Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 04. Ráhel, Csenge
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Hátrányban a DFVE

Sport
vízilabda
DFVE
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2024. ápr. 25., 07:30

Védekezésben nem ment női vízilabdázóinknak a Ferencváros ellen, így a zöld-fehérek kerültek előnybe a bajnoki döntőért vívott párharc első felvonásán a fővárosban.

A fővárosban kezdte meg a két nyert mérkőzésig tartó bajnoki elődöntőt a DFVE női vízilabda csapata a Ferencváros ellen szerdán este nyolc órától.

A két gárda rendre kiélezett mérkőzéseket vívott egymással az idei szezonban, így erre számítottunk ezúttal is, ám a zöld-fehérek lényegesen jobban beleálltak a találkozóba, s bár első találatukra Dobi gyorsan válaszolt, a folytatás egyáltalán nem úgy alakult, ahogy azt vízilabdázóink eltervezték. A hazaiak ugyanis a fél perc alatt duplázni tudtak Tóth Csabai és Vályi révén, s miközben a mieink képtelenek voltak kapuba találni, az első szünet előtt három másodperccel Kuna is bevette a DFVE kapuját (4-1).

A második etap elején Gurisatti növelte tovább a Fradi előnyét, s ugyan Kardos Dominika megtörte együttesünk tízperces gólcsendjét, azonnal jött a válasz a túloldalon is (6-2). Vad Lajos alakulata természetesen nem adta fel a küzdelmet, összekapta védekezését, Garda és Dobi találataival megfelezte hátrányát, de Tóth Csabai emberelőnyből, míg Leimeter büntetőből szerzett gólja után a Fradi vonulhatott 8-4-es vezetéssel a félidei szünetre.

Képek forrása: DO-archív

A második félidő elején Mahieu találatával visszajött háromra együttesünk, de Tóth Csabai és Farkas góljai után már öttel vezetett a Fradi, s ekkor úgy tűnt, eldőlt a találkozó (10-5). Vízilabdázóink azonban óriásit küzdöttek, ám hiába jöttek fel Sümegi duplájával és Pál találatával újra kettőre, a harmadik negyed utolsó percében duplázott a Fradi is, mely újra négygólosra növelte előnyét (12-8).

A záró felvonás első gólját ráadásul újra a hazaiak szerezték, s bár innen még sikerült felzárkózni 13-10-re, Leimeter újabb emberelőnyös találata után sem támadásban, sem védekezésben nem ment a DFVE-nek, így a Fradi újabb három gólt szerezve aratott 17-10-es győzelmet. A két gárda szombaton délután öt órától a Fabó Éva Sportuszodában méri össze egymással erejét, s akkor már muszáj lesz nyernie a mieinknek ahhoz, hogy maradjon esélyük a bajnoki fináléba jutásra.

FTC-Telekom – DFVE 17-10 (4-1, 4-3, 4-4, 5-2)

DFVE: Maczkó – Dobi 3, Horváth 1, Mahieu 1, Szabó, Garda 1, Kardos D. 1. Csere: Jonkl, Kardos L., Somogyvári, Sümegi 2, Pál 1. Vezetőedző: Vad Lajos.

A rovat további hírei: Sport

Vereséggel búcsúzott az évtől a DKKA

Vereséggel búcsúzott az évtől a DKKA

2022. dec. 23.

Szoros első félidő után sima, 34-23-as vereséget szenvedett váci bajnokiján a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.

Sportban és az iskolapadban is remekeltek

Sportban és az iskolapadban is remekeltek

2022. dec. 22.

Öt, a DKSE kötelékéhez tartozó tehetséges sportolót is díjaztak a Fejér Megyei Diáksport Egyesület "Jó tanuló, Jó sportoló" gáláján.

Idegenben zárja az évet a DKKA

Idegenben zárja az évet a DKKA

2022. dec. 22.

Nagyon kemény hatvan perc vár a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapatára a Vác elleni bajnokin, ma este hat órától.

Búcsúztak Acélbikáink a kupától

Búcsúztak Acélbikáink a kupától

2022. dec. 22.

A hazai hibákat könyörtelenül kihasználó BJAHC Dunaújvárosban is győzni tudott, s kettős sikerrel jutott be a Magyar Kupa négyes döntőjébe.

Sportbál a jótékonyság jegyében

Sportbál a jótékonyság jegyében

2022. dec. 21.

Közel két és fél millió forintot sikerült összegyűjteni a Szent Pantaleon Kórház Ifjúságvédelmi Prevenciós részlegének létrehozására a Dunaújvárosi Stadionban megtartott jótékonysági sportbálon.

DSTV: eredményes évet zártak a DKSE birkózói

DSTV: eredményes évet zártak a DKSE birkózói

2022. dec. 21.

Kiváltképp eredményes évet ünnepelt a DKSE birkózó szakosztálya. Rég nem látott nemzetközi sikerek, kiváló egyéni eredmények, és büszkeségre okot adó csapatos helyezések. Mindezeket a szakosztály vezetői és sportolói idézték fel a napokban szervezett évzárón. Hangkép.

Először győzte le az UTE a Bikákat

Először győzte le az UTE a Bikákat

2022. dec. 21.

Bosszantó hibákat elkövetve szenvedett 7-4-es vereséget a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Újpest vendégeként.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: nyílt nap és bemutatók

  2. ICA-D: tárlatvezetés és finisszázs csalogat

  3. Újra élnek a bajnoki remények

  4. DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

  5. Eb-döntős a magyar válogatott!

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Embedded thumbnail for DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

Embedded thumbnail for DSTV: vereség emelt fővel

DSTV: vereség emelt fővel

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  3. Töltsünk együtt egy délutánt – ismét Kolbásztöltő Fesztivált rendeznek Pentelén

  4. Három játékosától is elbúcsúzott a DFC

  5. Újra élnek a bajnoki remények

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő