Álom maradt a döntő 10 méteren

spigott - 2024. augusztus 30. 12:40

Nem sikerült bejutnia a legjobb nyolc közé Gurisatti Gyulának a légpisztolyosok 10 méteres versenyszámában a párizsi paralimpián.

Kép: MTI-archív (Koszticsák Szilárd felvétele)

A légpisztolyosok 10 méteres versenyszámában kezdte meg szereplését a párizsi paralimpián a dunaújvárosi Gurisatti Gyula pénteken délelőtt negyed tizenkettőtől. Az Erődök Városa Sportlövész Egyesület versenyzője Párizstól közel háromszáz kilométerre Chateauroux-ban vágott neki a szám selejtezőjének, ám feladata nem volt egyszerű, ugyanis a döntőbe jutáshoz az első nyolcban kellett volna végeznie a huszonhat fős, rendkívül erős mezőnyben.

Az ötödik paralimpiáján szereplő sportlövőre hatszor tíz lövés várt a selejtezőben, első sorozatában 90, a másodikban 91 kört lőtt, s bár a folytatásban sikerült egy 93-as és egy 94-es kört is összehoznia, közben becsúszott egy 91-es, majd a legvégén egy 89-es kör is, így pedig sajnos nem volt esélye a döntőbe jutásra, mert 548 körrel, csakúgy mint a Tokiói paralimpián, ezúttal is a 24. helyen fejezte be a viadal küzdelmeit. A selejtezőt végül a koreai Jo Jeongdu nyerte 577 körrel, míg a legjobb nyolc közé jutáshoz legalább 562 kört kellett volna elérni.

Gurisatti Gyula legközelebb a sportpisztolyosok 25 méteres versenyszámában méreti meg magát szeptember 2-án.

A rovat további hírei: Sport

Két vereség az Andersenben

Két vereség az Andersenben

2025. nov. 25.

Gólokban gazdag mérkőzéseken szenvedtek vereséget a dunaújvárosi csapatok a jégkorongozók Andersen Ligájának hétvégi fordulójában.

Bravúros negyedik hely a csapatbajnokságban

Bravúros negyedik hely a csapatbajnokságban

2025. nov. 24.

Húsz egyesület birkózói mérték össze egymással erejüket a Dunaújvárosban megrendezett serdülő szabadfogású csapatbajnoki döntőben. A Somogyi Sándorról elnevezett emlékversenyen remekül szerepeltek a DKSE birkózói, akik végül a negyedik helyen fejezték be a küzdelmeket.

Két vereség Egerben

Két vereség Egerben

2025. nov. 24.

A DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabda csapata is vereséget szenvedett az Eger elleni korosztályos bajnokin vasárnap délután.

Percekre volt az újabb bravúrtól a DAB

Percekre volt az újabb bravúrtól a DAB

2025. nov. 24.

Bár már három góllal is vezetett, nem tudott pontot szerezni a Brassó elleni székesfehérvári mérkőzésen a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

Mindenki tudja, hogy miért dolgozik

Mindenki tudja, hogy miért dolgozik

2025. nov. 23.

A törökországi Belekben edzőtáboroztak válogatott kenusaink. Ifj. Foltán László szövetségi kapitány elmondta, a kéthetes összetartás célja a vízimunka kitolása volt, Belekben ugyanis 25 fokban tudtak evezni a versenyzők.

Székesfehérváron a Brassó ellen

Székesfehérváron a Brassó ellen

2025. nov. 23.

A tabellán második Brassó elleni mérkőzéssel folytatja az Erste Liga alapszakaszának csatározásait a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma délután három órától.

Biztosan hozták a kötelezőt

Biztosan hozták a kötelezőt

2025. nov. 22.

Magabiztos, tízgólos győzelemmel zárta a KSI SE elleni fővárosi bajnokiját a DFVE női vízilabda csapata szombaton délután.