Nyílt levél a LIBERTY Dunaújváros menedzsmentjének

doszerk - 2024. július 31. 16:30

"A Vasműnek, Dunaújvárosnak és Magyarországnak az az érdeke, hogy a gyár termeljen, méghozzá teljes spektrumban, teljes kapacitással." Szepesi Attila vendégposztja.

Tisztelt LIBERTY Dunaújváros!

Amikor tavaly megvásárolták a Dunaferrt, akkor Dunaújváros és térségének legnagyobb munkáltatója lettek. Ez óriási felelősséggel járt, mára azonban véleményem szerint egyértelművé vált: ezt a felelősséget önök nem érzik át. 
A vasmű technológiájának fejlesztésével, a környezetkímélőbb gyártási módokra történő átállással mindenki egyetért, ez azonban nem jelentheti több ezer ember egzisztenciális ellehetetlenítését. 
Márpedig a LIBERTY eddigi lépései csak bizonytalanságot hoztak, mert miközben a hivatalos kommunikációjukban sikerekről és biztos jövőről számolnak be, addig az ott dolgozó több ezer ember csak elbocsátásokkal, fizetéscsökkenéssel, késve utalt munkabérekkel és leállított üzemekkel találkozott, találkozik. 
Csaknem egy évvel a Dunaferr felvásárlása után továbbra is az a szomorú valóság, hogy Dunaújvárosban – és így Magyarországon – nincs vas- és acélgyártás. 
A vasműben dolgozóknak és a magyar nemzetgazdaságnak nem távoli ígéretek kellenek, hanem valódi munka, és az azért járó tisztességes munkabér, amit időben kifizetnek nekik. 

Tisztelt LIBERTY Dunaújváros!

Arra szólítom fel önöket, hogy érezzék át a több ezer munkavállaló – többségében: családfenntartó ember – problémáját, akiket jelenleg nemcsak a munkahelyük miatti aggodalom tölt el, hanem felemészti őket a folyamatos bizonytalanság is, mert önök munkáltatóként annyira sem tisztelik őket, hogy folyamatosan és pontosan tájékoztassák arról, hogy mi történik azon a helyen, ahol adott esetben évtizedek óta dolgoznak. 
Álláspontom szerint a vasműnek, Dunaújvárosnak és Magyarországnak az az érdeke, hogy a gyár termeljen, méghozzá teljes spektrumban, teljes kapacitással. 
Fontos és jó cél a zöldacél gyártás, de egyelőre nem látszik másnak, mint porhintésnek, hiszen beruházás nincs, csak bezárás és leépítés, miközben a napi működést mértékadó források szerint a széndioxid-kvóta eladásából, valamint a beszállítók felé felhalmozott újabb több milliárdos tartozásból fedezik.

Tisztelt LIBERTY Dunaújváros!

Ne nézzék hülyének sem a dolgozóikat, sem az itt élőket! Tegyék, amit vállaltak és ígértek: gyártsanak vasat és acélt a magyar nemzetgazdaságnak, és fizessék meg tisztességesen a munkavállalóikat! Ne évek múlva, ígéretként, hanem most – hiszen bárki bármit mondd, erre minden lehetőségük megvan!

Szepesi Attila

(Archív fotó a még üzemelő vasműből: Németh Zsolt)
 

A rovat további hírei: Dunaferr

"Ahonnan van haszon..."

"Ahonnan van haszon..."

2020. dec. 06.

Nem hittem, hogy jól hallottam, de még most, leírva, az Országgyűlés hivatalos oldalán olvasva is döbbenetes mondat. Az is számít, ki mondta, mikor mondta, mire mondta – és az is, hogy miért. Vélemény.

ISD Dunaferr: mélyül a válság, harmadszor is két részletben fizetnek

ISD Dunaferr: mélyül a válság, harmadszor is két részletben fizetnek

2020. dec. 04.

Bár a cégcsoport szerint a háttérben zajló tulajdonosi érdekcsoportok közötti viták ellenére is biztosított az ISD Dunaferr Zrt. működése, a szakszervezeti álláspont szöges ellentétben áll ezzel, ráadásul a decemberi fizetéseket is két részletben utalják, a csütörtöki közgyűlés pedig határozatképtelen volt.

Dunaferr: semmitmondó válasz érkezett a kormánytól

Dunaferr: semmitmondó válasz érkezett a kormánytól

2020. nov. 21.

A városban kialakul "pártok feletti" egységre semmitmondó válasszal reagált a kormányzat az ISD Duneferr Zrt. munkavállalói kapcsán írt levélre, írta facebook-oldalán a kormányzati reakció kapcsán Pintér Tamás polgármester. Előhang és betűhív közlés  itt!

Dunaferr: perel és pert nyert a szakszervezet

Dunaferr: perel és pert nyert a szakszervezet

2020. nov. 17.

Peres útra tereli az augusztusban felmondott kollektív szerződés ügyét a Vasas és a Magyar Szakszervezeti Szövetség, miközben a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség pert nyert a munkáltató ellen a szabadságos bér késedelmes kifizetése miatt. Betűhív közlések a hajtás után.

Rendkívüli közgyűlés – és levél a miniszterelnöknek

Rendkívüli közgyűlés – és levél a miniszterelnöknek

2020. okt. 22.

Egyetlen, ám annál fontosabb napirendet tárgyalt rendkívüli ülésén a közgyűlés a Városházán ma délután. A képviselőtestület egyhangúlag fogadta el a kormánynak benyújtandó előterjesztést az ISD Dunaferr Zrt. dolgozói érdekében. Ugyanezt a témát boncolgatja az a levél is, amelyet Pintér Tamás polgármester írt Orbán Viktor miniszterelnöknek, és amelyet lapunk betűhíven közöl!

"A dolgozókkal vagyunk a bajban is..."

"A dolgozókkal vagyunk a bajban is..."

2020. okt. 22.

Bármi is történik az ISD Dunaferr Zrt. háza táján, az hatással van a város és a térség gazdasági életére – márpedig az elmúlt napok meglehetősen viharosan alakultak a cégcsoport életében; csak a bizonytalanság biztos, miközben ma délután rendkívüli közgyűlés lesz a Városházán a vasgyári helyzet kapcsán. Összegzés.

Akik nem akarnak segíteni, hagyják békén a Dunaferrt!

Akik nem akarnak segíteni, hagyják békén a Dunaferrt!

2020. okt. 15.

Éles hangú közleményben utasított vissza minden olyan politikai szándékot az ISD Dunaferr Zrt., amely a vállalatcsoport nehéz helyzetét kihasználva igyekszik népszerűségre szert tenni. Fontos téma, betűhív közlés a hajtás után.