Dunaújváros Hetilap

Halaszthatatlan témák a rendkívüli közgyűlésen

Fábos Zsolt - 2024. augusztus 29. 18:30

Dunaújváros rendes közgyűlése csak szeptemberben lesz majd, de rendkívüli ügyek és rendkívüli témák bármikor rendkívüli ülés összehívását tehetik szükségessé. Így is történt.

Hét témában kellett halaszthatatlanul döntést hozni csütörtökön, és a legfajsúlyosabb az orosz katonai emlékmű áthelyezési munkái folyamatosságának biztosítása volt. Mint emlékezetes, a Mondbach kúria rekonstrukciója folyamatosan, jó ütemben halad, mely munkák anyagi hátterét pályázati pénz és saját költségvetés biztosítja. A rekonstrukciós munkákkal összefüggésben merült fel a Pentele városrész régi központjának visszaállítása is. Hogy ez maradéktalanul megtörténhessen szükségesé vált a Magyar úton az orosz (szovjet) katonai temetkezési hely áthelyezése is a városi köztemetőbe. 
A munkálatok jelenleg is folynak a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakembereinek jóvoltából. Most a közgyűlés a munkálatok hátterét és folyamatosságát biztosította azzal, hogy biztosította a bontási, az exhumáláshoz szükséges feltárási munkák finanszírozását. Szerződést kellett kötni a Dunaújvárosi Köztemetőben az orosz katonai emlékmű felújítására vonatkozó feladatokra is. 
Orosz Csaba, a terület önkormányzati képviselője, illetve a munkálatok koordinátora a közgyűlésen elmondta, hogy a feltárást végző szakemberek tájékoztatása szerint jól haladnak. A Honvédelmi Minisztérium kérése volt, hogy kegyeleti okokból a feltárási munkálatok végéig zárják ki a nyilvánosságot – de a munkák végeztével részéletes tájékoztatást adnak majd.

(Fotó: Végh Zoltán)
 

A rovat további hírei: Közélet

Válts az egészségre! Dunaújvárosba is megérkezik a Staféta szűrőprogram

Válts az egészségre! Dunaújvárosba is megérkezik a Staféta szűrőprogram

2025. máj. 28.

A Jót Fut a város című közösségi szabadidősport eseményre időzítve szervezik a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság (MEMT) országos szűrőprogramjának dunaújvárosi állomását – szombaton várják az egészségőröket!

Már lehet igényelni a nyári szünet idejére az ingyenes étkeztetést

Már lehet igényelni a nyári szünet idejére az ingyenes étkeztetést

2025. máj. 27.

Az önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés részeként idén nyáron is ingyenes déli meleg főétkezést biztosít rászoruló gyerekeknek – fontos: az igényeket csak június 4-ig lehet benyújtani!

Napi szintű probléma a randalírozás – közösen keresik a megoldást

Napi szintű probléma a randalírozás – közösen keresik a megoldást

2025. máj. 26.

Hangoskodás, szemetelés, italfogyasztás, a járókelők vegzálása, tettlegességig fajult indulatok – sajnos az utóbbi hetekben megszaporodtak a hasonló bejelentések a Váci Mihály utcai kisposta környékén. A közös fellépés lehet a megoldás, derült ki a helyszíni egyeztetésen még múlt csütörtökön.

Életút: konferenciává bővül a szociálpolitikai kerekasztal

Életút: konferenciává bővül a szociálpolitikai kerekasztal

2025. máj. 26.

Gazdag programmal és a korábbinál szélesebb merítéssel szervezi meg a szociálpolitikai kerekasztal programját a város önkormányzata: az Életút című konferencián szerdán délután vehetnek részt a szféra szereplői.

DSTV: átadták a támogatást

DSTV: átadták a támogatást

2025. máj. 26.

Jótékonysági pedagóguskoncertet szerveztek az evangélikus templomban, idézi fel a nemes közösségi kezdeményezést a DSTV összegzése. Az összegyűlt összeget adta át a Móricz iskola delegációja a közelmúltban a kórház gyermekosztályának. Hangkép.

Óvodai fórum volt a közgyűlési teremben

Óvodai fórum volt a közgyűlési teremben

2025. máj. 24.

A dunaújvárosi tagóvodák vezetőit fogadta Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester és Kálló Gergely önkormányzati képviselő a közgyűlési teremben szerdán. Az éves fórum során szóba kerültek az ismert problémák, illetve a jövőbeni tervek is. 

Megemlékezés a magyar honvédelem napján

Megemlékezés a magyar honvédelem napján

2025. máj. 23.

A magyar honvédelem napjáról 1992 óta május 21-én emlékezünk meg – Dunaújvárosban sem feledkeztek meg a hősökről. Hagyomány már, hogy a közbiztonsági hónap programsorának állomása a ’48-as emlékműnél tartott koszorúzás. Idén sem volt másként: szerdán ünnepeltek.