Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Az ünnephez méltó program csalogatott augusztus 20-án (galériával)

Mozaik
augusztális
ünnep
Szalki-sziget

facebook megosztás

Fábos Zsolt - 2024. aug. 22., 18:00

Ahogyan a korábbi években, idén is Szalki-szigeten emlékezett városunk államalapító Szent István királyra, az új kenyér ünnepére. Az önkormányzati rendezvény hivatalos része augusztus 20-án délután kezdődött az ünnepi beszéddel, majd sor került a kenyérszentelésre is.

Délelőtt a sportolóké volt a Szalki-sziget: itt zajlott a Szent István Kupa strandkézilabda verseny, a gyerekek pedig a kempingben vehettek részt különböző foglalkozásokon. 

Büszkeség és hála

Az önkormányzat által rendezett ünnepség délután 17 órakor kezdődött, ahol Pintér Tamás polgármester köszöntötte a dunaújvárosiakat, aki arról beszélt a színpadon, hogy mit jelentett az augusztus 20-i ünnep régen, és mit jelent ma:
– Amikor én megszülettem 1981-ben, azaz a rendszerváltás előtt, akkor csak az alkotmány napjáról tanultunk az iskolában, aztán később lett Szent István ünnepe. Nekem ez azért is volt furcsa, mert a nagymamám mélyen hívő volt, és sokat mesélt az elszakított országrészekről, illetve arról, hogy mennyi mindent adott nekünk Szent István, mennyire fontos nekünk az államalapítás. Amikor aztán már felnőttfejjel gondoltam végig, akkor két dolog jutott eszembe: büszkeség és hála. Büszke voltam azokra, akik Magyarország helyéül a Kárpát-medencét választották és hittel meg tudták teremteni azt a világot, ahol aztán a magyarok otthonra találtak. És gondoljunk bele, hogy a mi szüleink, nagyszüleink, dédszüleink mennyire hasonlóan cselekedtek, amikor Dunaújvárost választották, és várost építettek, otthont teremtettek itt. Nagyon büszke vagyok a nagyszüleimre, akik várost alapítottak. Itt láttam gyermekfejjel, hogy nagymamám újkenyeret készített, letette a családunk elé, majd azt mondta: fogyasszátok egészséggel, ez táplál benneteket! Én azt kívánom mindenkinek, hogy legyünk büszkék őseinkre, akik hazát alapítottak és legyünk büszkék szüleinkre, nagyszüleinkre, akik kenyeret adtak nekünk és Dunaújvárost választották a mi otthonunknak.

Adjunk hálát az életért, a családért, a kenyérért, a hazánkért

A polgármesteri köszöntő után az egyházak képviselői köszöntötték az egybegyűlteket, majd áldották meg az új kenyeret. Elsőként a református Papp Imola lelkész mondott áldást, majd Braun Ervin a baptisták gyülekezeti vezetője is a kenyér köré szőtte mondandóját és imáját. Végezetül Szücs Gábor római katolikus lelkipásztori kisegítő köszöntötte és áldotta meg az új kenyeret. Az egyházi áldások után Pintér Tamás polgármester szegte meg az új kenyeret, majd a jelenlevő önkormányzati képviselők hordták körbe a felszeletelt, megáldott kenyeret, hogy azt megkóstolhassák a városlakók. 

És lehet valaki vallásos, vagy sem, tartozhat bármilyen vallási felekezethez, abban egyetérthetünk, hogy igazi értékeinkért, az életünkért, a családunkért, a hazánkért és mindennapi kenyerünkért hálásak lehetünk. Mert nekünk, legtöbbünknek valamennyi megadatik. Köszönettel tartozunk ezért elődeinknek, és felelősséggel utódainknak. 

A pihenés és a lazítás napja volt

Az augusztus 20-ai időjárás továbbra sem kegyelmezett, bár frontok jöttek-mentek körülöttünk aznap, maradt a kánikula. És ebben a kánikulában sokan választották a Szalki-szigetet, mint pihenőhelyet, strandoltak, napoztak, játszottak a parton. Volt, aki játékból labdázott és voltak, akik nagyon is komolyan vették a sportot. A délelőtt folyamán kezdődött Szent István strandkézilabda kupát a DESZ-ÉPEK SE nyerte. A sziget másik felében a gyerekek játszottak, volt nekik arcfestés, henna, kézműves foglalkozás, ugrálóvár. Délután Polgár Lilla és Farkas Erik mesélt és énekelt, illetve tartott "állati partit" a kempingben. 

A délután folyamán egyre többen érkeztek a szigetre, ahol az ünnepi programsorozat a Szállj fel, szabad madár koncertshow-val folytatódott, amit 21. századi LED visual színpadtechnika tett igazán különlegessé. Végül lézershow zárta a napot, hiszen tűzijátékot változatlanul nem tartanak Dunaújvárosban.

Az augusztális kínálatáról és hangulatáról meséljenek a képek!

(Fotó: Végh Zoltán)

2. Galéria
augusztális
Szalki-sziget
ünnep

facebook megosztás

Ahogyan a korábbi években, idén is Szalki-szigeten emlékezett városunk államalapító Szent István királyra, az új kenyér ünnepére. Az önkormányzati rendezvény hivatalos része augusztus 20-án délután kezdődött az ünnepi beszéddel, majd sor került a kenyérszentelésre is.

Este többek között koncertszínház és lézershow színesítette a kínálatot – a program hangulatáról meséljenek a képek!

(Fotó: Végh Zoltán)
 
Augusztális a Szalki-szigeten (2024) - fotó:

doszerk - 2024. aug. 22.

A rovat további hírei: Mozaik

Elektromos berendezések a műhelyben

Elektromos berendezések a műhelyben

2023. dec. 24.

Egy műhelyben rengeteg dologra lehet szükségünk annak érdekében, hogy bármilyen feladatot el tudjunk látni, amely csak felmerülhet a munkánk során. (X)

Milyen előnyökkel jár, ha teherautót bérelsz?

Milyen előnyökkel jár, ha teherautót bérelsz?

2023. dec. 24.

Építtetőként, építési vállalkozóként gyakran szembesülhetsz azzal, hogy egy munkafolyamatot azért nem lehet elkezdeni, mert másokra kell várni, nem érkezett meg vagy nem került a helyére a megrendelt építőanyag. (X)

Szép ünnepségek és csúcsdöntő licit a Jószolgálati Otthonban

Szép ünnepségek és csúcsdöntő licit a Jószolgálati Otthonban

2023. dec. 24.

Gazdag, szép karácsonyi ünnepségeket rendeztek a Jószolgálati Otthon Közalapítvány intézményeiben. És sikerrel zárult a jótét célú licit is – bevételi csúcsot döntöttek az adományozók révén! 

Ismerje meg az XPS szigetelést!

Ismerje meg az XPS szigetelést!

2023. dec. 24.

Az épületek szigetelése rendkívül fontos feladat, mivel ezáltal energia takarítható meg, jobb lesz a lakás komfortja, megelőzzük a hőhidakat. Ennek következtében csendesebbé és melegebbé válik az épület, kevesebb energiára lesz szükség a fűtés és a hűtés során, valamint a lakás értéke is emelkedik. (X)
 
Varázslatos karácsony a Móriczban

Varázslatos karácsony a Móriczban

2023. dec. 23.

Karácsonyi ünnepséget szervezett a Móricz Zsigmond Általános Iskola közössége. A téli szünet előtti utolsó tanítási napon karácsonyi koncertek sorozatával hangolódtak a szeretet ünnepére. Az eseményen Mezei Zsolt alpolgármester is köszöntötte a gyerekeket.

Miért elengedhetetlen sminkeléshez a púderecset?

Miért elengedhetetlen sminkeléshez a púderecset?

2023. dec. 23.

Amikor a tökéletes smink elkészítése a cél, természetes, hogy szükség lesz néhány alapvető kellékre, amely a segítségünkre lehet az egyes részfolyamatok során. (X)

A te cégednek is sokat segíthet egy integrált vállalatirányítási rendszer

2023. dec. 22.

A vállalatirányítási rendszerek, azaz ERP-k nagy előnye, hogy használatukkal meg lehet szabadulni az önálló rendszerek használatától. (X)

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: mozgalmas iskolai napok

  2. A kiberbiztonságról a Római Civil Házban

  3. DSTV: újra zenélt a cukrászda

  4. Két vereség a megyei rivális ellen

  5. Megállíthatatlanul terjed a netes csalás

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Embedded thumbnail for DSTV: újra zenélt a cukrászda

DSTV: újra zenélt a cukrászda

Embedded thumbnail for DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  5. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő