Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A verseny, ahol mindig mindenki győztes

Sport
sportnap
Rudas iskola
speciális olimpia

facebook megosztás

Öcaline - 2024. nov. 29., 18:30

Évtizedes hagyományt folytatva idén is Rudas iskola adott otthont a Magyar Speciális Olimpia Szövetség, valamint a Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény által szervezett Regionális Mozgásélmény Sportnapjának pénteken délelőtt.

A megméretés céljaként ezúttal is azt tűzték ki a szervezők, hogy versenylehetőséget biztosítsanak súlyos, halmozottan sérült, mozgásukban korlátozott, fiatalok, felnőttek számára a Speciális Olimpia mozgalom keretein belül.

Az igazi sport

Az erőpróba előtt Barta Endre, városunk humán ügyekért felelős alpolgármestere köszöntötte a résztvevőket, külön is köszönetet mondott a szervezők csapatának, valamint a Rudas lebonyolításban közreműködő diákjainak. Az alpolgármester kiemelte, hogy ezzel viadallal a sport valódi szellemiségét tapasztalhatják meg a résztvevők, akik elsősorban önmagukat győzik le a feladatok során. Barta Endre a DSTV kamerája előtt is hangsúlyozta, ennek a versenynek itt csak győztesei voltak:

– Jól látható, hogy azoknak, akik megmérették magukat ezen a sportnapon, már maga a részvétel is óriási örömöt jelentett, ráadásul együtt, közösen mosolyogva végezhették el a kijelölt feladatokat. A szervezők részéről is óriási energia kellett ehhez, hiszen a mindennapi munkájuk mellett bonyolítják le a ilyen rendezvényeket. Ez a program a közreműködő diákok érzékenyítése szempontjából is nagyon fontos – a kifejezés nem véletlen, mert a Rudas végzős diákjai lelkesen segítettek a rendezésben, s ez a közreműködés nekik is egy különleges élmény lehet.

Kevesebben, de lelkesen

Szomorú hírrel szolgált Ecseri Katalin, a Motoros Aktivitás Tréning Program (MATP) szakágvezető helyettese – a Magyar Speciális Olimpia Szövetség szakágvezetője, a program hazai lelke és motorja, Werner Erika elhunyt, több térségi csapat is abban a hitben volt, hogy a Rudasban rendezett erőpróba is elmarad. Ezzel magyarázható, hogy a szokásosnál kevesebben vettek részt az idei, sorrendben 23. viadalon – de a lelkesedés így is töretlen:
– Ebben a programban a halmozottan sérült gyerekekkel és felnőttekkel foglalkozunk, ki tudjuk őket mozdítani a komfortzónájukból, méghozzá úgy, hogy ezen a sporteseményen sikerélményt szerezzenek nálunk is. A megszokottnál kevesebben érkeztek, akik viszont itt voltak, nagyon várták ezt az eseményt – egy éven keresztül készültek, hogy megmutassák, ők mire képesek és mennyit fejlődtek az előző rendezvény óta eltelt egy évben.

A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium számára is fontos ez a térségi szintű megméretés, emelte ki Nagyné Fauszt Csilla igazgatóhelyettes:
– Hosszú évek óta nagy örömmel adunk otthont az eseménynek, és büszkén mondhatom, ezúttal is nagyon készültünk a résztvevők fogadására. Azt is fontos tudni, hogy nemcsak a 12/a. sportágazatos rendező tanulói látták a mássággal élő fiatalokat és felnőtteket, hanem a Rudas iskola életével is megismerkedhettek a fiatalok a nap folyamán. Kölcsönösen jó egymás megismerése – éppen a sokat emlegetett érzékenyítés miatt is fontos.

A résztvevők lelkesedése ezúttal is hatalmas volt, valóban olyan erőpróba kerekedett, ahol mindenki nyert – és a történtek fényében nem lehet kérdés: jövőre újra belevágnak!

(Fotó: Végh Zoltán)
 

A rovat további hírei: Sport

Újra együtt gyakoroltak a tollaslabdázók

Újra együtt gyakoroltak a tollaslabdázók

2024. júl. 28.

A rengeteg közös gyakorlás mellett a kikapcsolódásra is jutott ideje a Danubius KSE tollaslabdázóinak az egyesület hagyományos nyári edzőtáborában.

Vereséggel kezdtek a magyarok

Vereséggel kezdtek a magyarok

2024. júl. 27.

Végig futott az eredmény után, s bár többször is egalizált, végül 10-8-as vereséget szenvedett női vízilabda válogatottunk a hollandok ellen az olimpiai torna első találkozóján.

Egyéni csúcsok és döntős helyek

Egyéni csúcsok és döntős helyek

2024. júl. 27.

Az országos serdülő bajnokságon is igyekeztek kihozni magukból a maximumot a DKSE tehetséges úszói.

Kovács Zsófia nem indul az olimpián

Kovács Zsófia nem indul az olimpián

2024. júl. 26.

Sajnos nem vehet részt a párizsi ötkarikás játékokon a csütörtöki pódiumedzésen megsérült Kovács Zsófia.

Párizs 2024 - Vereség a franciáktól a nyitányon a női kézilabdázóknál

Párizs 2024 - Vereség a franciáktól a nyitányon a női kézilabdázóknál

2024. júl. 25.

A magyar válogatott 31-28-ra kikapott a címvédő és világbajnok franciáktól csütörtökön a párizsi olimpia női kézilabdatornájának első fordulójában.

DSTV: Klujber Katrin izgatottan várja a kezdést

DSTV: Klujber Katrin izgatottan várja a kezdést

2024. júl. 25.

Örömteli esemény, hogy vasárnapra is jutott egy olimpikon köszöntés – a dunaújvárosi születésű Klujber Katrin a magyar női kézilabda válogatott tagjaként utazik az olimpiára. Az egykori DKKA játékos jelenleg az FTC színeiben játszik, izgatottan várja az ötkarikás játékokat. Hangkép.

A fővárosban kezd a Kohász

A fővárosban kezd a Kohász

2024. júl. 25.

Idegenben kezdi és idegenben is fejezi be a 2024/2025-ös bajnoki szezon küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Idegenben zárja az alapszakaszt a DKSE

  2. ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

  3. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

  4. Idegenben szerepel a DKKA

  5. DSTV: ismerkedős napok

Videók

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

  5. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő