Párizs 2024 - Vereség a franciáktól a nyitányon a női kézilabdázóknál
A magyar válogatott 31-28-ra kikapott a címvédő és világbajnok franciáktól csütörtökön a párizsi olimpia női kézilabdatornájának első fordulójában.
A két együttes eddig 53 mérkőzést játszott egymással, magyar szempontból harminc győzelem, két döntetlen és 21 vereség volt a mérleg a kezdés előtt. Megtelt a dél-párizsi vásárközpont hatos csarnokában kialakított aréna, így mintegy hétezer szurkoló buzdította a csapatokat. Magyar blokk is látható volt a lelátón, de túlnyomó többségben voltak a hazaiak. Bátran és jól kezdett a magyar csapat, egy kivédekezett támadás után a második perc elején Szöllősi-Schatzl szerzett vezetést. A franciák hamar egyenlítettek, de utána sorozatban négy magyar gól esett, ebből kettő emberelőnyben. A hetedik perc végén lőttek újabb gólt a hazaiak, akik ekkor nehezen találtak rést a magyar védelmen. Leindításaik sem sikerültek, mert a magyarok fegyelmezetten és gyorsan zártak vissza. Füzi-Tóvizi Petrát kicsit könnyedén állították ki, mert bár fújás után letette a labdát, az egyik játékvezető szerint azonban így is akadályozta a szabaddobás elvégzését.
Magyar emberhátrányban közelebb jöttek a franciák, akik közben hatosról öt-egyes védekezésre váltottak. Felzárkóztak 6-5-re, de Kuczora Csenge negyedik találatával a félidő felénél kétgólos volt a magyar előny. Aztán francia gól után Kuczora játszotta meg jól a jobb szélen Győri-Lukácsot, aki élt a lehetőséggel. Egy-egy után 8-8-nál A 18. perc elején egyenlítettek a franciák, majd a 19. percben először vezettek a nyáron a Ferencvároshoz csatlakozó Orlane Kanor elfutása után. Golovin Vlagyimir rögtön időt kért, hogy rendezze a sorokat. Ebben az időszakban kevés volt az ötlet a magyar támadásokban, kétgólos francia előnynél azért Győri-Lukács így is szép gólt lőtt. Böde-Bíró nem tudott lövéseket fogni. A győri Estelle Nze Minko, a jelenlegi francia válogatott legeredményesebb játékosa a 24. perc végén szerezte lőtte az első gólját, ezzel már 12-9-re vezettek a franciák. Néhány pillanattal később Janurik állt a magyar kapuba. A hazaiak kapitánya, Olivier Krumbholz 13-11-es vezetésüknél a 28. perc elején kért időt. Papp Nikoletta - akinek kedden volt a születésnapja - középről, betörésből volt eredményes, de 12-13 után nem egyenlítés következett, hanem két francia góllal ismét háromra nőtt a különbség.
Képek forrása: MTI/Illyés Tibor
A második félidő is magyar góllal kezdődött, a franciáknál pedig a Ferencvároshoz érkező Laura Glausert a pályafutását Győrben folytató Hatadou Sako váltotta a kapuban. Klujber hetest hibázott a 35. percben, majd javított, két góllal szűkítette a különbséget. A 41. percben Janurikot fejbe dobták, de nem sérült meg a korábban kétszer bravúrosan hárító kapus. Szívósan küzdött a magyar csapat, két-három gólos hátrányból többször felzárkózott egyre. A franciák azonban mindig tudtak fontos gólokat lőni, visszaállították a különbséget és végül három találattal nyertek. A magyaroknál Kuczora nyolc, Győri-Lukács hat gólt lőtt, a franciáknál Nze-Minko volt a legeredményesebb hat találattal. Janurik öt védéssel segítette csapatát, a túloldalon Glauser három, Sako öt lövést hárított.
A magyar együttes vasárnap Brazília, jövő kedden Angola, csütörtökön Spanyolország, szombaton Hollandia együttesével játszik. Két hatcsapatos csoportban zajlanak a mérkőzések, az első négy-négy válogatott jut a negyeddöntőbe.
Franciaország-Magyarország 31-28 (15-12)
Magyarország: Böde-Bíró - Szöllősi-Schatzl 2, Vámos 2, Füzi-Tóvizi 1, Papp 2, Klujber 4, Győri-Lukács 6, cserék: Kuczora 8, Bordás, Simon 2, Debreczeni-Klivinyi, Janurik, Márton 1
A francia csapat gólszerzői: Nze-Minko 6, Foppa 5, Kanor 4, Horacek 4, Nocandy 3, Toublanc 2, Flippes 2, Grandveau 2, Lassource 1, Granier 1, Bouktit 1
(MTI)
A rovat további hírei: Sport
Felkészülten várják a visszavágót
2025. jún. 15.
Idegenben is győzni szeretne a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az ISA Haladás ellen az NB III-ét vívott osztályozó második felvonásán.
DSTV: letette névjegyét a felnőttek között
2025. jún. 14.
A közelmúltban ismét remek sportsikereknek örülhettünk. Városunk vezetése is köszöntötte az élete első felnőtt Európa-bajnokságán hatodik helyezést elérő Kovács-Seres Hunort a Fabó Éva Sportuszodában. Hangkép.
Dunaújvárosi éremeső a Vidék Bajnokságon
2025. jún. 14.
Két arany-, négy ezüst- és két bronzéremmel fejezték be a DKSE gyermek és serdülő fiú tornászai Budapesten megrendezett csapatbajnokság második fordulóját, mely egyben Budapest-Vidék Bajnokság is volt.
DSTV: szezonzáró a kempingben
2025. jún. 13.
A Dunaújvárosi Kempingben tartotta meg szezonzáró ünnepségét a DSE Röplabda Akadémia. A remek hangulatú eseményen Tomanóczy Tibor ügyvezető köszönte meg az éves munkát az egyesület edzőinek és versenyzőinek, majd kameránk előtt értékelte a 2024/2025-ös szezont. Hangkép.
Fiatalos lendülettel
2025. jún. 13.
Kuminka Zsombor újabb szezont kezdhet meg Dunaújvárosban, míg Balázs Olivér a KHL Sisak csapatának mezét cseréli az Acélbikák szerelésére.
DSTV: jégen az ovisok
2025. jún. 12.
A Radari Sporttelepen található Angels Skills Hockey Centerben tartott óvodás foglalkozásokat az Angels NJSE, mely a Szent Pantaleimon Óvoda növendékeit látta vendégül a tavaly decemberben átadott intézményben. Hangkép.
A Magyar Kupáért küzdöttek a kajak-kenusok
2025. jún. 12.
Tizenhét dobogós helyezéssel zárták a regionális kupák Fadd-Domboriban megrendezett küzdelmeit a DKSE fiatal kajak-kenusai a mögöttünk hagyott hétvégén.