Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége
Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség azzal a nővel és férfival szemben, akik egy üzletben dolgozó vagyonőrt bántalmaztak. Verbális csata fajult tettlegességig, értesült a DO.
A vádemelés tényét a vármegyei főügyészség erősítette meg. Jászberényiné dr. Király Teodóra sajtószóvivő összegzéséből kiderül, a vádirat szerint a vádlott és anyja egy dunaújvárosi üzletben ordítozott és szitkozódott egy nővel még 2022 májusában. Az üzletben dolgozók és a vásárlók megrémültek, az egyik dolgozó megnyomta a pánikgombot. A vádlottak előbb szóváltásba keveredtek a pánikjelzésre a helyszínre érkező személy- és vagyonőrrel, majd mindketten rátámadtak, és dulakodni kezdtek a sértettel.
A nő egy parfümös üveggel ütötte a sértett fejét, a férfi pedig fojtogatta és többször ököllel megütötte, megrúgta a férfit, aki a földre esett. A földre került sértett bántalmazását nem hagyták abba, a támadásnak csak a helyszínre érkező rendőrök vetettek véget. A bántalmazás következtében a férfi súlyos személyi sérüléseket szenvedett.
Az ügyészségi érvelés szerint a tettlegességen túl a vádlottak kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra is, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen.
Az ügyészség vádiratában tárgyalás mellőzésével mindkét vádlottal szemben közérdekű munka büntetés kiszabását indítványozta.
(Illusztráció: FVMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Telepakolta a bevásárlókocsit – de fizetés nélkül akart koccolni
2023. máj. 08.
Vádat emeltek a nővel szemben, aki 300 ezer forint értékű árut kísérelt meg eltulajdonítani az egyik dunaújvárosi áruházból. Élelmiszer, háztartási holmik, illatszer is került a kocsiba. Próbára bocsátás a mese vége, értesült a DO.
Látta a balesetet? Jelentkezzen máris!
2023. máj. 06.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét egy hétfőn történt közúti közlekedési baleset részesének és szemtanúinak felkutatásához. Jelentkezzen, ha látta – és persze megint segíthet minden megosztás!
Eltűnt, nagyon keresik Kovács Martin Leventét (FRISSÍTVE)
2023. máj. 05.
A 20 éves dunaújvárosi fiatal május 1-jén, hétfőn távozott ismeretlen helyre. A rendőrség a nyilvánossághoz fordult – egy megosztás is segíthet. (FRISSÍTVE)
Leültethetik a notórius szabályszegőt
2023. máj. 05.
Eltiltás hatálya alatt háromszor vezetett gépkocsit egy férfi – most vádat emeltek ellene, és szabadságvesztés lehet a kacskaringós mese vége, értesült a DO.
Rögtön lépett, életet mentett az iskolaőr
2023. máj. 04.
Elájult és összeesett az a diáklány, akinek ellátását az intézmény iskolaőre kezdte meg a baracsi általános iskolában. Sikerült stabilizálni az állapotát, értesült a DO.
DSTV: akcióban a pindur pandúrok
2023. máj. 04.
Az alaphírt már megírtuk, de most íme, a DSTV összegzése. A gyerekeknek szervezett közlekedésbiztonsági nap során újra és újra fényes igazolást nyert: a témával történő játékos, színes foglalkozást nem lehet elég korán kezdeni. Hangkép.
Súlyos baleset Baracsnál (FRISSÍTVE!)
2023. ápr. 29.
Személyi sérüléssel járó, súlyos baleset történt a 6-os főúton, Baracsnál, nem sokkal este hat óra előtt. (FRISSÍTVE!)