Nem volt esélye a Kohásznak a Mosonmagyaróvár ellen
Szűk negyed óráig tudta szorossá tenni a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese a Mosonmagyaróvár elleni bajnoki összecsapást.
Hiába Paróczy hét gólja, simán kikapott a Kohász! (Kép: DO-archív)
Idegenben, a tabellán negyedik Mosonmagyaróvár ellen folytatta az NB I-es pontvadászatot a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata pénteken este hat órától, s bár a találkozó esélyesei a hazaiak voltak, a mieink abban bíztak, hogy szoros, jó meccset tudnak játszani vendéglátójukkal.
A mérkőzés elejébe jól is álltak bele kézilabdázóink, s bár korai góljukra kettővel válaszoltak a hazaiak, 3-2-es hazai vezetés után Arany kétszer, míg Szalai egyszer volt eredményes, így a 8. percben 3-5-ös állás mutatott az eredményjelző. Nem sokáig sajnos, mert a vendéglátók két dunaújvárosi kiállítást is kihasználva szintén hoztak egy 3-0-s etapot, de Bouti találatával ekkor még sikerült egyenlítenie az akadémistáknak (6-6). A folytatásban viszont nagyon megakadtak a mieink, akik 8-7-ig tudták tartani ellenfelük tempóját, ám a 15. és a 25. percig tartó időszakot 10-2-re nyerte a Mosonmagyaróvár, mely a félidei szünethez érve már 22-11-es vezetésnek örülhetett.
A térfélcserét követően szűk tíz percig tudta tartani a tizenegy gólos különbséget együttesünk, de 27-16 után újra a hazaiak pillanatai következtek, s egy 6-0-s sorozattal vették el az esélyét annak, hogy sikerüljön valamivel szorosabbá tenni a találkozót (33-16). A mérkőzés véghajrája így sajnos már semmi izgalmat nem tartogatott, a Mosonmagyaróvár biztosan tartotta előnyét, s végül 43-26-os sikerrel tartotta otthon a bajnoki pontokat.
Mosonmagyaróvári KC – DKKA 43-26 (22-11)
DKKA: Wéninger – Arany 3, Bouti 1, Borgyos 3, Paróczy 7, Szalai B. 2, Sallai N. 1. Csere: Bartók (kapus), Moreno, Horváth A. 1, Csáki 3, Gajdos 2, Horváth P., Lakatos, Török 3, Sztanó. Edző: Paic Róbert.
A rovat további hírei: Sport
DSTV: Öböl Kupa a horgászoknál
2025. máj. 07.
Újra megrendezte az Öböl Kupa elnevezésű versenyét a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület. Hangkép.
Pofonokból ezúttal sem lesz hiány
2025. máj. 07.
Huszonhat mérkőzéssel várja a küzdősportok kedvelőit a VII. Nemzetek Csatája elnevezésű küzdősport gála a Dunaújvárosi Sportcsarnokban szombaton este.
DSTV: öltöző is épül
2025. máj. 06.
Dunaújvárosban igazi álmok válnak valóra – mint arról már korábban beszámoltunk, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség mindent megtesz annak érdekében, hogy fejlesszék és minden igényt kielégítővé varázsolják a DLSZ Arénát. A szövetség nemrég tette közzé a közösségi oldalán, hogy Magyar Labdarúgó Szövetség Sporttelep-felújítási Program 3.0 támogatásával egy új, 120 négyzetméteres öltöző épül majd a labdarúgópályák mellett. Hangkép.
Nyolc között az ifik
2025. máj. 06.
A POLO SC elleni kiütéses győzelemmel biztosította helyét a legjobb nyolc között a DFVE női ifjúsági együttese a korosztályos bajnokságban.
Letette névjegyét a felnőttek között
2025. máj. 05.
Első felnőtt nemzetközi érmét szerezte Kovács-Seres Hunor a nyíltvízi úszók ciprusi Európa-kupáján, így edzője, Szabó Gergő is elégedetten tekinthetett vissza a mögöttük hagyott eredményes hétvégére.
Két bronzérem Szegedről
2025. máj. 05.
A kenu egyesek ezer és a kenu kettesek ötszáz méteres számában is a harmadik helyen végzett Hajdu Jonatán a kajak-kenusok szegedi válogató versenyén.
Most sem hibázott a DFC
2025. máj. 04.
Játszott már jobban is, de így is kétgólos, 3-1-es győzelmet aratott a Sárbogárd elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata szombaton este.