Ünneppel kezdte a 45. tanévét a Dózsa iskola

Fábos Zsolt - 2024. szeptember 6. 18:00

A Dózsa iskolások úgy gondolták, hogy a jubileumi 45. tanévnyitó ünnepséget egy kicsit máshogy rendezik meg, egy kicsit eltérnek az elmúlt évek megszokott hagyományaitól. Így most, szeptember 2-án az alsósokat kivéve, a Kultik Moziban tartottak tanévnyitót – énekkel, zenével, visszaemlékezésekkel.

Negyvenöt évvel ezelőtt, 1979 szeptemberében tartotta első tanévnyitóját a Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola. A hetvenes évek Dunaújvárosában robbanásszerűen nőtt a lakosságszám és ezzel párhuzamosan nőttek az intézményi igények is.

Mint a gomba, úgy nőtt ki az iskola

A Városi Tanács 1978-ban tárgyalta az V. ötéves terv fejlesztési programját és azt, hogy az akkori oktatásügy új beruházást igényel a városrészben. Arról is szó volt, ha ez megvalósul, akkor ennek eredményeként a városban az 1980/81-es tanévtől bevezethető lesz az egy műszakos oktatás. 
Aztán ehhez képest alig telt el több mint egy esztendő és, elkészült az iskola "A" szárnya és 1979-ben megkezdődött a tanítás. Ez persze már történelem – a Dózsa esetében pedig a dicső múlt.

A 45. tanévnyitó

Szeptember 2-án a Dózsa iskola felső tagozata a KULTIK Moziban ünnepelte a 45. születésnapot. Biró Éva Zsuzsanna igazgató szerint méltó módon akartak ünnepelni:
– Különleges ez a nap, hiszen ma a 45. tanévünket nyitjuk meg. A megszokott módon indítottuk a napot,  az elsősöket reggel a tornateremben köszöntöttük, hiszen három első osztályunk van, több mint 80 kisdiákkal, nagyon-nagyon fontosak a számunkra. Aztán itt a Kultikban már a felsősökkel ünnepeltünk, itt régi és jelenlegi diákok adtak műsort.

Jubileumi programsor

Biró Éva Zsuzsanna igazgató arról is beszámolt, hogy a jubileumi évre ünnepi programsorral készülnek. A közeli jövőben számítanak majd a régi dózsásokra, hírességeket vonultatnak fel, megemlékeznek a régi iskoláról, a régi iskolás évekről. Természetesen lesznek majd különféle versenyek, a szülői bál sem marad ki a sorból. Egy biztos, emlékezetes évfordulót szeretnének.

Nemzedékek sora

A negyvenötödik tanévnyitóra meghívást kapott Pintér Tamás polgármester is, aki a színpadról köszöntötte a dózsásokat:
– Örömmel jöttem ide és hálás vagyok, hogy itt lehetek egy ilyen alkalom során. Ez természetesen sokkal több, mint egy születésnap. Ráadásul olyan, amit a többedik generációk is megünnepelnek. Ha belegondolunk, az első dózsásoknak már az unokái járnak ebbe az intézménybe. Azt gondolom, hogy erre a közösségre, az itt tanító pedagógusokra, az elért eredményeikre csak büszkék lehetünk, és azok is vagyunk. Én most a soron következő nemzedéket köszöntöm és kívánok nekik sikeres tanévet.

(Fotó: Végh Zoltán)
 

A rovat további hírei: Oktatás

Gimnáziumi képzéssel bővült a Waldorf kínálata

Gimnáziumi képzéssel bővült a Waldorf kínálata

2023. szep. 02.

Minden hivatalos engedély birtokában, ráadásul új helyszínen kezdődhetett a Waldorf gimnáziumi képzése. Értelemszerűen az iskola hivatalos elnevezése is változott, mostantól: Pentelei Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola.

DSTV: csibenapok az elsősöknek

DSTV: csibenapok az elsősöknek

2023. szep. 02.

Folytatta az elmúlt  évek hagyományát a Szabó Magda iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A református intézmény csibenapokra várta a leendő elsősöket a tanévkezdés előtt, sok játékkal, mesével, közös foglalkozással. Hangkép.

A zöld értékekért is küzd a Móricz iskola

A zöld értékekért is küzd a Móricz iskola

2023. aug. 31.

Mulcs és méhlegelő, rovarhotel és ökokert, környezettudatos nevelés és fűszerspirál; nyolc év munkája, sok-sok pályázati siker után az Örökös Ökoiskola cím büszke birtokosa lett a Móricz Zsigmond Általános Iskola.

DSTV: kötelező olvasmányok

DSTV: kötelező olvasmányok

2023. aug. 29.

A tanévkezdés előtt igen-igen aktuális témára fókuszál a DSTV összeállítása. A József Attila Könyvtárban az iskolai kötelező olvasmányokról kérdezték Tóth Éva intézményvezetőt. Hangkép.
 

DSTV: új igazgató a Móriczban

DSTV: új igazgató a Móriczban

2023. aug. 08.

Az alaphírt már megírtuk, most itt a DSTV összegzése: Szigethy Adrienn lett az ének-zenei tagozatos általános iskola igazgatója – az intézmény közösségi tradícióiról, terveiről és az igazgatói szerepvállalásról kérdeztük. Hangkép.
 

DSTV: közel ötven éve a pályán

DSTV: közel ötven éve a pályán

2023. júl. 27.

Csaknem fél évszázados pályát mutat be a DSTV sorozatának új összegzése. A stáb a Gárdonyi iskolában kereste fel Buruncz Mártát, aki 48 éve tanít, több mint négy évtizedet töltött a Gárdonyiban – és máig a gyerekek között érzi legjobban magát. Hangkép.

DSTV: tanár nélkül nincs jövő! (1.)

DSTV: tanár nélkül nincs jövő! (1.)

2023. júl. 13.

Új sorozatot kezdett a DSTV a pedagógus életpályák bemutatására. Az első felvonásban a Vasvári Pál Általános Iskola volt a célállomás, ahol a 41 éve pedagógusként dolgozó Arnold Erika mesélt a pálya szépségeiről és különleges kihívásairól. Hangkép.