Végül jól jöttek ki a káoszból
Sokáig simának tűnt, végül mégis komoly izgalmak után győzte le nagykanizsai ellenfelét a Dunaújváros Futsal együttese az NB II nyugati csoportjának pénteki fordulójában.
Kép: DO-archív
A Rácalmási Sportcsarnokban látta vendégül a tabellán hetedik Nagykanizsa együttesét a Dunaújváros Futsal együttese pénteken este hét órától. Tóth Árpád alakulata a siker reményében vágott neki a meccsnek, s bár ellenfele a játékrész derekáig tartotta magát, Ivacs és Danó góljaival egy perc alatt sikerült ellépni a vendégektől (2-0). Ugyan Bozsoki révén gyorsan jött a válasz is, de ez sem zökkentette ki futsalosainkat, akik Danó második, valamint Varga első góljával növelték tovább fórjukat, s a félidei szünetre már 4-1-es vezetéssel vonulhattak.
A térfélcserét követően Bozsoki s duplázni tudott, de erre is jól reagáltak a mieink, mert előbb Nagy, majd megint Varga volt eredményes, így a 27. percben már 6-2-es hazai előnynek örülhettünk. Ekkor jött egy kisebb rövidzárlat a együttesünknél, amit a parádés estét kifogó Bozsoki révén három góllal büntetett a Nagykanizsa, ám hiába jöttek fel 6-5-re a vendégek, Ivacs keretbe foglalta a meccset, melyet végül 75-re nyertek futsalosaink, így továbbra is tartják második helyüket a bajnoki tabellán.
Tóth Árpád: – Az első félidő rendben volt, a másodikban az ellenfél nekiállt "bírózni", ami minket zavart meg, és egy teljes káosz kerekedett ebből. Azért viszont dicséret illeti a csapatot, hogy a legfontosabbat, vagyis a három pont megszerzését teljesítették. Nehéz hetünk volt, de hat pontot szereztünk két mérkőzésen, s ez boldoggá tesz minket. Nagyon köszönjük a nézőknek a biztatást.
Dunaújváros Futsal – Nagykanizsa Futsal 7-5 (4-1)
Gólszerzők: Ivacs 2, Danó 2, Varga 2, Nagy, ill.: Bozsoki 5
Dunaújváros Futsal: Balaskó – Ivacs, Fekete, Varga, Németh. Csere: Cseresnyés (kapus), Gergely, Nagy, Danó, Vincze. Vezetőedző: Tóth Árpád.
A rovat további hírei: Sport
Két harmadig volt esélye a DAB-nak
2025. okt. 18.
Háromgólos vereséget szenvedtek a DAB jégkorongozói a DVTK otthonában lejátszott találkozón az Erste Liga péntek esti fordulójában.
Kialakult a négyes döntő mezőnye
2025. okt. 17.
A BVSC ellen juthat be a Magyar Kupa idei kiírásának fináléba a DFVE női vízilabda csapata.
DSTV: szép eredmények a DKSE Kupán
2025. okt. 17.
A tornászok sem unatkoztak a közelmúltban – a fiúk után a lányok is a szőnyegre léptek. Remek eredmények születtek a hétvégi DKSE Kupán, melyen ismét kitettek magukért a hazaiak fiatal versenyzői. Hangkép.
Nehéz csaták idegenben
2025. okt. 17.
Huszonnégy órán belül két találkozó vár az Erste Ligában a DAB jégkorong csapatára, mely pénteken a DVTK Jegesmedvék, szombaton pedig az Újpest otthonában lép pályára.
Nem hibáztak a fiatalok
2025. okt. 16.
A DFVE női vízilabdázóinak serdülő és ifjúsági együttese is sima győzelmet aratott a Fehérvár VSE elleni korosztályos bajnokin.
Szoros vereségek Mosonmagyaróváron
2025. okt. 16.
A DKKA U18-as együttese egy, az U20-as két góllal kapott ki a Mosonmagyaróvár otthonában lejátszott korosztályos bajnokin szerdán délután.
Hazai tarolás a DKSE Kupán (galériával)
2025. okt. 15.
Remekül szerepeltek a DKSE versenyzői a Pap Zoltán Tornacsarnokban megrendezett utánpótlás viadalon.








