Dunaújváros Hetilap

Sajátjaként óvja, vigyázza a várost

Fábos Zsolt - 2024. október 28. 18:00

Mezei Zsolt városüzemeltetési ügyekért felelős általános hatáskörű alpolgármester. Különös ismertetőjele, hogy bárhol, bármikor felbukkanhat a városban, minden lomtalanításon ott van és pakol, sok-sok közösségi felületen válaszol a kérdésekre, azonnal intézkedik. Ötéves alpolgármesteri mandátuma két hete lejárt és ezzel egyidejűleg meg is kezdte az újabb ötéves ciklust. Interjú.

Aki azt mondaná, hogy a fenti mondatok Mezei Zsolt hozzáállását illetően elfogultak és túlzóak, az elé határozottan kiállnék és megerősíteném, hogy minden elfogultság nélkül, teljesen valósak és reálisak. 

Hiába rángatnak minket, elérjük a célunkat

Mezei Zsolt tényleg így dolgozik. De talán akkor járok legközelebb az igazsághoz, ha azt mondom, valahogy úgy tekint a városra, mintha az a sajátja lenne és persze a szó legnemesebb értelmében. A következő beszélgetésből talán több minden kiderül a miértekből, a hozzáállásból.
– Kezdjük azzal, hogy „újrázó” alpolgármesterként ennek a ciklusnak hogyan vágott neki? Milyen érzésekkel?
– Az előző ciklus bonyolult volt és nehéz. Egy olyan várost kaptunk örökül, amiben nem úgy működtek a dolgok, ahogyan az kell és optimális. Át kellett alakítanunk a nagy rendszereket, hogy városbarát legyen a környezetünk, hogy olyan szolgáltatásokat tudjunk nyújtani, mint az minden magyar városban szokás és elvárható. Ez sok erőt és sok időt elvitt. Azt gondolom, hogy ebben sikeresek voltunk. Az elért eredményeinket pedig kisebb korrekciókkal természetesen visszük tovább, folytatjuk. És hogy hogy ültem bele újra ebbe a székbe? Bizakodva és erővel tele. Látom azt az utat, amit el akarok érni és látom az ehhez vezető szükséges lépéseket. Persze mindeközben – kormányzati oldalról –  rángatnak minket, de a városlakókkal együtt erősek vagyunk, el is érjük a céljainkat! 

Nem lehetünk nagyképűek

A választás eredménye egyértelmű siker volt. A siker érzése mellett mennyire van jelen a felelősség érzése is? 
– Én erre azt mondom, hogy ahogy jönnek az eredmények a politikusok hajlamosak nagyképűvé válni. Elhiszik magukról, hogy mindent tudnak, erre ezer példa volt már. Én erre nagyon-nagyon vigyázok, és szoktam mondani a kollégáimnak, hogy erre mindig figyeljünk. Nekünk be kell fogadni az új dolgokat, gondolatokat, kritikákat. Ha ezt a munkát tényleg a városlakókkal együtt csináljuk, ha hagyjuk, hogy véleményt mondjanak, akkor ez egyrészt lelkesítő, másrészt óriási felelősség. 
Ez lehetett az egyik oka a mindent elsöprő választási eredménynek?
– Egészen biztosan nagymértékben hozzájárult. És az is, hogy ott vagyunk az emberek között, bármelyikünket meg lehet állítani, fel lehet hívni, ha kell a boltban megbeszéljük a dolgainkat. És persze ha kell, beállunk dolgozni. És ez nem politikai munka. És ha beállok falevelet söpörni, vagy lomtalanításon pakolni, akkor ezt magamért (is) csinálom, a város lakóiért, a környezetünkért, a választó kerületünkért. Én is ugyanolyan ember vagyok, mint körülöttem bárki más. Én örömmel teszem ezt, igazából ez vagyok én. Ez persze nem azt jelenti, hogy napi nyolc órában szedem a falevelet, de időnként mindenképpen belefér.

Megmutattuk, hogy lehet együtt dolgozni

A "Rajta, Újváros!" Egyesületet sokan féltették a politikai sokszínűségtől. Öt év távlatából nézve úgy tűnik, tud működni a rendszer. Sokszínűen is.
– Igen. Az is igaz, hogy 2019-ben úgy kezdtük a közös munkát, hogy vigyáztunk egymásra, vigyáztunk arra, hogy mit mondunk a másiknak. Aztán néhány hét után rájöttünk arra, hogy nem is állunk olyan messze a másiktól. Nyilván a nagypolitikában lehetnek és vannak is különböző álláspontjaink, de Dunaújváros kérdésében nem. Azaz, ebben a városban legyen rend, tisztaság, ne lopjanak, ne legyen korrupció, érezzük jól magunkat és még lehetne sorolni. És milyen jó lenne ezt átvinni egyszer az országos politikába is. Nem tudom, hogy ezt meg lehet-e valósítani? Én szeretném, majd kiderül.

Mezei Zsolt hibázott az elmúlt öt évben?
– Nyilván. Én azt gondolom, hogy apróságokról van szó, hiszen a nagy döntéseket a frakciónk hozza meg. Voltak olyan döntéseim, amiket ma már máshogy hoznék meg. Mondok példát is. A régi vidámpark újraindítása ilyen. Azt lehetett volna korábban és jobban kezdeni. Ma már tudom, hogy kisebb koncertek kellenek oda, kisebb rendezvények. Ma már okosabb vagyok. 
És hozott olyan döntéseket, amire büszke?
–  Ezek valahogy jobban megmaradnak az emberben. Ilyen mondjuk a lomtalanítás ügye, ez egy remek kezdeményezés volt annak idején, amire még most nagy az igény. Ennek talán én voltam az élharcosa. Annyi hulladékot szedtünk már össze ezzel a módszerrel, hogy a labdarúgó stadionunkat négy méter magasan tudnánk beteríteni szeméttel.

Tisztábbak, szebbek vagyunk!

Milyen lett a várostisztaság? Hol tartunk?
– Egyszer azt olvastam, hogy Dunaújváros úgy néz ki, mint egy nagyon vidéki kistelepülés, ahol az utak mellett áll a 3-4 éves avar, nincs közvilágítás, sötétben botorkálnak az emberek, rosszak az utak és igénytelen a város kinézete. Én azt gondolom, hogy ez változott. Nyilván nem akarom magunkat egy svájci városkához hasonlítani, de szerintem látható a különbség, amit öt év alatt elértünk. És tudom, hogy van még dolgunk, de csináljuk és haladunk. Meggyőződésem, hogy szebbek vagyunk, tisztábbak vagyunk, igényesebbek vagyunk. A lehetőségek persze minket is korlátoznak, a pénzt nekünk is be kell osztani, de haladunk előre.
Padok, kukák, parkok. Mit gondol erről?
– Mondok egy számot. 2020-ban 97 darab padot újítottunk fel. Ezekhez a korábbi nemtörődömség miatt kellett hozzányúlnunk, aztán felújítanunk. Azután folytattuk ezt a munkát és mára ott tartunk, hogy hetente 1-2 megrongált padról kapok értesítést, amit javítanak is a kollégáim. Mondok még egy számot, a köztéri szemetesek száma Dunaújvárosban 1560 darab. Szerintem nem kevés, de azt mondhatom, hogy elég sok. A lehetőséget megadjuk arra, hogy kidobják a szemetet a városlakók, részt veszünk és támogatunk szemétszedési akciókat, igyekszünk a szemléletet is formálni, de ezt a harcot is csak együtt tudjuk megvívni. Dolgozunk a parkokon is. Tessék elsétálni a Kádár-völgybe, az Arborétumba, az Alsó Duna-partra, a madárles környékére, vagy a Szalki-szigetre. Szerintem látható, érzékelhető a változás. És igyekszünk, én személy szerint is igyekszem ennek érdekében megtenni mindent. A saját körzetemet minden reggel körbejárom, hiszen viszem az unokámat az óvodába, aztán megyek egy kört a környéken, nézem azt, hogy hol van probléma, mit kell csinálni, aztán megállítanak az emberek, beszélgetünk és jegyzetelem a feladatokat. Képviselőtársaimtól és persze a városlakóktól is érkeznek bejelentések, azok is mennek a feladatlistába. 
Sokat beszéltünk arról, hogy mi volt, mondjunk arról egy mondatot, hogy mi lesz a következő években? Hogyan tovább?
– A forrásszűke nehéz kérdés, így előre nehéz bármit is ígérni. Egy biztos. A kollégáimmal egyetemben mindent el fogunk követni azért, hogy a városban jól éljenek az emberek, legyen rend, legyen tisztaság, legyen jó élni itt, Dunaújvárosban.

(Fotó: Végh Zoltán)
 

A rovat további hírei: Közélet

Aktív Staféta: szűrésekkel az egészségért (galériával)

Aktív Staféta: szűrésekkel az egészségért (galériával)

2025. jún. 02.

Izgalmas szombaton van túl Dunaújváros. A Jót, fut a város – Dunaújváros! eseményével egy napon az egészségmegőrzésre nemcsak sporttal, hanem ingyenes szűrővizsgálatokkal is felhívták a figyelmet. Az Országos Népegészségügyi Mozgósítási Staféta országjáró programsorozatának városi állomásán az edukációé volt a főszerep.

Dunaújvárosi Estek – kedden Fábry Sándorral

Dunaújvárosi Estek – kedden Fábry Sándorral

2025. jún. 02.

A népszerű humorista lesz a közéleti talkshow sorozatának következő vendége: Fábry Sándor kedden délután látogat a Városháza "C" szárnya házasságkötő termébe. A 17:30-kor kezdődő esemény ingyenes, mindenkit szeretettel várnak!
 

Nyáron se álljon le a véradási lendület!

Nyáron se álljon le a véradási lendület!

2025. jún. 01.

Pazar mutatók a Sugárúti Fesztiválon, sikeres akciók sora a kitelepüléseken – remek események csalogatták májusban a város és a térség önkéntes véradóit. Ugyanakkor a vérigény nyáron sem csökken – nagyon remélik, hogy a következő időszakban is kitart a véradási kedv. 

Dunaújvárosban járt a Staféta szűrőprogram (galériával)

Dunaújvárosban járt a Staféta szűrőprogram (galériával)

2025. jún. 01.

A Jót, Fut a Város – Dunaújváros! elnevezésű jótékonysági eseményhez kapcsolva érkezett meg városunkba az Országos Népegészségügyi Mozgósítási Staféta országjáró programsorozat szombaton.

Ismét jót futott a város! (galériával)

Ismét jót futott a város! (galériával)

2025. máj. 31.

Parádés időben, remek hangulatban, igen komoly érdeklődés mellett rendezték meg a Jót, Fut a Város – Dunaújváros! elnevezésű közösségi eseményt a Városháza téren szombaton délelőtt.

"A segítő szándék a legfontosabb tényező"

"A segítő szándék a legfontosabb tényező"

2025. máj. 30.

Az Életút című konferencia keretében, a korábbiaknál jóval nagyobb merítéssel szervezte meg a szociálpolitikai kerekasztal évi rendes tanácskozását az önkormányzat: az eseménynek a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvényterme biztosított helyszínt szerdán délután.

Ünnepelt az EPI egyesület, generációk találkoztak a Szalki-szigeten

Ünnepelt az EPI egyesület, generációk találkoztak a Szalki-szigeten

2025. máj. 30.

Több apropója volt a Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesülete legutóbbi, május végi találkozójának. Barta Endre alpolgármester plüssökkel lepte meg a fellépő gyerekeket, Szabó Zsolt alpolgármester pedig fát ajándékozott az egyesületnek.