Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 12. Ernő
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Küzdésből is jeles

Sport
kézilabda
DKKA
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2024. már. 10., 07:30

Óriási csatában aratott kétgólos, 23-21-es győzelmet a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese a Budaörs elleni bajnokin a sportcsarnokban szombat este.

A Kozármisleny elleni fölényes siker után egy jóval nehezebb mérkőzés várt akadémiánk felnőtt csapatára, mely a tabellán hatodik Budaörs elleni hazai találkozóval folytatta a bajnoki küzdelmeket szombaton délután öt órától.

A két gárda fővárosi meccsét a hazaiak nyerték jobb véghajrával 28-26-ra, s ezúttal is jobban kezdtek együttesünknél, hiszen az első négy gólból hármat a vendégek szereztek (1-3). Ekkor kezdett "ébredezni" a Kohász, mely Szalai és Paróczy révén egalizált, de a vezetést ekkor még nem tudta magához ragadni sőt, a 11. perc végén ismét a Budaörs állt jobban két találattal (4-6). Nem sokáig szerencsére, mert a következő hét percet parádésan hozta le együttesünk, mely egymás után négy góllal szomorította ellenfelét úgy, hogy cserébe egyet sem kapott (8-6). Bár a vendégek megtörték gólcsendjüket, innentől már végig tartotta minimális vezetését a Kohász, mely a félidei szünetre 14-12-es előnnyel vonulhatott.

Végh Zoltán felvételei

A térfélcserét követően már 15-12-es hazai fórt is mutatott az eredményjelző, amikor egy emberelőnnyel remekül éltek a vendégek, s újra utolérték kézilabdázóinkat (15-15). óriási csatát vívtak egymással a csapatok, s bár bőven akadt hiba a csapatok játékában, a küzdelemre egyik oldalon sem lehetett panasz. Az öldöklő küzdelemben rendre a mieink szereztek vezetést, de a Budaörs sem akart leszakadni, s még bő tíz perccel a meccs vége előtt is csak egy gól volt a DKKA előnye (19-18). Ekkor azonban úgy tűnt, sikerül megtörni a vendégeket, mert két perc alatt szerzett három góllal megléptünk 22-18-ra, de az 58. perchez érve megint csak egy gól volt a két gárda közti különbség (22-21). A mieink sajnos kulcsfontosságú hetest hibáztak, de a túloldalon az egyébként parádésan védő Wéninger helyére beállt Oguntoye is megfogott egy büntetőt, s mikor Szalai betalált fél perccel a vége előtt, végleg eldőlt a pontok sorsa (23-21).

A végére maradt még egy kivédekezett budaörsi támadás, majd jöhetett a hazai örömtánc, mert a hatalmasat küzdő Kohász megérdemelt, 23-21-es győzelemmel tartotta itthon a két pontot, amivel feljött a tabella hetedik helyére, igaz azonban, hogy közvetlen riválisaiknál két meccsel többet játszottak akadémistáink.

DKKA – Moyra-Budaörs Handball 23-21 (14-12)

DKKA: Oguntoye - Agócs 2, Trawczynska 3, Borgyos 5, Paróczy 2, Szalai B. 3, Sallai N. 1. Csere: Wéninger (kapus), Nick 2, Moreno, Bouti 1, Sztanó, Török F. 1, Lakatos P. 1, Arany 1, Gajdos 1. Edző: Paic Róbert.

A rovat további hírei: Sport

Nemzetközi mezőnyben bizonyítottak

2025. dec. 19.

Remekül szerepeltek a DKSE birkózó szakosztályának korosztályos tehetségei a közelmúltban megrendezett nemzetközi versenyeken.

Harmadszor a címvédő ellen

2025. dec. 19.

Az éllovas Gyergyói HK lesz a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak ellenfele az Erste Liga péntek esti fordulójában.
 

Idén is volt mit ünnepelni a birkózóknál

Idén is volt mit ünnepelni a birkózóknál

2025. dec. 18.

Remek hangulatú évzáró ünnepséggel búcsúzott el a 2025-ös esztendőtől a DKSE birkózó szakosztálya a Gurics György Birkózó Centrumban szerdán este.

DSTV: évet zárt a DKSE is

DSTV: évet zárt a DKSE is

2025. dec. 18.

Az év végéhez közeledve Dunaújváros egyesületei és szakosztályai rendre megtartják a hagyományos évzáróikat. Remek hangulatban ünnepelte meg a mögötte hagyott sikeres esztendőt a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület közössége is. Hangkép.

Czifra Lili lett a legjobb női tornász

Czifra Lili lett a legjobb női tornász

2025. dec. 18.

A Dunaújvárosi Központi Sportegyesület kiválóságát, az Európa-bajnoki ezüstérmes Czifra Bettina Lilit választotta a 2025-ös év legjobb női tornászának a Magyar Torna Szövetség. Gratulálunk!

DSTV: köszönet a kiválóságoknak

DSTV: köszönet a kiválóságoknak

2025. dec. 17.

Az idei esztendőben sem maradt el a legjobbak elismerése. A hazai és nemzetközi mezőnyben sikeresen teljesítő sportolókat, illetve edzőiket köszöntötte városunk vezetése a Városháza "C" szárnyának dísztermében. Hangkép.

Jobban kezdett és jobban is hajrázott a DEAC

Jobban kezdett és jobban is hajrázott a DEAC

2025. dec. 17.

A felejthető kezdés után nagyot küzdött a DKSE röplabda csapata a DEAC otthonában, de a házigazdák végül 3-0-s győzelemmel gyűjtötték be a három pontot kedden este.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Két vereség az Andersen Ligában

  2. DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

  3. Nem volt esély a Gyergyó ellen

  4. Alakul a DFC 2026-os kerete

  5. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

Embedded thumbnail for DSTV: a kultúra és a közösségek központja

DSTV: a kultúra és a közösségek központja

Embedded thumbnail for DSTV: az év első dunaújvárosi babája

DSTV: az év első dunaújvárosi babája

Top hírek

  1. Gyászol a kórház, elhunyt dr. Makkai Noémi

  2. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  3. Óvintézkedések a tartós, kemény fagyok idejére

  4. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  5. DSTV: havas hangulat, éles bevetés

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő