Újra idegenben szerepelnek az Acélbikák

spigott - 2024. október 9. 7:30

A Ferencváros elleni mérkőzéssel folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a Tüskecsarnokban ma este fél héttől.

Kép: DAB-archív

Nem sokat pihenhetett első idei erdélyi túrája után a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, mely hétfőn reggel ért haza Brassóból, s ma már a Ferencváros ellen korcsolyázik jégre az Erste Liga újabb fordulójában este fél héttől.

A sorozat tavalyi döntőse nem a legjobban kezdte az idei szezont, eddigi nyolc mérkőzéséből egyet a rendes játékidőben, egyet hosszabbításban nyert meg, míg hat alkalommal vereséget szenvedett, így öt szerzett pontjával az utolsó előtti helyet foglalja el a tabellán. Fodor Szabolcs alakulatának elsősorban a helyzetek kihasználásával akadt problémája legutóbbi meccsein, így szakvezetése és drukkerei is abban bíznak, hogy a mieink ellen megtörik rossz sorozatuk, s végre három ponttal zárják aktuális összecsapásukat.

A pontszerzést célozza meg az Acélbikák szakvezetése is, s bár a feladat nem lesz könnyű, hiszen Colton Leiter után egy újabb hátvéd, Jeff Faith is kidőlt, Somogyi Balázs vezetőedző bízik abban, hogy képesek lesznek jó meccset játszani a zöld-fehérekkel.
– Az erdélyi túra végét pozitívan zártuk, ami azt jelenti, hogy a Brassó elleni második és harmadik harmad jó játékot hozott, azonban az előtte lévő négy harmadot kidobhatjuk a kukába, azok nagyon nem sikerültek jól. Utóbbi kettőből próbálunk építkezni mára, sajnos Jeff Faith a Brassó ellen agyrázkódást szenvedett, szóval ő sem tud játszani este, így tele fiatalokkal fogunk nekivágni a Fradi elleni meccsnek, melyen az a célunk, hogy megnehezítsük a Ferencváros dolgát, s ha van lehetőségünk, akkor pontot, pontokat tudjunk rabolni ellenfelünktől.

A rovat további hírei: Sport

Női Világkupa-selejtező: ugrás az ismeretlenbe

Női Világkupa-selejtező: ugrás az ismeretlenbe

2025. jan. 14.

Három DFVE-játékossal a magyar keretben, a görögországi Alexandroplolisban találkozik a Divízió I mezőnye a női vízilabdázók Világkupa sorozatában.

Újabb hazai vereség

Újabb hazai vereség

2025. jan. 13.

Az emberelőnyeit szinte hibátlanul kihasználó FEHA19 háromgólos győzelemmel vitte el a pontokat a Dunaújvárosi Jégcsarnokból vasárnap este.

Ezt gyorsan felejtsük el

Ezt gyorsan felejtsük el

2025. jan. 13.

Nem volt esélye a DKSE erősen tartalékos röplabda csapatának a Dág elleni hazai összecsapáson az Extraliga újabb fordulójában.

Itt a kapitány beszél!

Itt a kapitány beszél!

2025. jan. 12.

Chema Rodriguez, a férfiválogatott szövetségi kapitánya közvetlenül a vb-rajt előtt beszélt a felkészülésről és az első meccsről saját blogbejegyzésében.

Fájdalmas vereség a Vasas otthonában

Fájdalmas vereség a Vasas otthonában

2025. jan. 12.

Hiába vezetett négy góllal is a második félidő elején, végül egygólos vereséget szenvedett a Vasas otthonában lejátszott bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

A tisztes helytállásban bízva

A tisztes helytállásban bízva

2025. jan. 11.

Hazai környezetben, kissé felforgatott kerettel várja a Dág elleni bajnokit a DKSE röplabda csapata vasárnap délután négy órától.

Széteső játék, sima vereség

Széteső játék, sima vereség

2025. jan. 11.

Már az első harmadban négygólos hátrányba került, így esélye sem volt a szoros meccsre az UTE ellen a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak az Erste Liga pénteki fordulójában.