A Kohászé a megyei rangadó

spigott - 2024. október 12. 18:11

Gyakorlatilag végig vezetve aratott háromgólos győzelmet az Alba FKC otthonában a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese.

Kép: DO-archív

Székesfehérváron, az Alba FKC elleni megyei rangadón lépett pályára a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese szombaton délután fél öttől, nem titkoltan annak reményében, hogy megszerezze első pontjait az idei szezonban.

Gulyás Péter együttese ennek szellemében is kezdte meg a meccset, Geráth, Kpodar és Kellermann találataival rendre vezetést szerzett, s bár a vendéglátók háromszor is egalizáltak, 3-3 után rálépett a gázra együttesünk, s Arany, valamint Sallai dupláival hozott egy 4-0-s sorozatot, így a 12. percben már időt kellett kérnie a fehérváriaknak (3-7). Bár a következő gólt is a mieink szerezték, a rövid pauza után már nem nőtt a két gárda közti különbség, sőt, az Alba is egyre többször tudta eredményesen befejezni támadásait, így a játékrész derekától állandósult a két csapat közti három-négygólos különbség (7-10). A tavaly még dunaújvárosi színekben játszó Trawczynska a 21. percben még felhozta kettőre az övéit, ám a félidő hajráját nagyon megnyomta a Kohász, mely az utolsó nyolc percet 4-1-re megnyerte, s a félidei pihenőre már 15-10-es vezetéssel vonulhatott.

A fordulás után az házigazdák futottak ki valamivel élesebben a pályára, de hiába jöttek fel három találatra, Borgyos és Geráth góljaival megint ellépett ellenfelétől a DKKA (13-19). Próbálkoztak ugyan a vendéglátók, de irányította a meccset együttesünk, s mikor a 43. percben már héttel vezetett, úgy tűnt, eldőlt a pontok sorsa (14-21). A hazaiak azonban nem adták fel, s miközben a mieink elkezdtek hibázgatni, négy perc alatt szerzett három találattal tették újra nyílttá a mérkőzést (17-21). A Kohász új igazolása, Jelena Terzic a lehető legjobbkor törte meg a gólcsendet, majd Bartulovic fontos védései után Paróczy és Terzic volt eredményes, így az 52. percben megint héttel állt jobban ellenfelénél a Gulyás-csapat (17-24). A fehérváriak becsületére váljék, hogy továbbra sem adták fel a csatát, de hiába jöttek fel három találatra megint, a hajrában megőrizte előnyét a DKKA, mely végül 29-26-os sikerrel szerezte meg első pontjait az idei bajnokságban.

Alba FKC – DKKA 26-29 (10-15)
A DKKA gólszerzői: Terzic 5, Kpodar 5, Arany 5, Borgyos 4, Sallai 3, Gerháth 3, Szalai 1, Kellemann 1, Paróczy 1, Luchies 1.

A rovat további hírei: Sport

Kialakult a négyes döntő mezőnye

Kialakult a négyes döntő mezőnye

2025. okt. 17.

A BVSC ellen juthat be a Magyar Kupa idei kiírásának fináléba a DFVE női vízilabda csapata.

DSTV: szép eredmények a DKSE Kupán

DSTV: szép eredmények a DKSE Kupán

2025. okt. 17.

A tornászok sem unatkoztak a közelmúltban – a fiúk után a lányok is a szőnyegre léptek. Remek eredmények születtek a hétvégi DKSE Kupán, melyen ismét kitettek magukért a hazaiak fiatal versenyzői. Hangkép.

Nehéz csaták idegenben

Nehéz csaták idegenben

2025. okt. 17.

Huszonnégy órán belül két találkozó vár az Erste Ligában a DAB jégkorong csapatára, mely pénteken a DVTK Jegesmedvék, szombaton pedig az Újpest otthonában lép pályára.

Nem hibáztak a fiatalok

Nem hibáztak a fiatalok

2025. okt. 16.

A DFVE női vízilabdázóinak serdülő és ifjúsági együttese is sima győzelmet aratott a Fehérvár VSE elleni korosztályos bajnokin.

Szoros vereségek Mosonmagyaróváron

Szoros vereségek Mosonmagyaróváron

2025. okt. 16.

A DKKA U18-as együttese egy, az U20-as két góllal kapott ki a Mosonmagyaróvár otthonában lejátszott korosztályos bajnokin szerdán délután.

Hazai tarolás a DKSE Kupán (galériával)

Hazai tarolás a DKSE Kupán (galériával)

2025. okt. 15.

Remekül szerepeltek a DKSE versenyzői a Pap Zoltán Tornacsarnokban megrendezett utánpótlás viadalon.

DSTV: nehéz szezonra készülnek

DSTV: nehéz szezonra készülnek

2025. okt. 15.

Az eredményeket tekintve a szezon első pár mérkőzése után jutott mindenből a Pentele Asztalitenisz Sportegyesület csapatai számára. Az alakulatok eddigi szereplését értékelte Varga Richárd, az egyesület elnöke. Hangkép.