Iskolakezdési támogatást nyújt az önkormányzat
Amint arról már beszámoltunk, általános-és középiskolásoknak nyújt egyszeri, 6 ezer forintos támogatást az önkormányzat. A támogatási igényeket folyamatosan, egészen október 30-ig lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatal Humán Szolgáltatási Főosztály Szociális Osztályán, ügyfélfogadási időben.
Az általános iskolában és középiskolában nappali oktatásban részt vevő gyermekek családjának egyszeri, gyermekenkénti 6 ezer forintos támogatást nyújt az önkormányzat. Azok a gyermek jogosultak a támogatásra, akinek a családjában az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg a szociális vetítési alap összegének kilencszeresét, jelenleg 256 ezer 500 forintot és nappali rendszerű oktatásban, általános iskola 1-8. évfolyamán, vagy középfokú iskola 9-12. évfolyamán tanulói jogviszonnyal rendelkezik.
Módosított feltételek, több kedvezményezett
Az iskolakezdési támogatást a gyermek nagykorúvá válását követően is meg lehet állapítani, amennyiben a nagykorúvá vált gyermek nappali rendszerű oktatásban a középfokú iskola 9-12. évfolyamán tanulói jogviszonnyal rendelkezik.
Mint azt Pintér Tamás polgármester kiemelte, annak érdekében, hogy lehetőség szerint minél több családot tudjanak támogatni, tavaly év elején módosították az ide vonatkozó önkormányzati rendeletet és újraszabályozták az iskolakezdési támogatás igénylésének feltételeit. Ezzel kiterjesztették a jogosultak körét, hiszen az egy főre jutó jövedelemhatárt jelentősen felemelték. A tavalyi rendeletmódosításnak köszönhetően közel háromszor annyi gyermek iskolakezdését tudták segíteni, mint 2022-ben, hiszen a támogatott tanulók száma a 2022-es 136-ról tavaly 337-re nőtt, míg az önkormányzatunk által nyújtott támogatás összege a 2022-es 1 millió 113 ezer forintról 2023-ban 2 millió 22 ezer forintra növekedett.
Fontos tudnivalók
Az iskolakezdési támogatás iránti kérelmet minden évben egy alkalommal július 1. napjától október 31. napjáig lehet benyújtani, Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Humán Szolgáltatási Főosztály Szociális Osztályán. (2400 Dunaújváros, Városháza tér 2. "B" épület földszint).
Ügyfélfogadási idő:
Hétfőn: 8-12; 13-16 óráig,
Szerdán: 8-12, 13-18 óráig,
Pénteken: 8-12 óráig.
Az iskolakezdési támogatás pénzbeli szociális ellátás, amelynek összege gyermekenként 6 ezer forint.
Az iskolakezdési támogatás iránti kérelmet az iskolakezdési támogatás kérelemnyomtatványon kell benyújtani, amely elérhető Dunaújváros Megyei jogú Város Önkormányzata hivatalos honlapján, valamint a Városháza tér 2. "B" épület földszintjén.
Figyelem, fontos: a fent említett határidő elmulasztása jogvesztő!
DMJV Önkormányzata
(Címlap- és nyitóképünk illusztráció; belső oldali fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: közeledik az árvíz
2024. szep. 17.
Az elmúlt napok esős időjárása komoly vízszintnövekedést okozott a Duna vízgyűjtő területein, és drasztikus növekedés várható városunknál is, derül ki a DSTV összegzéséből. Az árhullám fenyegetése miatt a Helyi Védelmi Bizottság is meghozta a szükséges intézkedéseket. Hangkép.
DSTV: időpontfoglalás – egyszerűbben
2024. szep. 16.
A Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézetben folyamatosan vezették be a szakrendelésekre/ambulanciákra vonatkozóan az országos Járóbeteg Irányítási Rendszert, derül ki a DSTV összegzéséből. Nyár elejétől él az időpontfoglalás lehetősége – a stáb az eddigi tapasztalatokra volt kíváncsi. Hangkép.
Európai Mobilitási Hét autómentes nappal – városunkban is újra!
2024. szep. 15.
A zöld értékek, a klímavédelem és az élhető város pillérein alapul a hétfőn kezdődő programsor – itt a részletes tervezet, sok-sok közösségi programmal!
Az "Acélvárosról" szólt a múzeumi rendezvény
2024. szep. 15.
Acélgyártás és Acélváros címmel tartottak rendezvényt az Intercisa Múzeumban még múlt csütörtökön, ahol többek között a magyar vaskohászat múltja mellett a reményteljes dunaújvárosi acélgyártás reorganizációjának a kérdései is felmerültek.
Dolgoznak a város parkjain – és mi is segíthetünk
2024. szep. 14.
Vágják a fákat, bokrokat, cserjéket a város szinte minden pontján. És bizony előfordul, hogy ezek közel vannak utakhoz, járdákhoz, parkolókhoz. Ezek nyírását azzal is segíthetjük, ha nem vagyunk útban. A GESZ ezekre a helyekre szalagot húz, kis táblát helyez ki – ám sokszor előfordul, hogy hiába.
Az esőzés nyomán nagyon komoly árhullám jöhet
2024. szep. 13.
A Duna vízgyűjtő területein folyamatos a csapadék utánpótlása – városunkat várhatóan jövő kedden éri el az az árhullám, amely végül a júniusinál is közel egy méterrel magasabb vízállással fenyeget.
Emléktábla is hirdeti, hogy ezen a helyen példás összefogás történt
2024. szep. 13.
A Horgásztanya épületében és annak környezetében jelentős és látványos felújítások történtek az elmúlt évek során. Idén pedig teljesen megújult az udvar, mégpedig példás összefogás segítségével. Az elvégzett munkáknak, de leginkább ennek az összefogásnak állítottak most emléket.