Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 28. Kamilla
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Nem kell szégyenkezni a fiataloknak

Sport
röplabda
DSE Röplabda Akadémia
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2024. okt. 16., 17:00

A MAFC ellen simán nyert, a Pénzügyőrtől szettet lopott a DSE Röplabda Akadémia U17-es fiú együttese a korosztályos bajnokság harmadik fordulójában.

Hazai környezetben, a Dózsa iskolában folytatta az U17-eas bajnokság első osztályának küzdelmeit akadémiánk korosztályos fiú együttese, melyre két összecsapás is várt a sorozat harmadik fordulójában vasárnap. Fiataljaink előbb a MAFC-NLG ellen öltöttek szerelést, s három igen sima szettben arattak megérdemelt, szép sikert. A nap második találkozóján a listavezető, s az idei szezonban még veretlen Pénzügyőr SE Zöld várt a mieinkre, s bár akadémistáink itt is becsülettel küzdöttek, ezúttal a vendégek örülhettek a 3-1-es győzelemnek, ami azt is jelentette, hogy U17-eseink hat mérkőzést követően a hatodik helyen állnak a kilenc csapatos mezőnyben.

Szabó Gábor: – A MAFC ellen igen jó játékkal, nagyon jó hangulatú meccsen sikerült 3-0-ra nyernünk. A Pénzügyőrben több korosztályos válogatott is szerepel, eddig szettet sem veszítettek a bajnokságban. Itt nagyon jól kezdtünk, s bár a végén nagyot kapaszkodott ellenfelünk, így is meg tudtuk nyerni az első játszmát. Utána mintha kicserélték volna a csapatot, mintha elkezdtünk volna pánikolni, nem voltak jók a fogadásaink, ebből aztán nem is tudtuk jól szervezni a támadásainkat, illetve sok ki nem kényszerített hibát vétettünk. A harmadik és negyedik szettben egyaránt 17-re kaptunk ki, s ugyan voltak olyan szakaszai a játszmáknak, mikor úgy éreztem, hogy meglehet a győzelem, de a gyengébb nyitásfogadásaink és a ki nem kényszerített hibáink végül eldöntötték a meccset. Szégyenkezni valónk azonban nincs, a mi célunk most az, hogy az alapszakaszban a középmezőny elején végezzünk, majd jön majd a középszakasz, ahol mindenkivel két meccset játszunk majd. Van még dolgunk, a technikai képzés mellett a taktikaira is rá kell mennünk a közeljövőben, s bár úgy látom, akadnak kiemelkedő csapatok a bajnokságban, senki sem verhetetlen, ha elhisszük, hogy mindenki ellen tudunk nyerni, akkor sikeresek lehetünk az úgymond erősebb csapatok ellen is.

Eredmények, U17 fiú I. osztály, alapszakasz

DSE Röplabda Akadémia – MAFC-NLG 3-0 (12, 19, 16)
PSE Zöld – DSE Röplabda Akadémia 3-1 (-21, 11, 17, 17)

DSE Röplabda Akadémia: Álland Tamás, Takács Máté, Csepcsényi Máté, Végső Hunor, Farkas Dávid László, Borgatti Giacomo, Boros Bálint, Lampert Ádám, Farkas Áron, Váradi Dániel Donát, Francioso Dominik, Kohári Rafael, Laza Gellért Álmos, Kaiser Roland. Vezetőedző: Szabó Gábor.

A rovat további hírei: Sport

Negyedik hely a kupában

Negyedik hely a kupában

2025. már. 30.

Nagyot küzdött a sérülésektől, betegségektől sújtott DAB az U21-es jégkorong Magyar Kupa négyes döntőjében, ám végül a negyedik helyen fejezte be a sorozatot.

Nem jöttünk ki jól a rohanásból

Nem jöttünk ki jól a rohanásból

2025. már. 30.

Sokba került a negyed órás rövidzárlat a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese számára a Budaörs elleni fővárosi bajnokin.

A rutinosabb csapat örülhetett

A rutinosabb csapat örülhetett

2025. már. 29.

Négyszettes, remek csatában szenvedett vereséget a DKSE felnőtt röplabda csapata a MEAFC elleni találkozón az Extraliga alsóházának második fordulójában.

Huszonnyolcezer indulót várnak a 19. Ultrabalatonra

Huszonnyolcezer indulót várnak a 19. Ultrabalatonra

2025. már. 29.

Várhatóan minden eddiginél több, mintegy 28 ezer indulója lesz az idén 19. alkalommal sorra kerülő NN Ultrabalatonnak, Közép-Európa leghosszabb futóversenyének.

Újra itthon a DKSE

Újra itthon a DKSE

2025. már. 29.

A MEAFC elleni hazai összecsapással folytatja az Extraliga alsóházának csatározásait a DKSE felnőtt röplabda csapata szombaton délután három órától.

DSTV: szépen csillog az ezüst is

DSTV: szépen csillog az ezüst is

2025. már. 28.

Mint arról beszámoltunk, öt mérkőzésen dőlt el a jégkorongozók U21-es bajnokságának fináléja, melyben a Gyergyói HK végül 3-2-re győzte le a Dunaújvárosi Acélbikák korosztályos hokisait. A finálét követően Hetler Ádám, a DAB fiataljainak vezetőedzője értékelte a döntőt és az idei bajnoki szezon küzdelmeit. Hangkép.

Idegenben folytatja a Kohász

Idegenben folytatja a Kohász

2025. már. 28.

A Budaörs vendégeként folytatja az első osztályú bajnokság küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Csodás együttállás, frenetikus élmény

  3. DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

  4. Munkarendváltozás a Polgármesteri Hivatalban

  5. Szállodai kényelem a legmagasabb szinten

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Top hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Szép gesztus a szenteste előtt

  3. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő