Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

ICA-D: "Töredékes emlékezet" – szombaton tárlatvezetéssel

Öcaline - 2024. április 5. 14:00

A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) jelenlegi tárlatához terveznek vezetést – Boros Lili kurátor, valamint a kiállító képzőművész, Asztalos Zsolt mutatja be a Töredékes emlékezet című kollekciót szombaton délután.

Különleges bemutatóhoz különleges kezdeményezés dukál: az ICA-D közelmúltban nyílt kiállításához kapcsolódó eseményre várják a kortárs művészet iránt érdeklődőket az intézetbe április 6-án, szombaton délután. A 16 órakor kezdődő tárlatvezetés során Boros Lili kurátor és a kiállító képzőművész, Asztalos Zsolt vezeti körbe az érdeklődőket a Töredékes emlékezet című kiállításon. 
Amint arról már a kiállítás beharangozójában is olvashattak, Asztalos Zsolt a hazánkban az 1990-es kibontakozó neokonceptuális művészet szemléletmódjában alkot. Töredékes emlékezet című kiállítása a kulturális és tárgyi emlékezetre, valamint az úgynevezett traumadiskurzusokra hívja fel a figyelmet. A bemutató kiindulópontja – és egyúttal fő motívuma – a fragmented memory pszichológiából kölcsönzött, a kiállítás címeként használt fogalma; a fogalom arra utal, hogy emlékezetzavarban az egyén nem tudja az emlékeket önéletrajzi (epizodikus) emlékezetéhez társítani, azok érzelmi és személyes tartalma nem kapcsolódik össze az emlékezet többi részével.

A kiállítás szándéka, hogy a korábban különböző módon kiállításokon bemutatott és installált tárgyakon, fotókon, videókon keresztül az emlékezet töredékes, a múlthoz történő hozzáférés problematikus jellegét hangsúlyozza – és nem utolsósorban egyetlen összetett projektként láttassa az életmű utóbbi tíz évének munkáját.

A tárlatvezetésre a belépés díjtalan – minden érdeklődőt szeretettel várnak!

(Fotó: DO)

A rovat további hírei: Kultúra

Különleges koncertmenü és sok kiegészítő program csalogat a KönyvTér kavalkádjába

Különleges koncertmenü és sok kiegészítő program csalogat a KönyvTér kavalkádjába

2025. szep. 02.

A részletes programot már összegeztük,. ezúttal a Városháza téren szombaton esedékes minifesztivál gazdag zenei kínálatáről, valamint a kísérő eseményeiről ejtünk szó! És persze mindenkit biztatunk a személyes jelenlétre: napsütés, jó idő, remek produkciók sora, irány a KönyvTér!

DSTV: a színek szabadsága a Restiben

DSTV: a színek szabadsága a Restiben

2025. aug. 30.

Folytatódott a bemutatók sora a Resti Bisztróban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Rosti iskola diákjainak alkotásaiból rendezett kiállítások után ezúttal Komli Tünde önálló tárlatát láthatják a Vasmű úti egység vendégei A szabadság színei címmel. Hangkép.

Vastaps a Vasasnak a belgiumi fesztiválon

Vastaps a Vasasnak a belgiumi fesztiválon

2025. aug. 29.

Komoly sikereket aratott a fellépéseken, táncházban ismertette a magyar folklórkincs alapjait, és nem mellékesen városunk hírnevét is öregbítette Belgiumban a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes. Csapatunk a közelmúltban vendégszerepelt a Westerlo-i Nemzetközi Folklórfesztiválon – csodás élmény volt!

Nyárbúcsúztató koncert a Petőfi Művészeti Ligetben

Nyárbúcsúztató koncert a Petőfi Művészeti Ligetben

2025. aug. 28.

Szép élmény ígéretével várja a muzsika híveit a Bartók Kamaraszínház: nyárbúcsúztató, egyúttal évadnyitó koncertet rendeznek a Petőfi Művészeti Ligetben – Ács Dominika főszereplésével. Lélegezz fel – mindenkit várnak szombaton este!

DSTV: nyári könyvélmények a könyvtárból

DSTV: nyári könyvélmények a könyvtárból

2025. aug. 27.

Miközben javában készülnek a KönyvTér forgatagára, a nyár sem telt programok nélkül a József Attila Könyvtárban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény nyári nyitvatartással, de folyamatosan tárt kapukkal várta a betű barátait – az időszak újdonságairól is szó esik a riportban. Hangkép.

DSTV: a csomagolás kihívása a papíriparban

DSTV: a csomagolás kihívása a papíriparban

2025. aug. 21.

Remek bemutató várja a vendégeket a Magyar Papírmúzeumban, derül ki a DSTV összeállításából. Az érdeklődők a csomagolástechnika történetével, illetve papíripari vonatkozásaival is ismerkedhetnek a Papírgyári úti intézmény kiállítóterében. Hangkép.

 

DSTV: már a KönyvTérre készülnek

DSTV: már a KönyvTérre készülnek

2025. aug. 19.

Egy előhang már szerepelt hasábjainkon, most itt a DSTV összeállítása és az esemény plakátja arról, hogy már javában tartanak az idei KönyvTér előkészületei: a József Attila Könyvtár immár hetedik kavalkádjának a Városháza tér biztosít helyszínt szeptember 6-án. Hangkép.