Tunézia legyőzésével kezdtek a magyarok

doszerk - 2024. március 15. 7:30

A magyar férfi kézilabda-válogatott végig vezetve 33-24-re legyőzte Tunéziát az olimpiai selejtező tatabányai tornájának első fordulójában, csütörtökön este.

A 20 fős magyar keretből Krakovszki Bencét és Palasics Kristófot nem nevezte a tornára a szakmai stáb, az észak-afrikaiak elleni meccsen pedig Rodríguez Álvarez Pedro és Szöllősi Szabolcs maradt ki a csapatból. Nagy meglepetésre nem volt telt ház a magyarok első meccsén, több száz szék üresen maradt a lelátókon. Mindez a hangulatra és a hazai csapat kezdésére nem nyomta rá a bélyegét, mert bár több lövés is kimaradt, az ellenfél védekezés-váltásaira gyorsan és jól reagáltak Lékai Mátéék. Amikor Tunézia nyitott védekezésre tért át, rendre a szélsők kapták a labdát, és szinte mindig be is találtak.

A tizedik percben 6-3 volt az állás, de a folytatásban támadásban és védekezésben is kevesebbet hibáztak az észak-afrikaiak és hat perccel később egyenlítettek (8-8). A cserék hatására újra lendületbe kerültek a házigazdák, hatékonyan működött a védekezés, Mikler Roland ismét bravúrosan védett, és kilenc perc alatt egy 6-0-s sorozattal ellépett együttese, amely a szünetben már 17-10-es előnyben volt. A második félidőt 4-1-es szériával kezdte Tunézia, amelyből a meccs kétharmadánál piros lap miatt kivált az addig három gólt dobó Hazem Baka. Egy 4-1-es magyar sorozat után visszaállt a hétgólos különbség. A norvég-portugál találkozót követően ezen a mérkőzésen is rövid kényszerszünetet kellett tartani, mert a pályán elhelyezett egyik reklámfeliratnak elengedett a ragasztása. Közben arcsérülés miatt Sipos Adriánt ápolták, de a csereként beállt kapus, Bartucz László védéseire, illetve a remek védekezésre alapozva tartotta magabiztos előnyét a magyar válogatott.

Képek forrása: MTI/Bodnár Boglárka

Már az utolsó tíz percet megelőzően eldőlt a meccs, az 52. percben volt először tíz közte, ekkor már a játékpercek elosztására, a rotációra is figyelt Chema Rodríguez szövetségi kapitány. Mikler Roland nyolc, Bartucz László négy védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Mohamed Aziz Aidi, Isszam Rzig és Anuar Ben Abdallah négy-négy gólt szerzett, Mehdi Szadri Harbi négy, Fradzs Ben Tekaja hét védéssel zárt. A két csapat nyolcadik egymás elleni mérkőzésén egy tunéziai siker és egy döntetlen mellett a hatodik magyar győzelem született.

"Ahogy a meccs előtt is mondtam, egy torna első mérkőzésén rendkívül fontos a győzelem, mert ha nem sikerül, a második találkozón az életben maradásért kell játszani" - nyilatkozta az MTI-nek Chema Rodríguez. A szövetségi kapitány hozzátette, minden úgy történt, ahogyan várták, alaposan felkészültek, a játékosok pedig remek teljesítményt nyújtottak, és akár több góllal is győzhettek volna. Hangsúlyozta, további két nehéz meccs vár az együttesre, mert ma este is látható volt, hogy a norvég és a portugál csapat is nagyon magas színvonalat képvisel, "de mi vagyunk itthon, és ellenük is mindent megteszünk majd a siker érdekében". Csütörtökön az összes magyar játékos pályára lépett, de a spanyol szakvezető szerint teljesen mindegy, hogy valaki pihenhetett, vagy nem, "hiszen itthon vagyunk, és ilyen szurkolókkal a hátunk mögött soha nem fáradunk el, ezek az emberek a lelátón arra ösztönöznek minket, hogy ugyanígy folytassuk tovább".

A pénteki szünnap után a házigazdák szombat este Norvégia ellen folytatják szereplésüket, vasárnap pedig Portugáliával játszanak. A nyári, párizsi olimpiára a csoport első két helyezettje jut ki.

Magyarország-Tunézia 33-24 (17-10)

Magyarország: Mikler - Bóka 4, Szita 1, Lékai 6, Bánhidi 3, Ancsin 3, Imre 4. Csere: Sipos 1, Rosta 3, Ligetvári, Bodó 4, Ilic 2, Fazekas, Krakovszki Zs., Bartucz, Hanusz 2. Szövetségi kapitány: Chema Rodríguez.

(MTI)

A rovat további hírei: Sport

A hajrában bukta el a győzelmet a DFC

A hajrában bukta el a győzelmet a DFC

2025. aug. 11.

Hiába vezetett az első félidő után már két góllal, emberhátrányba került, és "csak" egy pontot szerzett az Érd elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.

Dunaújvárosiak is tempóztak a Balaton-átúszáson

Dunaújvárosiak is tempóztak a Balaton-átúszáson

2025. aug. 10.

Komoly létszám csobbant a vízbe, a távot több dunaújvárosi sportember is teljesítette: két halasztás után is több mint tízezer résztvevővel rendezték meg a 43. Lidl Balaton-átúszást szombaton. Mindenkinek jár a taps, aki vállalta a komoly kihívást!

Folytatná jó sorozatát a DFC

Folytatná jó sorozatát a DFC

2025. aug. 09.

Az Érd ellen is a három pont megszerzésének reményében lépnek pályára labdarúgóink vasárnap este hat órától.

Egy ide, egy oda

Egy ide, egy oda

2025. aug. 09.

A házigazdától három góllal kikapott, az MTK ellen viszont három találattal nyerni tudott a DKKA női kézilabda csapata kisvárdai felkészülési tornáján.

Bogdan Zorin marad az Acélbikáknál

Bogdan Zorin marad az Acélbikáknál

2025. aug. 08.

A fiatal orosz támadó már harmadik szezonját kezdheti el a Dunaújvárosi Acélbikák felnőtt jégkorongozóinál.

Ellenfelet kapott a DFC a kupában

Ellenfelet kapott a DFC a kupában

2025. aug. 08.

A BLSZ I-ben szereplő Kelen SC lesz a Dunaújváros FC labdarúgóinak vetélytársa a Magyar Kupa második fordulójában.

DSTV: szeretik a népautót

DSTV: szeretik a népautót

2025. aug. 07.

Úgy tűnik, az országban egyre többen tudják, Dunaújváros remek helyszíne a különböző autós találkozóknak, fesztiváloknak. Az elmúlt napokban Volkswagen-fanatikusokkal is találkozhattunk a Szalki-szigeten. Hangkép.