Maratoni érmek Győrből
Négy dobogós helyezéssel, az összesített éremtábla tizenharmadik helyén fejezték be a Maraton Magyar Bajnokság küzdelmeit a DKSE ifjú kajak-kenusai.
Győr városa adott otthont idén a Kadler Gusztáv Maraton Magyar Bajnokság küzdelmeinek május 17. és 19. között, s a megméretésen ott voltak a DKSE kajak-kenu szakosztályának képviselői is, akik harmincöt versenyzővel vettek részt a nyolcvanhét egyesület több mint kétezer kajak-kenusát felvonultató viadalon.
A dunaújvárosi fiatalok ezúttal is igyekeztek kihozni magukból a maximumot, s több döntős helyezés mellett összesen négy dobogós helyezésnek örülhettek a háromnapos verseny végén. Az U15-ös kajak egyesek 15 kilométeres versenyszámában Bebők Lara hatalmas hajrával, két másodperccel előzte meg a Kovács Katalin Akadémia tehetségét, Lengyel Lilit, így a dobogó legfelső fokára állhatott az erős mezőnyben, míg az U15-ös kajak kettesek 15 kilométeres döntőjében Blényesi Rékával párban szerzett aranyérmet.
Képek forrása: DKSE kajak-kenu szakosztály
Katona Réka Sára az U15-ös korosztály 15 kilométeres versenyszámában mérette meg magát, s a győri Németh Helka Borbála mögött a második helyet szerezte meg, míg Molnár Linda az U13-asok 10 kilométeres fináléjában szerepelt remekül, s alig öt másodperccel maradt le a győztes paksi Tóth Boglárkától, de így is a dobogó harmadik helyére állhatott az eredményhirdetésen.
A DKSE kajak-kenusai így két aranyéremmel, egy ezüsttel és egy bronzzal, az összesített éremtábla tizenharmadik helyén fejezték be a küzdelmeket.
A rovat további hírei: Sport
Három döntős hely a Világkupa első napján
2025. már. 21.
A DKSE tornászai közül Mayer Gréta ugrásban, míg a Szij Emese Ada felemáskorláton jutott be a törökországi Világkupa-sorozat szombati fináléjába.
Aranykapuban az Acélbikák
2025. már. 21.
Maratoni, közel három órás csatában, a tizennegyedik büntetőlövéssel aratott 4-3-as győzelmet a DAB U21-es jégkorong csapata a Gyergyói HK ellen a bajnoki döntő harmadik felvonásán.
Távozik a DAB vezetőedzője
2025. már. 20.
A következő szezonban már nem Somogyi Balázs irányítja a Dunaújvárosi Acélbikák felnőtt jégkorong csapatának szakmai munkáját.
Jobban hajrázott a SZISE
2025. már. 20.
A DKKA U18-as és U20-as együttese is vereséget szenvedett a korosztályos bajnokság szerda délutáni fordulójában.
Az antalyai torna VK következik
2025. már. 20.
Mayer Gréta mellett Szíj Emese Adának is szoríthatunk a tornászok világkupa-sorozatának törökországi állomásán.
Újabb lépés a válogatott felé
2025. már. 19.
Horvátországban és Lengyelországban is jól szerepeltek a DKSE utánpótlás korú birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.
Egyenlítettek az Acélbikák
2025. már. 19.
Hátrányból fordítva aratott háromgólos sikert a DAB U21-es jégkorong csapata a korosztályos bajnoki döntő második találkozóján a Gyergyói HK ellen.