Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 19. Viola
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Nem hibázhat a DKKA

Sport
kézilabda
DKKA
bajnokság

facebook megosztás

Nem vár könnyű csapata kézilabdázóinkra a sereghajtó Kozármisleny ellen, de most már muszáj lesz itthon tartani a nagyon fontos bajnoki pontokat.

Kép: DO-archív

Finoman szólva sem alakult úgy együttesünk legutóbbi, Vasas elleni mérkőzése, ahogy azt a játékosok, a szakvezetés és a szurkolók remélték, mert a fővárosiak kétgólos győzelemmel távoztak a Dunaújvárosi Sportcsarnokból egy héttel ezelőtt. A 29-27-es vereség sajnos igen nehéz helyzetbe hozta kézilabdázóinkat, akiknek most már hátrafelé kell tekintgetniük, ugyanis a már kieső helyen álló Békéscsaba is mindössze egyetlen pontra van a tabella tizenegyedik helyén álló akadémistáktól.

Éppen ezért lesz rendkívül fontos akadémistáink következő összecsapása, melyet újra hazai környezetben, a Kozármisleny ellen kell megvívnia csapatnak szombaton délután öt órától. Az újonc vendégek az utolsó helyen állnak a mezőnyben úgy, hogy eddig lejátszott tizenöt meccsükből egyet nyertek meg, s egy döntetlen mellett tizenhárom alkalommal szenvedtek vereséget. A két gárda december 30-án már összemérte egymással erejét, s akkor a mieink örülhettek az idegenben elért 32-26-os sikernek, s szombaton sem lehet más célja csapatunknak, csak győzelem megszerzése. A helyzetet nehezíti, hogy a szakvezetés ezúttal sem számíthat a csapat több kulcsjátékosára, ám mint azt Virág Roland edző elárulta, ezzel együtt is itthon kell tartaniuk a bajnoki pontokat.

– Nagyon sajnáljuk, hogy nem sikerült nyernünk a Vasas ellen, de több kulcsjátékosunk is hiányzott a csapatból. Két játékosunk anyai örömök elé néz, voltak sajnos sérültjeink is, ráadásul a meccs előtt Nick Viktória is megbetegedett, míg Sallai Nikolettnek a szemével voltak olyan problémák, ami miatt nem tudott játszani. Megpróbáltuk ezt leküzdeni, szoros meccset játszottunk, de kevesek voltunk a sikerhez. Most azon dolgozunk, hogy ezzel a kerettel is megpróbáljunk győzelmeket szerezni, s a középmezőnyben végezni. A játékosok is érzik azt, hogy ennél több kell, a héten is nagy elánnal edzettek azért, hogy szombaton győztesen hagyhassuk el a pályát a Kozármisleny ellen. Vetélytársunk egy szívós csapat, küzdenek, futnak, rohannak, biztos vagyok abban, hogy mindent elkövetnek majd a győzelemért, de nekünk is az a feladatunk, hogy végre rátérjünk a siker útjára és itthon tartsuk a nagyon fontos bajnoki pontokat.

spigott - 2024. már. 01.

A rovat további hírei: Sport

Négypontos szentesi évzáró

Négypontos szentesi évzáró

2025. dec. 15.

A DFVE serdülő leány együttese ötméteresek után szenvedett vereséget, az ifjúságiak viszont simán nyertek a Szentes elleni  korosztályos bajnokin a mögöttünk hagyott hétvégén.

Nem volt esély a pontszerzésre

Nem volt esély a pontszerzésre

2025. dec. 15.

Csak az első harmadban tudta tartani a lépést fővárosi ellenfelével a DUE-Worm Angels csapata a jégkorongozók Andersen Ligájának szombati találkozóján.

Nem borult a papírforma a fővárosban

Nem borult a papírforma a fővárosban

2025. dec. 14.

A második szettben megszorította a favoritot a DKSE röplabda csapata, de a házigazda Pénzügyőr végül három szettben győzte le együttesünket a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának szombat esti fordulójában.

Bravúros sikerrel búcsúzott az évtől a DFVE

Bravúros sikerrel búcsúzott az évtől a DFVE

2025. dec. 14.

Négygólos hátrányból fordítva győzte le 11-10-re a vendég UVSE együttesét a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában szombaton este.

Hazai BL-meccsel búcsúzik az évtől a DFVE

Hazai BL-meccsel búcsúzik az évtől a DFVE

2025. dec. 13.

Az UVSE elleni rangadón ugrik a Fabó Éva Sportuszoda medencéjébe a DFVE női vízilabda csapata Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában ma délután öt órától.

Röplabda: a Pénzügyőr következik

Röplabda: a Pénzügyőr következik

2025. dec. 13.

A tabellán negyedik Pénzügyőr vendégeként lép pályára a DKSE röplabda csapata TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának kilencedik fordulójában ma este hat órától.

DKKA: megtörték a csendet kézilabdázóink

DKKA: megtörték a csendet kézilabdázóink

2025. dec. 13.

Közleményt adott ki a felnőtt csapatot működtető Kft. helyzetéről a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia pénteken este. A klub és az önkormányzat további források bevonásán dolgozik, de közben már több játékos is elhagyta az NB I-ben szereplő együttest.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Változatos, jótét adománnyal tarkított volt a Pannon Oktatási Központ karácsonya

  2. Idén is volt mit ünnepelni a birkózóknál

  3. DSTV: évet zárt a DKSE is

  4. Karácsonyi ünnepség az idősek otthonában

  5. A szeretet ünnepe mindenkihez szól

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: évet zárt a DKSE is

DSTV: évet zárt a DKSE is

Embedded thumbnail for DSTV: együtt a szertelenségért

DSTV: együtt a szertelenségért

Embedded thumbnail for DSTV: köszönet a kiválóságoknak

DSTV: köszönet a kiválóságoknak

Top hírek

  1. Lakástűz a Szabadság úton

  2. Rendőrkézen a rongálók – egyiküket rablással is gyanúsítják!

  3. Karácsonyi ünnepség az idősek otthonában

  4. Dunaújváros Kedvence 2025 – már lehet voksolni!

  5. Adventi varázslat a Viadana Kamarakórussal

Galéria

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Sportolók köszöntése (2025) - fotó:

Sportolók köszöntése (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 49. szám - 2025.12.12.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő