Ünneppel kezdte a 45. tanévét a Dózsa iskola
A Dózsa iskolások úgy gondolták, hogy a jubileumi 45. tanévnyitó ünnepséget egy kicsit máshogy rendezik meg, egy kicsit eltérnek az elmúlt évek megszokott hagyományaitól. Így most, szeptember 2-án az alsósokat kivéve, a Kultik Moziban tartottak tanévnyitót – énekkel, zenével, visszaemlékezésekkel.
Negyvenöt évvel ezelőtt, 1979 szeptemberében tartotta első tanévnyitóját a Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola. A hetvenes évek Dunaújvárosában robbanásszerűen nőtt a lakosságszám és ezzel párhuzamosan nőttek az intézményi igények is.
Mint a gomba, úgy nőtt ki az iskola
A Városi Tanács 1978-ban tárgyalta az V. ötéves terv fejlesztési programját és azt, hogy az akkori oktatásügy új beruházást igényel a városrészben. Arról is szó volt, ha ez megvalósul, akkor ennek eredményeként a városban az 1980/81-es tanévtől bevezethető lesz az egy műszakos oktatás.
Aztán ehhez képest alig telt el több mint egy esztendő és, elkészült az iskola "A" szárnya és 1979-ben megkezdődött a tanítás. Ez persze már történelem – a Dózsa esetében pedig a dicső múlt.
A 45. tanévnyitó
Szeptember 2-án a Dózsa iskola felső tagozata a KULTIK Moziban ünnepelte a 45. születésnapot. Biró Éva Zsuzsanna igazgató szerint méltó módon akartak ünnepelni:
– Különleges ez a nap, hiszen ma a 45. tanévünket nyitjuk meg. A megszokott módon indítottuk a napot, az elsősöket reggel a tornateremben köszöntöttük, hiszen három első osztályunk van, több mint 80 kisdiákkal, nagyon-nagyon fontosak a számunkra. Aztán itt a Kultikban már a felsősökkel ünnepeltünk, itt régi és jelenlegi diákok adtak műsort.
Jubileumi programsor
Biró Éva Zsuzsanna igazgató arról is beszámolt, hogy a jubileumi évre ünnepi programsorral készülnek. A közeli jövőben számítanak majd a régi dózsásokra, hírességeket vonultatnak fel, megemlékeznek a régi iskoláról, a régi iskolás évekről. Természetesen lesznek majd különféle versenyek, a szülői bál sem marad ki a sorból. Egy biztos, emlékezetes évfordulót szeretnének.
Nemzedékek sora
A negyvenötödik tanévnyitóra meghívást kapott Pintér Tamás polgármester is, aki a színpadról köszöntötte a dózsásokat:
– Örömmel jöttem ide és hálás vagyok, hogy itt lehetek egy ilyen alkalom során. Ez természetesen sokkal több, mint egy születésnap. Ráadásul olyan, amit a többedik generációk is megünnepelnek. Ha belegondolunk, az első dózsásoknak már az unokái járnak ebbe az intézménybe. Azt gondolom, hogy erre a közösségre, az itt tanító pedagógusokra, az elért eredményeikre csak büszkék lehetünk, és azok is vagyunk. Én most a soron következő nemzedéket köszöntöm és kívánok nekik sikeres tanévet.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Oktatás
Nincs Petőfi iskola az Imre-família nélkül
2021. júl. 01.
Nem mindennapi randevúra került sor a közelmúltban a Városházán: a Petőfi iskola „öregdiákja”, Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester látta vendégül az Imre-család tagjait. Csodás tény: a família története a kezdetektől napjainkig összefonódik az iskolával.
DSTV: búcsú a tanévtől
2021. júl. 01.
Ahogy a város többi iskolájában, idén végre hagyományos ünnepséget rendeztek a Szabó Magda Tagintézmény diákjainak is, derül ki a DSTV összegzéséből. A járványügyi intézkedések enyhítésével a fiatalok a szüleik részvételével búcsúztak a tanévtől. Hangkép.
Móricz: remek eredmények az év végén
2021. jún. 25.
Katona Réka Sára miniszteri díjban részesült, és remek versenyeredmények koronázták a Móricz iskola tanévét matematika és környezetismeret tantárgyakból is.
DSTV: elballagtak a diákok – a Móriczban is
2021. jún. 24.
Dallal, könnyekkel és szép szavakkal búcsúztak iskolájuktól a végzős diákok, derül ki a DSTV összegzéséből. Szigorú szabályok betartásával ugyan, de a tanév végén végre a Móricz iskolában is részt vehettek a szülők, hozzátartozók az eseményen. Hangkép.
Rendhagyó tanév – kellemes záróünnepséggel
2021. jún. 23.
A hőség miatt szokatlan időpontban, de végre élő közösségi eseményként, együtt összegyűlve rendezhették meg a Pannon Oktatási Központ Magángimnáziumának évzáró ünnepségét. (X)
DSTV: élő búcsú az iskolától
2021. jún. 22.
Szabadtéri rendezvény részeként búcsúztak az alma matertől a Szabó Magda iskola diákjai, derül ki a DSTV összegzéséből. Ahogy a város többi iskolájában, a diákok végre a családtagok, rokonok körében ballaghattak el az intézményből. Hangkép.
Wesley Da Capo: zenével, tánccal búcsúztak
2021. jún. 21.
Évzáró gálát nem rendezhetett, így sajátos formában búcsúzott a tanévtől a Wesley Da Capo Művészeti Iskola: minden tanszak csatlakozott a Jerusalema táncos kihívásához – ez eredmény pompás videó, mutatom máris! Hangkép.