Újra autóvásárt rendeznek Dunaújvárosban!
Legalább negyven pluszosnak kell lenni ahhoz, hogy valaki emlékezzen az egykori használatautó-vásárok gyakorlatára és hangulatára. Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester most azt javasolja, hogy elevenítsük fel!
Nézzük meg, hogy a mai digitalizált világban működne-e ilyen kezdeményezés a valóságban is, mondjuk a vásártéren. A puding próbája október 6-án, vasárnap lesz!
Ma talán már mindent, szinte mindent a neten keresztül veszünk. Igaz, mielőtt bármire is rábólintanánk, látnunk kell, szeretjük megfogni, érezni. Ez a használt autóra végképp igaz. Sőt, van, aki esküszik az autó illatára… A használtautópiac az igazi fénykorát a '80-as és '90-es években élhette városunkban. És tagadhatatlan volt valamilyen hangulata, feelingje. Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester most ezt a helyet, terepet, szolgáltatást, intézményt szeretné feltámasztani, illetve újraéleszteni:
– Aki velem egyidős, az emlékszik, hogy a Kék Duna mellett, a mostani OTP helyén micsoda élet volt és bár hivatalosan parkolóként funkcionált a terület, valójában használtautóvásár volt. Szerintem annak idején nagyon sokan vásároltunk ott autót. Ezt szeretném most újra felidézni és beindítani a vásártéren, havonta egyszer. Én azt gondolom, hogy ezer indoka és előnye van egy személyes adás-vételnek. Az első használtautópiacot október 6-án, vasárnap rendezzük, ráadásul ingyenesen, és igyekszünk olyan szolgáltatásokat a rendezvény mellé tenni, hogy mindenki jól érezhesse magát. Egy hasznos infó: lesz autószervízes, aki állapotfelvételben segít.
Tehát október 6., vásártér. És biztosan, egészen biztosan lesznek kint kocsik, mert a dunaújvárosi autókereskedők is beszálltak a projektbe, támogatják, ott lesznek az autóikkal.
Gondolják át önök is. Ha sikerül az első, akkor még az is lehet, hogy kinövi magát a rendezvény és igazi autóvásár lesz majd havonta Dunaújvárosban. És ez most tipikusan felhívás keringőre; aki hallja, adja át!
(Illusztráció: DMJV Önkormányzata)
A rovat további hírei: Mozaik
Lézeres szőrtelenítés kényelmesen
2025. okt. 21.
Gondoltál már arra, mennyi időt és energiát takaríthatsz meg, ha megszabadulsz a folyamatos szőrtelenítés terheitől? Az elmúlt években a lézeres szőrtelenítés az egyik legnépszerűbb kozmetikai eljárássá vált, amely tartós megoldást kínál a nemkívánatos szőrszálak ellen. (X)
Zöldmezős beruházások: jogi és szervezési kihívások
2025. okt. 20.
A zöldmezős beruházások gyakran a gazdasági hírek középpontjában állnak, hiszen új üzemek és gyárak építését jelentik mezőgazdasági földterületek átalakításával. (X)
Hihetetlen, pedig igaz: erősödő nappali felmelegedés!
2025. okt. 20.
Csapadék csak elvétve lehet, de a hét második felében meglepő folyamatokra készülhetünk térségünk időjárása tekintetében, adta hírül a DO meteorológiai szakértője. Bőven 20 fok feletti csúcsok október végén. Durva, na.
Hatékony szellőztetés otthonában: mi a titka?
2025. okt. 20.
Az otthonok megfelelő levegőminősége alapvető fontosságú, különösen ott, ahol gyakran gyűlik össze a nedvesség, mint például fürdőszobákban vagy konyhákban. A szellőztetés hiánya vagy elégtelen megoldása gyakran vezet magas páratartalomhoz, ami kedvez a penészgombák megjelenésének. (X)
DSTV: gólyaavató a Rudasban
2025. okt. 20.
Méltó módon köszöntötte új diákjait a Rudas középiskola a gólyaavató ünnepségen, derül ki a DSTV összegzéséből. A vidám kavalkád évtizedes hagyományokat folytatott a "Rudiban" – emlékezetes percek özönével ajándékozta meg a résztvevőket. Hangkép.
Papír alapú marketing a digitális világban
2025. okt. 19.
Gondoltál már arra, miért gyakorol nagyobb hatást rád egy nyomtatott hirdetés, mint egy digitális banner? (X)
Hogyan oldhatod meg a tárolási problémákat egyszerűen?
2025. okt. 19.
Eszedbe jutott-e már valaha, hogy mennyivel kényelmesebbé válna az életed, ha több helyed lenne otthon vagy a munkahelyeden? Sok ember találkozik azzal a kihívással, hogy az évek múlásával egyre több holmi gyűlik össze, amit egy költözés vagy felújítás során nehéz kezelni. (X)








