Ötödik alkalommal rendezte meg az Augusztális Foci kupát a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség a DLSZ Arénában, augusztus 20-án. A megméretésre nyolc együttes nevezését fogadták el a szervezők, azzal a nem titkolt céllal, hogy mozgással, labdarúgással ünnepeljék államalapításunk újabb évfordulóját. Hangkép.
DSTV: focival ünnepeltek
A rovat további hírei: Sport
Rangos elismerést érdemelt a Rudas
A dunaújvárosi középiskola a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség díját vette át – már másodszor lépve azon intézmények körébe, amelyek elismerten sokat tettek a fogyatékossággal élők elfogadásáért.
Megszakadt a DAB-ASP jó sorozata
A harmadik felvonás háromperces rövidzárlata okozta a DAB-ASP jégkorong csapatának vesztét a Lehel elleni hazai mérkőzésen az Andersen Ligában.
Nem borult a papírforma
Nem tudta megnehezíteni a házigazda Kecskemét dolgát a DKSE röplabda csapata a 2023-as esztendő utolsó bajnoki mérkőzésén.
Rangadóval búcsúznak a futsalosok
Az ELTE-BEAC elleni rácalmási mérkőzéssel folytatja az NB II-es pontvadászat küzdelmeit a Dunaújváros Futsal együttese hétfőn este hét órától.
Kecskeméti évzáró előtt
Idegenben zárja az Extraliga 2023-as küzdelmeit a DKSE felnőtt röplabda csapata ma délután öt órától.
Vereség az éllovas otthonában
Három szorosabb és egy sima játszma után szenvedett 3-1-es vereséget Győrben a DSE Röplabda Akadémia együttese az NB II-es felnőtt bajnokságban.
DSTV: sportolóinkat köszöntötték
A 2023-as esztendőben kiemelkedően teljesítő dunaújvárosi sportolóit köszöntötte városunk vezetése a Városháza C-szárnyában. A hazai és nemzetközi mezőnyben elért sikereket önkormányzatunk is minden évben elismeri. Hangkép.

