Óriásit hajráztak a DKKA fiataljai

spigott - 2024. április 28. 11:00

A második félidőben huszonkét gólt szerezve győzte le a Kozármisleny együttesét a DKKA U19-es csapata a korosztályos bajnokság legutóbbi fordulójában.

Kép: DKKA-archív

A Kozármisleny elleni hazai összecsapásokkal folytatták az utánpótlás bajnokságok küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia korosztályos csapatai az elmúlt napokban.

A DKKA serdülői az ötödik, a vendégek a második helyről vágtak neki a rangadónak, mely a várakozásoknak megfelelően óriási csatát hozott. A meccset a Kozármisleny kezdte valamivel jobban, bő tíz perccel a szünet előtt már hárommal is vezettek, de a dunaújvárosi fiatalok is remek hozzáállással játszottak, így a pihenőre már 12-12-es állással vonultak a felek. A térfélcserét követően újra meglépett hárommal az ellenfél, de fiataljaink egyenlítettek, s innentől fej fej mellett haladtak a csapatok. A véghajrá komoly izgalmakat hozott, de 23-23 után már egyik gárda sem tudott kapuba találni, így maradt a döntetlen, amivel a mieink és vendégek is megtartották forduló előtti helyezésüket a táblázaton.

Az U19-esek mérkőzése előtt a vendégek a hatodik, míg az akadémisták a nyolcadik helyen álltak a tabellán, így talán utóbbiak tűntek esélyesebbnek a két pont megszerzésére, s mivel az első felvonás után a vendégek négygólos vezetését mutatta az eredményjelző, úgy tűnt, itt nem borul a papírforma (9-13). A második felvonásban azonban parádésan játszottak Zubai Gábor tanítványai, akik 14-14-nél utolérték ellenfelüket, majd egy 5-0-s rohammal fordítottak, hogy aztán előnyüket még növelve arassanak nagyon szép, 31-24-es sikert, amivel megerősítették nyolcadik helyüket a mezőnyben.

Eredmények, gólszerzőink

U17-es bajnokság I. osztály, nyugati csoport
DKKA – Kozármisleny SE 23-23
(12-12)
Gólszerzőink: Virág Csenge Nikolett 5, Takács Száva Fanni 3, Mózsi Villő Lelle 3, Ecsődi Amanda Katalin 3, György Rebeka Anna 3, Titscher Kata 2, Cserháti Mira Szófia 2, Erdei-Nagy Csenge 1, Erdős Helga Rebeka 1.

U19-es bajnokság I. osztály, nyugati csoport
DKKA – Kozármisleny SE 31-24
(9-13)
Gólszerzőink: Dobos Hanna 6, Mikó Luca 6, Bruzsa Lili 5, Megyeri Bodza Zsuzsanna 5, Borhy Sára 4, Fehér Luca Blanka 4, Maurer Lili 1.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: Öböl Kupa a horgászoknál

DSTV: Öböl Kupa a horgászoknál

2025. máj. 07.

Újra megrendezte az Öböl Kupa elnevezésű versenyét a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület. Hangkép.

Pofonokból ezúttal sem lesz hiány

Pofonokból ezúttal sem lesz hiány

2025. máj. 07.

Huszonhat mérkőzéssel várja a küzdősportok kedvelőit a VII. Nemzetek Csatája elnevezésű küzdősport gála a Dunaújvárosi Sportcsarnokban szombaton este.

DSTV: öltöző is épül

DSTV: öltöző is épül

2025. máj. 06.

Dunaújvárosban igazi álmok válnak valóra – mint arról már korábban beszámoltunk, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség mindent megtesz annak érdekében, hogy fejlesszék és minden igényt kielégítővé varázsolják a DLSZ Arénát. A szövetség nemrég tette közzé a közösségi oldalán, hogy Magyar Labdarúgó Szövetség Sporttelep-felújítási Program 3.0 támogatásával egy új, 120 négyzetméteres öltöző épül majd a labdarúgópályák mellett. Hangkép.

Nyolc között az ifik

Nyolc között az ifik

2025. máj. 06.

A POLO SC elleni kiütéses győzelemmel biztosította helyét a legjobb nyolc között a DFVE női ifjúsági együttese a korosztályos bajnokságban.

Letette névjegyét a felnőttek között

Letette névjegyét a felnőttek között

2025. máj. 05.

Első felnőtt nemzetközi érmét szerezte Kovács-Seres Hunor a nyíltvízi úszók ciprusi Európa-kupáján, így edzője, Szabó Gergő is elégedetten tekinthetett vissza a mögöttük hagyott eredményes hétvégére.

Két bronzérem Szegedről

Két bronzérem Szegedről

2025. máj. 05.

A kenu egyesek ezer és a kenu kettesek ötszáz méteres számában is a harmadik helyen végzett Hajdu Jonatán a kajak-kenusok szegedi válogató versenyén.

Most sem hibázott a DFC

Most sem hibázott a DFC

2025. máj. 04.

Játszott már jobban is, de így is kétgólos, 3-1-es győzelmet aratott a Sárbogárd elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata szombaton este.