Bartók színháztermében várják a vendégeket szombaton délután. Meghívó itt!

Rangos közösségi elismerés a Hankooknak

Rangos közösségi elismerés a Hankooknak

2025. okt. 03.

A városunk határában üzemelő abroncsgyár Közösségi Hozzájárulás Díjat nyert az I. Magyarországi Koreai Vállalatok CSR díjátadóján – több évtized karitatív tevékenységét ismerték el a kitüntetéssel.

Szabályosan a tilalom feloldása után is

Szabályosan a tilalom feloldása után is

2025. okt. 02.

Ősszel sok tekintetben változik a környezet – az évszakváltás az avarégetés szabályait is módosítja: a tűzgyújtási tilalom véget ért, de ezentúl is csak körültekintően, a szabályokat betartva szabad tüzet gyújtani: a saját portánkon és a köztéri tűzgyújtóknál is. 

A Versenyképes Járások Program keretében érkezett a fejlesztési forráscsomag

A Versenyképes Járások Program keretében érkezett a fejlesztési forráscsomag

2025. okt. 02.

160 millió forintos fejlesztés valósulhat meg Dunaújvárosban – a támogatás révén parkolóépítés és mammográf készülék beszerzése valósulhat meg a város kórházának. A támogatói döntést dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő adta át Pintér Tamás polgármesternek a napokban.

Megalakult a Nemzetközi Pályázatok Irodája

Megalakult a Nemzetközi Pályázatok Irodája

2025. okt. 02.

A magyar városok közül Dunaújváros az élen jár az elnyert Európai Unió által finanszírozott pályázatok száma tekintetében. Rengeteg projekt ért célba az elmúlt években, nagyon sok pályázat az utolsó simítások előtt áll, és rengeteg program előkészítése zajlik a háttérben.

Különleges alkalom, családi csapolás is akadt a szeptemberi véradások között!

Különleges alkalom, családi csapolás is akadt a szeptemberi véradások között!

2025. okt. 01.

Sűrű menetrend, eredményes alkalmak egész sora, és egy csodás családi tradíció: rendkívüli véradás is szerepelt – méghozzá éppen egy kitelepülésen – az elmúlt havi események sorában. A trend változatlan, így csak remélni tudjuk, hogy ragadós lesz a Csiszár família példája!

Miért maradhatnak hidegek a radiátorok?

Miért maradhatnak hidegek a radiátorok?

2025. okt. 01.

Az elmúlt napok enyhe időjárása alatt a közösségi oldalokon megjelent néhány, a hideg radiátorokról szóló bejegyzés. Ennek kapcsán a távhőszolgáltató DVG Zrt. szeretne néhány dolgot a fogyasztók számára tisztázni. Tájékoztató.