Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 28. Kamilla
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Utolsó hazai meccsét játssza a Kohász

Sport
kézilabda
DKKA
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2024. máj. 04., 07:30

Az MTK elleni találkozóval köszön el hazai szurkolóitól ebben a szezonban a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

Kép: DO-archív

Nem úgy alakult a DKKA felnőtt csapatának legutóbbi mérkőzése, ahogy azt reméltük, mert csak bő negyed óráig tudtuk megnehezíteni a házigazda Mosonmagyaróvár dolgát, mely a folytatásban gyorsabban, pontosabban játszva aratott magabiztos győzelmet együttesünk felett. Az azóta eltelt szűk egy hétben újra kemény munkába vágtak a gárda tagjai, akikre szombaton újabb feladat vár, ugyanis délután öt órától az MTK csapatát látják vendégül kézilabdázóink a 2023/2024-es szezon utolsó hazai mérkőzésén.

A fővárosiak húsz mérkőzést, vagyis a mieinknél kettővel kevesebbet játszottak eddig az idei szezonban, s ezeken hét győzelem, három döntetlen és tíz vereség a mérlegük, amivel egy ponttal lemaradva követik akadémiánk felnőtt csapatát a tabella nyolcadik helyén. A két gárda fővárosi összecsapása sajnos nem hozott nagy küzdelmet, mert a hazaiak végig vezetve arattak 35-24-es sikert, így van miért visszavágnia együttesünknek, mely szeretne szépen, győzelemmel elköszönni drukkereitől, árulta el Virág Roland edző a találkozó előtt.

– Bár részfeladatokat meg tudtunk oldani, a Mosonmagyaróvár elleni mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy elterveztük. Nem örültünk a nagy arányú vereségnek, viszont tudtunk gyakorolni egy-két olyan elemet, amit a későbbiekben szeretnénk használni. Az MTK-ban több volt dunaújvárosi játékos is szerepel, mondhatni, hogy egy presztízscsata lesz, főleg annak tükrében, hogy a fővárosban nagyobb arányú vereséget szenvedtünk. Most szeretnénk ezt a kudarcot elfeledtetni, nagyon készülnek a lányok, nagyon akarják a sikert, úgyhogy sok szeretettel várunk minden szurkolót.

A rovat további hírei: Sport

Nagy lépés az országos döntő felé

Nagy lépés az országos döntő felé

2025. ápr. 18.

Dunaújvárosban szakadt meg a listavezető Pénzügyőr csapatának remek sorozata a röplabdázók U17-es bajnokságának középszakaszában.

Bajnoki címet szerzett a Dragon Steel SE

Bajnoki címet szerzett a Dragon Steel SE

2025. ápr. 17.

Remek versenyzéssel szerezte meg a premier open kategória első helyét a Dragon Steel SE csapata a Baján megrendezett Hosszú Távú sárkányhajó Magyar Bajnokságon.

Egy szett jó játék nem elég

Egy szett jó játék nem elég

2025. ápr. 17.

Négy játszmában szenvedett vereséget Miskolcon a DKSE röplabda csapata az Extraliga alsóházának szerda esti fordulójában.

DSTV: döntetlen a szezon utolsó hazai meccsén

DSTV: döntetlen a szezon utolsó hazai meccsén

2025. ápr. 16.

Hétvégén a szezon utolsó hazai bajnokiját, összességében pedig a sorozat utolsó előtti felvonását játszotta le a Pentele ASE II. csapata. A Honvéd Szondi NB III-as csapata azonban a pontszerzés reményében látogatott el Dunaújvárosba, 9:9-es döntetlent játszottak a csapatok. Hangkép.

Közös mozgás Livi lépteiért (galériával)

Közös mozgás Livi lépteiért (galériával)

2025. ápr. 16.

Szép sikerrel, komoly érdeklődés mellett rendezték meg a Kihívás Nap idei első állomását a Móricz iskola udvarán a mögöttünk hagyott hétvégén.

Közel volt a dobogó a diákolimpián

Közel volt a dobogó a diákolimpián

2025. ápr. 15.

Jól szerepeltek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a Danubius KSE tollaslabdázói a Cegléden megrendezett országos diákolimpiai fináléban.

Kohász Élet Szabó Zsolttal

Kohász Élet Szabó Zsolttal

2025. ápr. 15.

Városunk gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármestere, Szabó Zsolt volt a DKKA Kohász Élet podcastjának legutóbbi vendége.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szilveszteri petárda helyett költsön idén újra kutyatápra!

  2. Újabb bravúrban reménykednek az Acélbikák

  3. DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

  4. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  5. Csodás együttállás, frenetikus élmény

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Top hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Szép gesztus a szenteste előtt

  3. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  4. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  5. Három pont a fa alá

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő