Mohácsra emlékeztek – zarándokút állomása volt a Duna-parti öböl
Történelmi hagyományőrzők érkeztek Dunaújvárosba még kedden délután, hogy megemlékezzenek az 1526-os Mohácsi csata évfordulójáról – hajóval járják végig II. Lajos király seregének útvonalát.
Érdtől Mohácsig tart az út, a korabeli dereglye kedden kötött ki nálunk, majd szerdán reggel elhajóztak Mohács irányába. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, mint a Mohácsi Nemzeti Emlékhely kezelője 2016-ban kezdte el szervezni a zarándokutat II. Lajos király seregének útvonalán.
Emlékezés, tisztelgés, hagyományőrzés
A gondolatot a Magyar Királyi Hadtörténeti Múzeum 1926-os kezdeményezése ihlette, ugyanis az intézmény akkori vezetője, Aggházi Kamill alezredes felhívására azokon a településeken, ahol a sereg táborozott, emléktáblákat helyeztek el. 1926-28 között Érden, Ercsiben, Dunapentelén, Dunaföldváron, Tolnán, Szekszárdon, Bátán és Dunaszekcsőn avattak emlékhelyet. Különlegessége az emléktábláknak, hogy mindegyik a sereggel kapcsolatos aznapi eseményeket tartalmazza, amikor ott letáboroztak. Így egyfajta, több megyén átívelő „tanösvénynek” tekinthetjük a táblákat. Varga Zsolt a Duna-Dráva Nemzeti Park őrszolgálat vezetője szerint minden évben a történelmi hagyományőrzőkből álló csoport augusztus 23-án indul az érdi II. Lajos emlékműtől, majd sorra felkeresik és nemzeti színű szalagot kötnek az elhelyezett emléktáblákra, végül augusztus 29-én érkeznek a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyre, ahol emlékünnepséggel tisztelegnek honvédő katonáink előtt:
– Minden évben Dunaújvárosban is megjelenik egy lovascsapat, akik korabeli viseletbe beöltözve végigvonulnak a Duna mentén és így emlékeznek. Az idei év különlegessége, hogy egy történelmi hagyományőrző csapat a vízen is végigjárja ezt az útvonalat. Az a célunk, hogy bemutassuk, hogy ezt a sereget vízi úton is kísérte egy nagyon jelentős flotta.
Dunaújvárosi megálló
Dunaújváros minden esztendőben jó házigazdaként fogadja a hagyományőrző csapatot, akik eddig lóháton érkeztek, idén pedig hajóval: szerdán a dereglye az öbölben található Madárles kilátónál kötött ki, ahol több dunaújvárosi is fogadta őket, illetve Barta Endre alpolgármester is ott volt, hogy köszöntse őket, aki már arról beszélt, hogy ennek a fajta hagyományőrző megemlékezésnek milyen lesz a folytatása:
– A szervezőkkel azt tervezzük, hogy jövőre már két-három hajó érkezik hozzánk, majd 2026-ban, az ötszázadik évfordulón már minden vármegye képviseltetné magát egy-egy hajóval és akkor már a kempingben, egy nagyszabású rendezvény keretében tudnánk őket fogadni.
A múltunkat ismerni kell
Bár a fájó emlékek is emlékek, azokat is ismernünk kell és emlékeznünk rá. Barta Endre szerint a mában élünk, a jövőnek dolgozunk, de a múltunkat ismerni kell:
– Gondoljunk például egy árva gyerekre, aki úgy nő fel, hogy nem tudja, kik a szülei, és egész életében csak kering és csak egy örök űr marad benne. Mindenkinek, minden nemzetnek ismernie kell a saját múltját. Tisztelet azoknak, akik igyekeznek feltérképezni, elhozni és bemutatni nekünk a múltunkat.
Különleges élmény az ötszáz évvel ezelőtti dereglye látványa, és szintén emlékezetes az ötszáz évvel ezelőtti öltözetet látni, ami tetőtől talpig igyekszik megeleveníteni az egykori valóságot. Magyar Attila, a Salina Alapítvány vezetője elmondta, hogy az általuk viselt öltözet az 1500-as évek végének egyszerű polgári ruházata.
Az érdeklődő városlakók is megtekinthették a hajót, majd Barta Endre alpolgármester is hajóba szállt és az öböl közepén vízre engedett egy koszorút, mellyel az évforduló kapcsán a város nevében is tisztelgett az esemény előtt.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Mozaik
Bimmer Parade a Szalki-szigeten – már mától!
2024. aug. 09.
Motorbőgés, sörcsúszda és egy rakat közösségi élmény; újabb márkatalálkozónak ad otthont a Szalki-szigeti kemping: mától egészen vasárnapig rendezik városunkban a Bimmer Parade kavalkádját.
Szűrőprogram és ugrálóvár: harmadszor is sikeres volt a Duna Plazma kezdeményezése (galériával)
2024. aug. 08.
Remek programmal készült, kétnapos kavalkádba várta az egészségtudatosan élő érdeklődőket és a családokat a Duna Plazma. A dunaújvárosi központ Egészség és Családi Napok elnevezésű közösségi kezdeményezésének helyszíne a Városháza tér volt a hét elején.
Profi cégek állnak a sikeres költöztetés hátterében
2024. aug. 07.
Valószínűleg veled is előfordult már, hogy irigykedve hallgattad egy ismerősödet, amikor a zökkenőmentes költözéséről számolt be. (X)
Visszatér a hőség, a hét második felében komoly kánikula várható
2024. aug. 05.
Nap közben 35 fok körüli értékekkel támad vissza a tikkasztó nyár, éjjel visszahűl, de így is nagyon durva kánikulára készülhetünk a DO időjárási szakértőjének friss prognózisa szerint. És a folytatás is veszedelmes hőséget ígér.
DSTV: a kánikula legjobb ellenszere
2024. aug. 04.
A témáról már olvashattak, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy az élményfürdő is csatlakozott a Strandok Éjszakája országos programsorozatához. A kánikulai meleg idején már nap közben is sokan választották a fürdőzést kikapcsolódásként és felfrissülésként egyaránt. Hangkép.
DSTV: református angol tábor
2024. aug. 03.
Évek óta szervez angol nyelvi tábort nyaranta a rácalmási református gyülekezet, derül ki a DSTV összegzéséből. A közösségi program ezúttal városunkba tette át székhelyét – a református templom adott otthont a tábori programoknak. Hangkép.
Remekül sikerült a gyűjtőtalálkozó (galériával)
2024. aug. 01.
Ahogy azt ígérték és vártuk: remek hangulatú, változatos közösségi program kerekedett a Jägermeister-gyűjtők lelkes csapatának közösségi kezdeményezéséből. Az idei, immár harmadik találkozónak a Kaptár Music Pub adott otthont a közelmúltban – nagyot mentek offline is!