Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Vidámság a szerető család körében

Közélet
szépkorú
köszöntés
önkormányzat

facebook megosztás

doszerk - 2024. ápr. 29., 16:00

Mészáros Istvánné, Mária néni április 23-án ünnepelte a 90. születésnapját. Az önkormányzati köszöntésre pedig hetek óta készült: gondosan kiválogatta a ruháját, és még a fotózáshoz is instrukciókat adott, hiszen fontos volt számára, hogy előnyös képek szülessenek a jeles alkalomról. 

Mészáros Istvánné Mária néni 1934-ben született Jászberényben, városunkba 1966-ban költözött. Mint azt a szépkorú mesélte Barta Endre alpolgármesternek és Szántó Péter önkormányzati képviselőnek, férjével hamar családot alapítottak, két gyermekük született:
– 1966-ban jöttünk a városba, lett egy fiam és egy lányom. Én az óragyárban dolgoztam hosszú éveken át, és onnan is menetem nyugdíjba.
Az önkormányzati köszöntés igencsak vidámra sikerült, hiszen Mária néni amellett, hogy hetek óta nyomon követi a szépkorú köszöntéseket, a jeles alkalomra gondosan kiválasztotta a ruháját, fodrásznál járt és még a fotósnak is instrukciókat adott, hogy melyik szögből készüljön a születésnapi fotósorozat:
– Hetek óta figyelemmel kísérem a köszöntéseket. 90 évesen már nincsen az embernek nagy igénye, főleg, amikor olyan szerető családja van, mint nekem. De azért azt meg kell hagyni, hogy nagyon vártam az önkormányzati köszöntést, a látogatást. Külön készültem rá, kiválasztottam ezt a ruhát, hogy jól mutassak a fotókon. 
A 90 éves szépkorú egyebek mellett azt is elmondta, hogy korábban rengeteget kötött, de ma már leginkább televíziót néz, és a gyermekeivel és az unokáival foglalkozik. Három unokája és két dédunokája van, akiket valósággal imád. 

Isten éltesse, Mária néni, erőben, egészségben!

DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán)

 

A rovat további hírei: Közélet

Foglalkoztatási kerekasztalt szerveztek

2026. feb. 27.

Az előremutató kezdeményezés részeként Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester többek között bemutatta a SteelCityZen projekt célját és tervezett megvalósítását. A meghívott vállalkozókat és potenciális munkáltatókat pedig Pintér Tamás polgármester köszöntötte. 

Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

2026. feb. 26.

A Fővárosi Törvényszék friss közleménye szerint egészen május 28-ig meghosszabbították Mezei Zsolt, Dunaújváros általános hatáskörű alpolgármestere, a DK országgyűlési képviselőjelöltje letartóztatását.

Hét témát tárgyalt a rendkívüli közgyűlés

2026. feb. 26.

Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A tanácskozás a Jégcsarnok üzemeltetésére kiírt közbeszerzési eljárás eredményének megállapítása, továbbá más határidős ügyekben történő döntéshozatal miatt vált szükségessé.

Választás 2026: elstartolt a kampány

2026. feb. 26.

Megkezdődött az országgyűlési választás kampányidőszaka. Honlapunk innentől rendszeresen jelentkezik aktuális választási tudnivalókkal. Sorozatindító összeállításunkban a legfontosabb tényezők mellett a Helyi Választási Bizottság friss közleményét is olvashatják!

DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

2026. feb. 26.

A munkálatokról már beszámoltunk hasábjainkon, most itt a DSTV összegzése: Pentele régi-új főterének éke lesz a Szentháromság szobor, amelynek restaurálása jelenleg is zajlik. A nem mindennapi műhelymunka fázisaiba is bepillantást nyerhetünk. Hangkép.

Fogadóórát tart Szabó Zsolt

2026. feb. 25.

A 6-os körzet önkormányzati képviselője, gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester a Generációk Házában várja az érdeklődőket csütörtökön délután.

Szakmai tájékoztatás a gyermekvédelemről

2026. feb. 25.

Jelzőrendszeri beszámolót tartottak a szociális szféra képviselői a Munkásművelődési Központban kedden délután. Nemcsak a gyermekvédelemben tevékenykedő intézmények gyűltek össze – az összes szakmacsoport képviseltette magát, amely a szociális háló fenntartásáért dolgozik.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Rangos elismerés az elhivatott munkáért

  2. Alakul az alsóházi rájátszás menetrendje

  3. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  4. DSTV: harmadjára is nagy siker

  5. Sok fotóst megihletett a téli szürkeség

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő