Harminc tétel a közgyűlési napirenden
Az önkormányzati választás utáni első ülését tartja a város közgyűlése a Városházán csütörtökön délelőtt. Természetesen még a régi testület dönt – a kiadott napirendek szerint harminc pontról.
A nyílt ülés napirendjén 29, míg zárt ajtók mögött további 1 tétel szerepel – folytatja a közgyűlések sorozatát a város önkormányzata: a képviselők június 20-án, csütörtökön délelőtt 9 órától tanácskoznak a Városháza közgyűlési termében.
Több fajsúlyos téma is szerepel a napirenden: többek között módosíthatják a költségvetési rendeletet, valamint az önkormányzat gazdálkodásának rendjéről szóló rendeletet is, illetve elfogadhatják az önkormányzati intézmények költségvetési előirányzatainak módosítását célzó javaslatot is. Dönthetnek a képviselők az önkormányzati alapítású egészségügyi és szociális célú, majd a kulturális alapítványok és közalapítványok beszámolóinak elfogadásáról, és külön soron születhet döntés több más alapítvány tavalyi beszámolójáról is. Olimpiai induló támogatásáról, valamint a Dunaújvárosi Sportcsarnok üzemeltetéséről is határozhat a testület, és elfogadhatják a gazdasági társaságok (DVG Zrt., DSZSZ Kft., Dunanett Nonprofit Kft.) könyvvizsgálója megválasztását célzó javaslatot is.
Végül, de nem utolsósorban: évek óta feszítő probléma megoldását kezdhetik el a képviselők azzal, hogy döntenek a Batsányi János utca, a Martinovics Ignác utca és a Római körút kereszteződésében körforgalmú csomópont tervezésére vonatkozó vállalkozási szerződés megkötéséről.
Zárt ajtók mögött egyetlen tétel szerepel: a Dunaújváros Közszolgálatáért díj adományozásáról dönthetnek a képviselők.
A teljes napirendet alábbi .pdf mellékletünkben olvashatják!
(Fotó: DO-archív – Végh Zoltán képe)
A rovat további hírei: Közélet
Dolák-Saly Róbert vendégeskedett a városban – a humorban tényleg nem ismer tréfát
2025. szep. 19.
Út a gimnáziumi ökörködéstől az abszurd humor színpadáig – fanyar iróniával és megkapó öniróniával, némi muzsikával és drámai felhangokkal; a népszerű előadó volt a Dunaújvárosi Estek sorozatának vendége csütörtökön.
"...hogy az intézmény stabilan működjön"
2025. szep. 19.
A Bartók Kamaraszínház évadnyitó előadásán – pontosabban az Ahogy tetszik című Shakespeare-bemutató csütörtöki főpróbáján – vett részt Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester, aki komoly bejelentéssel is szolgált az alkalom apropóján.
Sok lehetőség rejlik a Generációk Házában
2025. szep. 19.
Középiskolás diákokkal találkozott Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester az Almási Zsolt teremben csütörtökön. A városvezető fontosnak tartja, hogy a fiatalok is megoszthassák gondolataikat a város jelenét és jövőjét illetően.
Hamarosan kezdődik a fűtési szezon városunkban – és már igényelhető a pótfűtés
2025. szep. 19.
A távhőszolgáltató DVG Zrt. tájékoztatja a fogyasztókat, hogy a 157/2005. (VIII. 15.) Kormányrendelet szabályozza a fűtési időszakot, amely szeptember 15-én el is kezdődött, és következő év május 15-én ér véget. Ettől a naptól a távfűtési rendszereknek bekapcsolható állapotban kell lenniük. Tájékoztató.
Továbbra is támogatják az álláskeresőket
2025. szep. 18.
Már nem az első állásbörzét tartották meg a Városháza „C” szárnyában a napokban. A vasmű válságát követően nagyon sokan kerültek nehéz helyzetbe – a városvezetés ahogy és ahol csak tudja, támogatja az érintetteket.
Ahol mindig van mit csinálni – épül és szépül az arborétum
2025. szep. 18.
A közelmúltban fejlesztésekről és fejlesztési lehetőségekről beszélt Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester – ezúttal a Baracsi úti arborétumba látogatott, ahol Orosz Csaba önkormányzati képviselő ismertette a jelenleg is zajló munkálatokat.
DSTV: segítség az egészségért szombaton
2025. szep. 18.
A beharangozót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy városunkba költözik a Richter Egészségváros nagyszabású programja. Az egészségvédelmet és a segítségnyújtást ötvöző közösségi kezdeményezésre szombaton várják a városlakókat. Bónusz: itt a teljes kínálat!









